Fehérvári Híradó

 

 Fejérvári Hírlap 1887-1888
Székesfehérvári Figyelő 1874/1-39, febr. 14.-

Az őrizetünkben lévő iratanyagok között számos olyan irat-együttes van, amely értékes adatokat tartalmaz a családtörténetet kutatók számára. Ezekből ajánlunk néhányat, feltüntetve a hozzá tartozó segédleteket is, ám nem a teljesség igényével soroljuk fel a kutatáshoz felhasználható fondokat. Célunk az, hogy bemutassuk: az anyakönyveken kívül igen sok iratcsoport rejt értékes adatot a családtörténetet kutatók számára.

Mielőtt megkezdené kutatását célszerű a jelenben meglévő, rendelkezésére álló információkat összegyűjteni, melyek azon nevek és adatok, amelyek a kutatott családra vonatkozóan rendelkezésre állnak. Célszerű átnézni az otthon őrzött régi iratok adatait: személyi okmányokat, iskolai iratokat, évkönyveket, munkakönyveket, hagyatéki iratokat, katonakönyveket, de ezek hiányában a családi sírok feliratai is fontos segítséget jelenthetnek. Az így összegyűjtött adatok alapján érdemes összeállítani, vagy legalább felvázolni a családfát néhány nemzedékre vonatkozóan. Konkrét adatok alapján ajánlatos a jelenből az időben visszafelé, a múltba haladni.

Az egyik legfőbb és leggyakrabban használt forrás a családtörténet kutatásához az anyakönyvek:

Őrizetünkben egyes anyakönyvek könyv alakban, mások mikrofilmen férhetők hozzá.
Az állami anyakönyvezést 1895-ben vezették be, addig csak az egyházak vezették az állampolgárok születési (keresztelési), házassági és halálozási adatait. Az egyházi anyakönyvek másodpéldányainak törvényhatósági levéltárba juttatását az 1827. évi XXIII. tc. rendelte el. Ennek értelmében a felekezeteknél vezetett anyakönyvek egyik hitelesített példányát át kellett adni. A levéltár őrizetében lévő lapok, füzetek, kötetek a római katolikus, a református, az evangélikus, az izraelita, s a görögkeleti szerb egyházaktól származnak és a Székesfehérvárott bejegyzett születésekre, házasságokra, halálozásokra vonatkoznak. A magyaron kívül latin, német, szerb nyelvű is található köztük. Kutatásukat részletes raktári jegyzék segíti.
A római katolikus plébániák anyakönyvei közül (2,65 ifm.) a belvárosi plébániáé 1824-től (születési) és 1827-től kezdődően (házassági, halotti), a felsővárosi plébánia anyakönyvei 1828-tól kezdődően könyv alakban találhatók meg. Az ezt megelőző időszakból anyakönyvek csak mikrofilmen állnak a kutatók rendelkezésére (XV. 31. Mikrofilmgyűjtemény, részletes raktárjegyzékkel ellátva). 1688-tól 1877-ig csak egy plébánia, a belvárosi működött, 1777-től már a felsővárosi is létezik, tehát az anyakönyvi bejegyzések két helyen is történhettek.
Az evangélikus egyház anyakönyvei (0,05 ifm) 1867-től találhatók meg. Azt megelőző időkből származó anyakönyvi bejegyzések a székesfehérvári református egyház anyakönyveibe, illetve a palotai (várpalotai) evangélikus gyülekezet anyakönyveibe kerültek. (A székesfehérvári ev. gyülekezet 1869-ben lett önálló, addig a Veszprémi egyházmegyebeli Várpalota leányegyháza volt.) Az 1861 előtti elhalálozások feljegyzései elsősorban a fehérvári református gyülekezet anyakönyveibe kerültek, az 1867 előtti születések és esketések pedig főként a palotai egyház anyakönyveibe.
A református egyház anyakönyvei (0,16 ifm) közül születési anyakönyv csupán 1832-ből van őrizetünkben, halotti anyakönyveik pedig az 1845 és 1895 közötti évekből. A református anyakönyvek nagy mértékű hiányát levéltárunk digitális másolattal pótolja, ennek elkészítése jelenleg zajlik, ezért még nem hozzáférhető anyag! A görögkeleti egyház anyakönyvei (mindhárom típusú) 1848 és 1895 közötti évekből, (0,05 ifm), az izraelita orthodox hitközség anyakönyvi másodpéldányai 1845-1895 közötti évekből, (0,07 ifm), a neológ hitközösség anyakönyvi másodpéldányai 1843-1895 közötti évekből (0,07 ifm) találhatóak meg.
Megjegyzendő, hogy az 1895 utáni székesfehérvári állami anyakönyvek másodpéldányai a Fejér Megyei Levéltárban találhatók.

Egyéb források

A genealógiai kutatások nem csupán a családfa összeállítására szorítkoznak, hanem kiterjedhetnek a kutatott család(ok) társadalmi helyzetének, foglalkozási, iskolázási viszonyainak, a helyi társadalomban betöltött szerepének vizsgálatára is. Az anyakönyvek kutatásának segítségével feltárt adatok birtokában a kutatók tovább folytathatják a család történetének feltárását, immár más forrástípusok felhasználásával. Az egyes társadalmi helyzetű családokra vonatkozóan más-más fondok tartalmaznak információkat. Székesfehérvár társadalmát tekintve a legtöbb itt élő család a kézműves-iparos, mezőgazdasági tevékenységet folytató városi lakos kategóriába tartozott. Találhatók azonban adatok a városi iratokban nemességet nyert családokra is, ám az ő esetükben a kutatásba érdemes bevonni a Fejér Megyei Levéltár őrizetében lévő nemességi iratokat is: FML IV. A. 72. Fejér vármegye nemességi iratainak levéltári gyűjteménye. a) Címeres levelek 1560-1841. b) Nemességi iratok 1515-1906. c) Nemesi összeírások 1703-1849. d) Nemességvizsgálati iratok 1725-1845.)

A városi levéltár gyűjteményének gerincét a város mindenkori önkormányzatának, illetve egyes korszakokban a várost vezető kinevezett adminisztratív szervnek, és intézményeinek iratanyaga adja, amely több fondban található. (SZVL IV. A. 1002. Székesfehérvár Város Tanácsának iratai 1688-1848. 90,82 ifm.; SZVL IV. B. 1107. Székesfehérvár Város Tanácsának iratai 1849-1872. 23,42 ifm.) A város tanácsának 1688-tól kezdődő összefüggő irategyüttese, a tanácsülési jegyzőkönyvek és tanácsi és törvényszéki ügyviteli iratok nagy forrásértékkel bírnak, amelyek a városi magisztrátus igazgatási és bíráskodási ügyintézésén keresztül a város mindennapi életére vonatkozóan sokoldalú betekintést tesznek lehetővé. A városigazgatás szinte minden területét felöleli az iratanyag. A tanácsülési jegyzőkönyvek nyelve 1689 és 1790 között német és latin, 1791 és 1814 között latin, 1815-től 1848-ig magyar.

A tanácsi iratokon belül fontos források a népösszeírások, a népszámlálási iratok, valamint a végrendeletek.
A családtörténet kutatás szempontjából rendkívül értékes forrásnak számító végrendeletek anyaga nem csupán a családon belüli viszonyokat tisztázza, hanem a család anyagi helyzetére is sok adatot tartalmaz. Ez az irattípus több fondon belül is megtalálható. Ezek a következők: SZVL IV. A. 1002. Székesfehérvár Város Tanácsának iratai. 1688-1848. A h) állagban található végrendeletek (1740-1848) zömében magyar, kisebb részben német nyelvűek. eredeti segédkönyvekkel kutathatók. 1 csomó, 0,13 ifm. Az anyaghoz korabeli segédlet is csatlakozik: Mutatók 1697-1830. 3 füzet. SZVL IV. B. 1107. Székesfehérvár város Tanácsának iratai 1849-1872. e) Végrendeletek 1849-1871. 0,39 ifm. Nyelvük magyar és német vegyesen. Kutatásához korabeli és új segédlet is rendelkezésre áll. SZVL IV. B. 1405. Székesfehérvár város Tanácsának iratai 1872-1929. d) állag Végrendeletek 1872-1890. 0,10 ifm. Az eredeti mutatók mellett új segédlet is készült hozzá.

Népösszeírások, népszámlálási iratok

Ugyancsak a város tanácsának iratai között találhatók a népösszeírások, népszámlálások anyagai is. Több fond tartalmazza ezeket is: IV. A. 1002. Székesfehérvár Város Tanácsának iratai. 1688-1848. Jelentős az e) állagban található népösszeírásoknak (1688-1848) Városi polgárok névmutatója 1802-1848. és az f) állagot alkotó népszámlálási iratoknak (1784-89, 1820, 1828) az anyaga, amelyek a belváros és a külvárosok lakosságának foglalkozásbeli megoszlására, lakáskörülményeire, vagyoni helyzetére, a cselédek és mesterlegények vándorlására (Idegenek összeírása 1810-1838), s a városba települőkre, illetve újonnan polgárjogot nyertekre (Új polgárok összeírása 1741-1847) tartalmaznak rendkívül sok értékes adatot. Az iratok nyelve a 18. sz. folyamán német és latin vegyesen, de a magyar nyelvű iratok sem ritkák. A II. József-kori népszámlálás iratai német nyelvűek.
Forrásadottságai miatt különösen kiemelendő a SZVL IV. B. 1107. Székesfehérvár város Tanácsának iratai 1849-1872. fond c) állaga, a népszámlálási iratok anyaga, amely 3 korszakból őriz adatokat: 1850, 1857, 1869. A felvételi ívek városrészenként következnek. Az összeíró lapok és a házankénti összesítések szintén városrészenként, s a házszámok sorrendjében készültek. Az 1857. évi népszámlálásban külön egységet alkot az idegenek összeírása. A d) állagban található katonai iratok között a sorozási nyilvántartásokban, valamint a szabadságolt és elbocsátott katonák nyilvántartásában értékes információk vannak.

Törvényszéki iratok

A források más jellegű, de nem kevésbé fontos forrásértékkel bíró csoportját alkotják a törvényszéki iratok, amelyek azon túl, hogy a város mindennapi életére, a lakosok ügyes-bajos dolgaira, szokásaira vetnek világot, sok adatot, elszórt utalást tartalmaznak várostörténeti, néprajzi, gazdaságtörténeti, családtörténeti, hivataltörténeti és a társadalmi viszonyok vizsgálatának szempontjából is.
A törvényszéki iratokban fellelhető vagyonleltárak utalnak a különböző társadalmi réteghez tartozók vagyoni állapotára, az átlagos háztartás felszereltségére, az egykori lakás beosztására, az üzletek árukészletére, egyes árucikkek, termények árára, a tulajdonos kulturális színvonalára, érdeklődési körére. Az árverezések jegyzőkönyveiből sok polgár neve, foglalkozása megismerhető, a hagyatékok leírása közben derül fény az akkori temetési és egyéb szokásokra.
Az örökösödési ügyekből egyes családok nemzetékeken keresztüli sorsáról, esetleg társadalmi helyzetének megváltozásáról, emelkedéséről vagy elszegényedéséről kapunk képet.
A törvényszéki iratok a következő fondokban találhatók:
SZVL IV. A. 1010. Székesfehérvár Város Törvényszékének iratai 1699-1848. 44 ifm.
Fontos megjegyezni, hogy a közigazgatási és igazságszolgáltatási iratanyagot acta politica et iuridica néven együtt kezelték 1787-ig, s a tanácsi iratok között találjuk. A pertestek viszont e fond b) állagában találhatóak külön sorozatba rendezetten. Külön törvényszéki ülésekről készült jegyzőkönyvek csak 1728-tól adnak önálló sorozatot, az azt megelőző közel 40 év bíráskodási ügyeit - nemegyszer részletes tanúkihallgatásokkal - a tanácsülési jegyzőkönyvekben kereshetjük. A fond négy állagból áll. Az a) állag a törvényszéki jegyzőkönyvek (1728-1845), ezen belül külön sorozatban a tisztázati példányok és külön a töredékes jegyzőkönyvek és fogalmazványok. A jegyzőkönyvekhez eredeti segédlet - mutató - is tartozik (1728-1838). A már említett b) állagot a polgári- és büntetőperek (Caussae civiles criminales) alkotják (1699-1787). A c) állagban találhatóak a bíráskodással kapcsolatos törvényszéki iratok (Acta iuridica) 1788-1848, amelyek eredeti segédkönyvek segítségével kutathatók. Iktatókönyvek: 1788-1790, mutatók: 1766-1848. A d) állag a vegyes törvényszéki iratokat foglalja magában (1750-1848). Ezen belül külön-külön sorozatban találhatók az adósságot követelő perek, a becsületsértési, a birtokperek, büntetőperek, bér- és díjfizetést követelő perek, csődperek, elővételi jogon alapuló perek, elsőbbséget követelő perek, hatalmaskodási, hozomány iránti, ítélet végrehajtása iránti, kártérítési, örökség iránti, számoltató, szerződésből folyó, válóperek és letét-zálogperek. Megjegyzendő, hogy a d) állag kezdő éve ugyan 1750, de elenyésző mennyiségű az 1750-1787 közötti irat. A b) és d) állaghoz új segédlet áll rendelkezésre. (Az acta iuridica iratanyaga a háborús években olyan helyen tárolódott, hogy 19. századi anyagának egyharmad része károsodást szenvedett.)
SZVL IV. B. 1119. Székesfehérvár város Törvényszékének iratai 1848-1850. 1,30 ifm. a) jegyzőkönyvek 1848-1850. 0,30 ifm. b) büntetőperek 1848-1850. 0,30 ifm. polgári perek 1848-1850. 0,70 ifm. 1848. évi bírósági rendszert némi változással visszaállította az 1861-es országbírói értekezlet. E korszak törvényszéki anyagát a következő fond őrzi: SZVL IV. B. 1121. Székesfehérvár város Visszaállított Törvényszékének iratai 1861-1871. 18,20 ifm. Az iratanyag nagy része magyar, kisebb részben német nyelvű. Eredeti segédkönyveik csupán hiányosan állnak rendelkezésre. A polgári 1861-1871, büntető perekről 1861-1871, Árvatörvényszéki iratokról 1861-1871 és csődiratokról 1861-1867 jelenleg készül új segédlet.

Választói névjegyzékek, esküdtképes férfiak névjegyzékei

Egy-egy család történetét árnyalja az a tény is, hogy tagjai választók, illetve választhatók voltak-e, esetleg a város legtöbb állami adót fizető (virilis) polgárai közé tartoztak-e, s e minőségükben a vagyoni cenzus alapján az önkormányzati képviselőtestületnek választás nélkül, személyi jogon besorolt tagjai voltak-e. Erre, s még más hasonló jellegű információra vonatkozóan találhatunk adatokat a következő fondokban: SZVL IV. B. 1402. Székesfehérvár város Törvényhatósági Bizottságának iratai 1872-1950. 9,52 ifm. Forrásadottságai miatt érdemes megemlíteni a g) állagban található esküdtképes férfiak névjegyzékét (1905-1922). SZVL IV. B. 1403. Székesfehérvár város Központi Választmányának iratai 1872-1950. 3,65 ifm. A hiányos, sőt töredékesnek mondható anyag forrásértéke jelentős. A választói névjegyzékek érdekes összehasonlítási alapot adnak többek között a választók összetételéről, a kerületek népességének változásáról. A választási listák elárulják, hogy mely csoportok, rétegek, kire szavaztak. Egy 1883-ból fennmaradt virilisek-névjegyzéke a helyi kereskedelmi kamara tagjairól, a különböző ipart űzők számáról és jövedelméről, a töredékesen fennmaradt népesség-nyilvántartás pedig egy-egy kerület összes lakójáról, a lakosság összetételéről ad képet. Az anyagban megtalálhatók számlálólapok, felszólamlások, pótnévjegyzékek is. Az anyag iktatott irataihoz való eredeti segédkönyvek (iktató és mutató) az 1914-1946 közötti évekből rendelkezésre áll. A fondról készült raktárjegyzék segítségével jól áttekinthető az iratanyag.

Értékes irategyüttest képez a város Kamarási Hivatalának, Adó és Telekhivatalának iratanyaga (benne az 1712. év alapfelvételeivel, valamint a II. József-kori földmérési iratokkal), s a később létrejött Számvevői és Mérnöki hivatal iratai.

SZVL IV. A. 1003. Székesfehérvár Város Kamarási Hivatalának iratai 1703-1848. 26,6 ifm. A nagy körvonalakat jelölő számadáskönyvek mellett sok érdekes adatot tartalmaznak a város iparosaira, kereskedőire, alkalmazottaira nézve a számadási okmányok és rész-számadások. A d) állag tizedösszeírásai városrészenként tüntetik fel a lakosok nevét. Az iratanyag nyelve német, a 19. század elejétől egyre inkább magyar. Az anyag középszinten rendezett. Kb. 5-10%-ban fertőzött és sérült. SZVL IV. B. 1111. Székesfehérvár Város Kamarási Hivatalának iratai 1848-1872. 2,5 ifm. A fond a város gazdálkodására nézve tartalmaz elsősorban adatokat, de b) állagában itt-ott érdekes névanyag is található. A város alkalmazottai, különböző szolgálattevők, a városi iskolák tanítói, haszonbérlők neve szerepel a vegyes számadások anyagában.

Adóhivatali iratok

SZVL IV. A. 1004. Székesfehérvár Város Adóhivatalának iratai 1726-1849. 11 ifm. Az iratanyag a várostörténet szempontjából nélkülözhetetlen forrás, fényt vet a városi ingatlanok számára, nagyságára, minőségére, a városban lakó kereskedők és kézművesek számára, anyagi helyzetére, munkájuk szakmai szintjére, a városban folyó állattenyésztésre. A 18. század közepén még világosan mutatják az összeírások a lakosság nemzetiségi összetételét is. A német családok nevét gót betűkkel írták. Az anyag rendezett, 95%-ban ép állapotban van, egykorú segédlete nincs. SZVL IV. B. 1112. Székesfehérvár Város Adóhivatalának iratai 1848-1872. 8 ifm. A fond a) állagában található adófőkönyvek városrészenként rögzítik az adózók nevét. Szerepel foglalkozásuk is. A b) állagban adóbevallási ívek találhatók adótípusonként, szintén városrészenként. Az íveken szerepel az adózó neve és foglalkozása. Segédkönyve nincs, de kis terjedelme miatt könnyen átnézhető.

Telekhivatali iratok

SZVL IV. A. 1006. Székesfehérvár Város Telekhivatalának iratai 1698-1847. 9,8 ifm.
Az a) állagban található telekkönyvek (1698-1834) rendkívül sok értékes adatot tartalmaznak a város lakosságára vonatkozóan is. Különösen értékesek az 1712. év alapfelvételei, amelyek szinte a középkori város rajzát adják vissza a házhelyek pontos behatárolásával, a szomszédok nevével, néhol utcák, terek, és főleg a városkapu és várfalak pontos bejelölésével. A tulajdonosnak nemcsak nevét, de foglalkozását is feltüntetik, s azt is, hogy vétel vagy örökség útján jutott a ház és a telek tulajdonába. Jelzik a hadi események során elpusztult, leégett házakat, sőt, Rákóczi híveinek elkobzott ingatlanait is. A telekkönyvek a 17-18. században és a 19. század elején német nyelvűek. Az egyes kötetek végén betűsoros mutató található. A 3 külön kötetben található index a szántóföldekre vonatkozik. A b) állagban található II. József-kori földmérési iratok együttese két sorozatból áll. Az egyikben a birtokosok egyéni lapjai találhatók városrészenként (1784-1789), a másikban a földlevelek terület szerint szerepelnek. A c) állagban teleklevelek (birtok és föld levelek) 1820-1844 között találhatóak. A teleklevelek a városi ház- és földtulajdonosok ingatlanainak adatait nyilvántartó iratgyűjtemény, amely városrészenként és helyrajzi számok rendjében van csoportosítva. A földlevelek szintén városrészenként szerepelnek. A fond d) állaga a telekkönyvvezetői számadásokat (1755-1846) tartalmazza (számadási iratok, nyilvántartó könyvek, különböző felmérések, lajstromok). Egyes részei az eredeti indexek segítségével kutathatók.
SZVL IV. B. 1114. Székesfehérvár Város Telekhivatalának iratai 1850-1883. 9,5 ifm.
A város telekhivatalának feladatkörébe és hatáskörébe tartozott a város kül- és belterületén nyilvántartása, a birtok- és teleklevelek kiadása, és erről a tanács részére adott pontos jelentéstétel. Az ide vonatkozó díjakat a hivatal beszedte, és egy összegben adta át a kamarási hivatalnak minden ingatlan: ház, telek, kaszáló, szántóföld, szőlő, és azok tulajdonjogi változásainak. Bizonyos években történtek csak általános felvételek, más években csak a változásokat vezették be.
A fond jelentős részét alkotja az 1849. X. 20-i pátensen alapuló telekkönyvi kivonatok sorozata. Szerepel az anyagban a birtokosok névjegyzéke 1851-1860, az 1851. évi telekösszeírások anyaga, valamint az 1868-1883 közötti évekből származó telek nyilvántartási birtokkivonatok.

SZVL IV. B. 1411. Székesfehérvár város Mérnöki Hivatalának iratai 1908-1943. 5,50 ifm.
A levéltár őrizetében építési engedélyek találhatók. A magánépítkezések alkalmával a hatóságnál benyújtandó terveket műszaki, tűzrendészeti és városrendezési szempontból a Mérnöki Hivatal ellenőrizte, véleményezte, feladata volt az építések ellenőrzése, véleményadás a lakhatási engedélyek kiadására, s az építkezési szabályok elleni kihágások bejelentése. Az iratok irattári rendszere az 1908., 1932-1942. és 1948. éveknél eredeti, évenként újra kezdődő sorszámozással, az 1920-1930-as évek anyaga betűrendben található. Hiányzik az 1909-1919. és az 1931. évek anyaga. Kutatási lehetőség: az 1920-1930-as évek anyagában az alkalmazott betűrend alapján, más években egyenkénti átnézéssel.

Árvaügyi iratok

Elsősorban társadalom- és családtörténeti kutatások, adatgyűjtések szempontjából jelentős, igen gazdag forrásértékkel bíró anyagok az árvaüggyel kapcsolatos iratok fondjai.
SZVL IV. B. 1109. Székesfehérvár város Árvabizottmányának iratai 1858-61. 3,0 ifm.
E fond anyagát iratok, pénztári főkönyvek és segédkönyvek (mutatók) alkotják. Tartalmazza az árvák és özvegyek tulajdonát képező ingatlanok és ingóságok leltárait, árverési jegyzőkönyveket, osztályegyezségeket. SZVL IV. B. 1113. Székesfehérvár város Árvahivatalának iratai 1848-1872. 1,45 ifm. a) Iratok 1859-1871. 0,90 ifm. b) Számadások 1849-1858. 0,25 ifm. c) Számadási okmányok 1849-1867. 0,30 ifm. Több korszak árvahivatali iratai találhatóak e fondban. A c) állagban található számadási okmányok 1858 és 1867 között hiányoznak, a másik két állag iratai a megjelölt évkörben hiánytalanok. Az iratok eredeti segédlete hiányzik, így csak átnézéssel kutatható. SZVL IV. B. 1408. Székesfehérvár város Árvaszékének iratai 1872-1949. 20,62 ifm. Az árvaszéki iratok főbb ügykörei: hagyatéki ügyek, szerződések jóváhagyása, gyámi számadások, holttá nyilvánítások, tartási, atyasági, elhagyatottsági, örökbefogadási, gondnokság alá helyezési, kölcsön, kiskorúak házasságkötési, nagykorúsítási iratok. Eredeti segédkönyveinek egy része fennmaradt, mutatók 1872-1908 (37 kötet), iktatók 1872-1930 (54 kötet), sorkönyvek 1872-1905 (15 kötet). Kutatni azonban legcélszerűbb az új segédlet alapján. Az árvaszék iratai a családnevek betűrendjében lettek rendezve, a hozzá kapcsolódó betűrendes mutató alapján könnyű benne tájékozódni. Az új segédlet lefedi a teljes iratanyagot.

Iskolák iratai és iskolai évkönyvek

A VIII. fondfőcsoport iskolai fondjai, valamint a XV. 23. fond (Iskolai értesítők, évkönyvek gyűjteménye) anyaga jelentős névanyagot tartalmaz, amely jól hasznosítható a családtörténeti kutatások során.
Az iratanyag összetétele az egyes iskolák, iskolatípusok tekintetében sok azonosságot mutat. A legtöbb intézmény esetében az iratanyag zömét az anyakönyvek teszik ki. Középiskolák anyagában természetesen hangsúlyosak az érettségi anyakönyvek. Az elemi népiskolák, általános iskolák esetében pedig főként a következő irattípusok lelhetők fel az anyakönyvi és osztálynaplók mellett: felvételi, előmeneteli, mulasztási, haladási és osztályozó naplók, érdemsorozatok, az 1. osztályosokra vonatkozó származási összesítő lapok. (Egyes iskoláknál külön vezetve a fiú és külön a leány tanulók adatai.) Ezen iskolatípus iktatott iratai közül kevés maradt meg.
Mind az elemi, mind a középiskolákra vonatkozik azonban, hogy egyes iskolák fondja gazdagabb és többféle típusú iratot őriz. Közülük fontosak a tantestületi ülésekről és értekezletekről készült jegyzőkönyvek anyagai, valamint az érettségi és osztályvizsgák jegyzőkönyvei, a különbözeti és magánvizsgálati jegyzőkönyvek. Kisebb részben eskütételi és óralátogatási jegyzőkönyvek is megtalálhatók.
Az anyakönyvek (névkönyvek, törzskönyvek) (esetenként névmutatóval) között külön szerepel a magántanulók anyakönyvi naplója, s az osztály anyakönyvek, az érettségi, illetve képesítő vizsgát tett tanulók anyakönyvei (névkönyvei, törzskönyvei) mellett a javítóvizsgát tettek külön törzskönyvben szerepelnek.
Az iratanyagban szereplő névjegyzékek között egyaránt találhatunk tanulói és nevelői névjegyzékeket is.
Az iskola működése során keletkezett iktatott iratok mellett külön találhatók a nevelők személyi anyagai (kinevezések, áthelyezések, igazoló jelentések is), a tanulókról szóló különféle kimutatások, jelentések).
Az egyes iskolák anyagáról készült raktárjegyzékek alapján gyorsan tájékozódhat a kutató az egy-egy fondban található iratok összetételéről. Azokban a fondokban, ahol iktatott iratok is fennmaradtak, itt-ott eredeti segédkönyveik (elsősorban iktatók, s néhány mutató) közül is van néhány, amely megkönnyíti az eligazodást, ám van olyan fond, ahol az iratok tartalmáról (azok hiányában) csak a rendelkezésre álló néhány iktatókönyv alapján alkothatunk fogalmat. Külön jegyzék áll rendelkezésre az iskolai évkönyvek gyűjteményéhez.

Kereskedőkre vonatkozó iratok

A város tanácsának iratai, illetve az Adóhivatal iratai mellett kereskedőcsaládokra vonatkozó információk fellelhetők a Székesfehérvári Kereskedelmi Társulat irataiban (SZVL IX. 451. ) 1712-1904 (1937-1949). 1,24 ifm. A Társulat legfontosabb feladata a városban letelepedni szándékozó kereskedők felülvizsgálata és véleményezése volt. A város tanácsa minden ilyen esetben a Társulathoz fordult. A legfontosabb kérdés a működési engedély, a kereskedési jog megadása volt. A Kereskedelmi Társulat iratai közül fontos említeni a társulat jegyzőkönyveit, pénztárkönyveit (1717-1824), kalkulációs (1820-1831, 1840-43) könyveit (mutatóval) és hitelkönyveit (1817-1832, benne névmutató) őrzi. Megtalálható a fondban az adósok könyve is (1784-1785, 1834-1839) (a nevek betűrendjében, a lakóhely és a foglalkozás feltüntetésével). A társaság üléseinek jegyzőkönyvei 1826-ig német és latin, majd magyar nyelven íródtak. Bennük adatokat találunk a tagfelvételt kérőkről, a társaságra kirótt éves adókról, amelynek kapcsán adóosztályonként felsorolták a társulat aktuális tagjait.

Egészségügyre vonatkozó: kórházi iratok, aggintézeti iratok

SZVL VIII. 801. Városi Ispita iratai 1766-1833. 0,36 ifm.
Az iratanyagban található különböző elnevezések jól tükrözik az intézmény funkcióját: Elaggottak Intézete, Betegek és Öregek Intézete, Betegek és Szegények intézete.
A fond német, latin és magyar nyelvű iratokat tartalmaz, s benne az ispita gondviselőjének iratai mellett számadási okmányokat és azok mellékleteit is megtalálhatjuk. A bevételeket és kiadásokat megörökítő számadási könyvekben számos név merül fel, pl. a különböző jogcímeken az ispita számára befizetést tevők nevei. Ugyancsak értékes névagyag az adósok névsora is. Szintén találunk adatokat e karitatív célra adományt tevőkre és végrendelkezőkre vonatkozóan is.

SZVL VIII. 802. Elaggott polgárok intézete 1833-1922. 0,84 ifm.
A fond elsősorban számadásokat tartalmaz, de a pénztári naplók, főkönyvek, különböző számadások és mellékleteik érdekes névanyagot őriztek meg. A kutatás szempontjából értékes bejegyzéseknek számítanak azok az adatok, amelyek a városba újonnan betelepülők által az intézet kasszájába fizetett összegekről szólnak, s megörökítik a betelepülő személyek nevét. Az iratok nyelve a fond első néhány évében német és latin, a későbbiekben magyar.

SZVL VIII. 803. Székesfehérvár város polgári kórházának iratai 1833-1892. 1,08 ifm.
A fond a város Kórházi Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei mellett gazdasági vonatkozású anyagokat tartalmaz. Az ülések jegyzőkönyveiből a tárgyalt témákon túl a résztvevők és a bizottsági tagok nevét is megismerhetjük. Az anyag tartalmazza a kórházban ápolt betegek névsorát is, amelyen a beteg neve mellett szerepel, hogy ki fizet ellátásáért (itt sok rokoni kapcsolatra, és lakóhelyre utaló adat fordul elő). A betegek neve mellett, főként, ha saját maguk fizették ellátásukat, foglalkozásuk is szerepelt. Szintén fontos forrás a kórház javára befizetéseket eszközlők névsora (ki milyen okból, célból fizetett), valamint a befizetésükkel hátralékban lévők nyilvántartása is. Az iratok nyelve a fond első néhány évében német és latin, a későbbiekben magyar.

 

A fentiekben ismertetett iratanyagok mellett érdemes áttekinteni a helyi sajtó híradásait és a korabeli kalendáriumok, névtárak, címtárak adatait is, s a családok és személyek iratai (XIII. és XIV. fondfőcsoport) szintén értékes adalékokkal egészíthetik ki a kutatást.

Készítette: Kovács Eleonóra

XV-31. Mikrofilm-gyűjtemény (a gyűjtemény 39. 595 db felvételt tartalmaz)

 

Belvárosi rk. Plébánia anyakönyvei

I. tekercs (A562)

164/1 1688. január 1. – 1709. november 21. Születési (Getaufte)
1694. január 1. – 1711. december 25. házassági (Verheiratete)
1695. január 7. – 1700. február 5. halotti (Gestorbene)
164/2 1702. január 1. – 1714. december 31. születési
164/3 1715. január 1. – 1730. november11. születési

(A563)

164/4 1730. október 11. – 1743. december 31. születési
164/5 1744. január 1. – 1751. március 6. születési
164/6 1751. április 1. – 1752. szeptember 15. születési

II. tekercs (A564)

164/6 1752. november 16. – 1764. március 30. születési
164/7 1764. április 30. – 1778. január 31. születési
164/8 1778. február 1. – 1779. július 27. születési

III. tekercs (A564)

164/8 1799. július 28. – 1799. december 31. születési

(A565)

164/9 1800. január 1. – 1821. december. 31. születési
164/10 1822. január 2. – 1825. február 14. születési

IV. tekercs (A565)

164/11 1837. január 2. – 1842. július 26. születési

V. tekercs (A566)

164/11 1842. június 29. – 1850. december 31. születési
164/12 1851. január 1. – 1852. december 31. születése
164/13 1853. január 1. – 1859. december 31. születési
164/14 1860. január 1. – 1862. december 30. születési
164/15 1863. január 1. – 1866. december 6. születési

VI. tekercs (A568)

164/19 1881. január 1. – 1884. december 26. születési
164/21 1891. január 1. – 1894. július 27. születési

VII. tekercs (A569)

164/22 1894. július 28. – 1895. október 1. születési
164/23 1694. január 1. – 1743. november 28. házassági
164/24 1744. január 1. – 1773. szeptember 4. házassági
164/25 1773. szeptember 17. – 1822. november 25. házassági
164/26 1823. január 7. – 1828. augusztus
164/32 1801. január 1. – 1822. november 25. halotti
164/32 1739–1740 születés, házasság és halál Rácváros és halotti 1707. január 1. – 1744. november 6.
164/33 1744. január 1. – 1748. október 8. halotti

VIII. tekercs (A571)

164/33 1749. január 2. – 1767. december 31. halotti
164/34 1768. január 2. – 1777. december 29. halotti
164/35 1778. január 1. – 1800. május 27. halotti
164/36 1800. június 29. – 1812. február 14. halotti, az elején van 1812. február 14. – 1825. május 1. halotti
164/36 1803. szeptember 26. –
1803. szeptember 19. halotti és 1816. április 16. – 1816. június 13. halotti és 1843. június 4. – 1844. szeptember 4. halotti

IX. tekercs (A572)

164/41 1857. január 1. – 1859. június 12.

X. tekercs (A573)

164/41 1859. július 12. – 1863. december 27. halotti
164/42 1864. január 1. – 1869. december 30. halotti

XI. tekercs (A574)

164/45 1880. december 31. – 1885. december 30. halotti
164/46 1885. december 31. – 1892. december 30. halotti

 

Felsővárosi rk. plébánia anyakönyvei

I. tekercs (A574)

165/1 1778. szeptember 22. – 1787. augusztus 12. születési (Getaufte)

II. tekercs (A575)

165/1 1787. augusztus 12. – 1796. október 30. születési
165/2 1797. január 2. – 1816. augusztus 30. születési
165/3 1816. szeptember 1. – 1827. június 30. születési
156/4 1827. július 1. – 1828. június 18. születési

III. tekercs (A576)

165/8 1858. február 26-1868. június 2. születési
165/9 1868. február 1-1869. március 31. születési

IV. tekercs (A577)

165/12 1879. február19. – 1882. szeptember 25. születési

V. tekercs (A578)

165/12 1882. szeptember 26. – 1884. július 6. születési és 1884. július 8-1885. január 4. születési
165/14 1889. február 4. – 1893. december 24. születési

VI. tekercs (A579)

165/16 1778. november 8-1832. november 29. házassági (Verheiratete)
165/17 1833. január 14-1836. november 6. házassági

VII. tekercs (A579)

165/19 1852. január 31. – 1869. november 25. házassági
165/20 1870. január 10. – 1885. február 3. házassági
165/21 1885. február 4. – 1888. július 30. házassági

VIII. tekercs (A580)

165/21 1888. június 13. – 1895. szeptember 30. házassági

IX. tekercs (A580)

165/22 1778. szeptember 27. – 1796. április 26. halotti (Gestorbene)
165/23 1796. április 26. – 1819. szeptember 26. halotti
165/24 1820. február 13. – 1826. december 26. halotti
165/25 1827. január 1. – 1832. december 31. halotti
165/26 1833. január 1. – 1833. december 11. halotti

X. tekercs (A581)

165/30 1854. szeptember 1. – 1863. március 31. halotti
165/31 1863. június 3. – 1866. szeptember 2. halotti

XI. tekercs (A582)

165/31 1866. október 19. – 1871. július 27. halotti

XII. tekercs (A583)

165/35 1881. december 17. – 1888. április 14. halotti
165/36 1888. április 27. – 1894. március 6. halotti
165/37 1984. március 7. – 1895. január. 16 halotti

1. Hiteles, kivonatos másolat megrendelő letöltése (PDF)
   (Kérjük olvassa el tájékoztatónkat az ügyfélfogadás rendjéről. Az eljárási illeték mértékéről, az illetékfizetés módjáról ide kattintva tájékozódhat.)

Az alább olvasható szöveg az illetéktörvény levéltárakra vonatkozó szövegrészeit tartalmazza.

Illetékmentesség

4. §
(1)Az illeték tárgyára vonatkozó mentesség (tárgyi illetékmentesség) esetén nem kell illetéket fizetni. Az illeték fizetésére egyébként kötelezett mentessége (személyes illetékmentesség) esetén az illetéket a mentes féltől nem lehet követelni.

5. §

(1) Teljes személyes illetékmentességben részesül:

a) a Magyar Állam,

b) a helyi önkormányzatok és azok társulásai,

c) a költségvetési szerv, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint a Tartalékgazdálkodási Kht., illetve annak tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság,

d) a társadalmi szervezet, a köztestület,

e) az egyház, egyházak szövetsége, egyházi intézmény,

f) az alapítvány, ideértve a közalapítványt is,

g) a vízgazdálkodási társulat,

h) az egészségbiztosítási szerv, a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv,

i) a Magyar Nemzeti Bank,

j) a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság,

k) az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, továbbá az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és az 1995. évi LXVII. törvényben kihirdetett Békepartnerség más részt vevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői - ideértve az említett fegyveres erők alkalmazásában álló nem magyar állampolgárságú, hivatásos szolgálatban lévő és polgári állományú személyeket is - kizárólag a szolgálati kötelezettségükkel összefüggő illetékügyek tekintetében,

l) a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hatálya alá tartozó fejlesztési tanács,

m) a közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaság,

n) az Európai Közösségek, valamint azok intézményei és szervei, hivatalai, elkülönült alapjai.

1. A levéltár által készített hitelesített másolatért, továbbá az ügyfél által készített másolatnak és fénymásolatnak a levéltár által történő hitelesítéséért - ideértve az állami vagy felekezeti anyakönyvi másodpéldányokból anyakönyvi kivonat kiállítását - oldalanként 200, de legalább 2000 forint illetéket kell fizetni.
   
2. A levéltárban őrzött irat alapján kiállított, tényt, körülményt igazoló irat kiadása iránt indított eljárásban az általános tételű eljárási illetéket (29. §) kell fizetni.
   
3. A külföldi célra kért másolatot illeték fizetése nélkül kell kiállítani. Egyebekben e Tv. 73. §-ának a külföldi célra kért irat illetékfizetési módjára vonatkozó szabályai szerint kell eljárni.

 

The archives of Székesfehérvár do not report on the former coronation town. Not only were the archives of the royal free town destroyed, but also the documents of several church institutes and the loca credibilia documents of the Virgin Mary basilica’s chapter. The town magistrate attempted to rescue the archives before the fall of Székesfehérvár on 3 September 1543. According to sources the documents were to be placed in safety in the western part of the country. The letter of István Szamosközy written on 3 February 1604 confirms this; he informed the aristocracy of Transylvania that before the Turkish invasion the archives were taken to Nagyszombat from Buda, Pécs, Székesfehérvár and Esztergom. In spite of these attempts the valuable archives got lost. The search for it started in the 1690s, however, it ended without success in the town archives of the western parts of the country, too. In 1698 the town of Sopron answered the request of Fehérvár: “We have looked over our letters, but we have not found any belonging to your town”. Éva Somkuti: Levéltárak és épületek Fejér Megyében [Archives and Buildings in Fejér County]. In: Kétszáz éves a Fejér Megyei Levéltár 1787-1987 [Two Hundred Years of the Archives of Fejér County 1787-1987]. Székesfehérvár. 1987. p69.
 The archives of the Johannite convent and the loca credibilia that functioned in the town with country wide competence survived destruction.

*

The first data on the reorganised town administration following the retreat of the Turks mention the post of the registrator in 1703, who performed his duties in Fekete Sas (Black Eagle) Inn during the renovation of the town-hall. In later years the construction- and building-history data of the town-hall report on the placement of the arch¬ives. The town-hall is not simply a characteristic building of Város¬háztér (Town-hall square) (Theatrum Civitatis, Parade Platz), but it is also of distinctive importance as it has been the seat of the magistrate for centuries, thus it is a symbol of municipality. Presumably, the magistrate held its meetings in this building at the end of the 18th century, after the end of the Turkish invasion; sometimes the meetings were held in the judge’s house until the building was renovated.  A few years later, although temporarily, the town-hall worked in one of the buildings of Városháztér, in Caraffa-house.
The first data where the building is mentioned in the historical sources are the so-called No. 1 inventory, made in the month following the end of the Turkish occupation. According to the document the town-hall (Pro domo Senatori) is the property No.122., while the owners are not indicated at the neighbouring sites and houses. According to data the ownership of the building gave rise to a great debate. Provisor Herdegen granted the house No.122. to Ferenc Babocsay the captain-general of Veszprém, in May 1688. In the following month, however, Herdegen granted it to the inhabitants of Székes¬fehérvár (as it is shown by the inventory) to function as town-hall. Both parties insisted on getting the ownership, but due to the protest of the inhabitants the Neoaquistica Commissio decided in favour of the ownership of the inhabitants; the captain-general appealed against this decision even on 23 July 1688. The property debate was still not finished, as in 1690 the inhabitants appealed to higher authorities to regain the town-hall. Judged by the legal contest, the dispute was about a building in rather bad conditions dating back to the Turkish Period or even before. Its renovation, reconstruction was started in the 1690s. The election of officials on 27 May 1693 was held in this building (Domus Senatoria). Its final renovation, however, was not finished in this decade. During the renovation the judge’s office and the two clerks of the chancellery moved to Fekete Sas inn for a short period. TASz  Municipal Board Report 6 February 1703
 
The renovation continued in the following decade as well. We even have information about where the archives were placed in 1729. That time the safety of the files required the installation of iron bars in the corridor, and at the same time a decision was made to protect the archives with iron window shutters and iron bars. TASz  Municipal Board Report  18 March 1729
 Prior to this, in 1727 on the occasion of the election of officials the Hungarian Treasury also dealt with the issue where the archival files should be placed. 
The town-clerk was charged with the supervision of the archives in the 1730s; he had the disposal of the keys as well, which emerges from the conflict between town-clerk Ádám Fribeisz and the mayor. Mayor János Nagy did not receive the keys from the town-clerk. The mayor brought the case before the council meeting, where he demanded satisfaction for his offended official authority. The case resulted in great discord. The council suspended town-clerk Fribeisz and asked the Chamber to discharge him from duty. Eventually, the case ended with the apology of the town-clerk.
Not only were the council- and court documents kept in the arch¬ives, but also the town seal was placed there. Sometimes the town’s revenue, later the letters of nobility were stored here as well.
Hereupon we do not have data about the placement of the arch¬ives for several decades. In 1770 a new chancellery was built;  TASz  Municipal Board Report  5 February 1770
 earlier it had been reported to the Hungarian Treasury that the offices were so unusable that the chancellery clerks could not perform their duties.  TASz  Municipal Board Report  26 March, 23 June 1767. No. 97.
 The sources report on the furnishing of the archives from the second half of the 1780s, when cabinets were made for copying documents, but leather bags were also used for storing files.  István Kállay: Székesfehérvár szabad királyi város és levéltára [Royal Free Town Székesfehérvár and its Archives]. In: Kétszáz éves a Fejér Megyei Levéltár 1787-1987 [Two Hundred Years of the Archives of Fejér County 1787-1987]. Székesfehérvár, 1987. p52.

*

From the time the Turks were forced out, until the reorganisation of the Joseph-era the town-clerk was in charge of supervising the arch¬ives. In the 18th century a council member, sometimes one of the clerks handled the archives. However, the actual tasks were managed by one of the clerks in the town-clerk’s office. Written administration was carried out by the scribes. They had various tasks, apart from their duties in the chancellery they were in charge of collecting tithes, supervising the vineyard cellars, etc. The scribes were employed by the council, most of the time they were chosen from applicants. Two scribes worked in the town chancellery at the same time.
Although the archives office was instituted only in 1793, several regulations were made regarding the town’s file management during the time of King Joseph II. A regulation of the Council of Governor-Generals is worth mentioning; it prohibits the town-clerk and other officials from creating a separate cabinet. Kállai: ib.
 It should also be noted that during this period not only documents but also other valuables were kept in the archives.
The first director of the archives mentioned personally is János Zsarvóczay (Zarnóczay); he held his office from 1788. TASz  Municipal Board Report  1788. No. 130,  474,  631, 1536,  1702.
 Earlier he had been a scribe employed by the town between 1763-1765. István Kállay: A székesfehérvári városi kormányzat szervei és személyei (1688-1790) [The Organs and Officials of the Local Government of Székesfehérvár (1688-1790)] In: Fejér megyei Történeti Évkönyv [Historical Almanac of Fejér County] 1972. p120.
 In 1790 the chief-scribe József Papp was appointed registrator. At the same time his 100 forints salary was doubled. TASz  Municipal Board Report  1790. No. 1086.
 He served in his position until he died in 1794. TASz  Municipal Board Report  1794. No. 785
 Then a deputy was found, György Soós was charged with a temporary commission.
This office was filled in 1796. The fact that ten applicants applied for the position with town officials among them indicates the appreciated role of the archivist. The candidate was selected by secret voting, where János Szabó won by the majority of votes. However, a few months later he resigned his office. TASz  Municipal Board Report  1796. No. 878,  888,  882, 950,  970,  1079,  1395,  1418,  1424.
 Probably due to the state of affairs following his resignation, the unregulated situation of the office came to the surface, as both the chancellery and the council wished to exercise control over it. Finally, inspired by the example of the town of Buda, the town-clerk’s office exercised supervision over the archivist. TASz  Municipal Board Report  1796. No. 1426,  1576.
 
János Szabó was followed by Mátyás Kis(z)ling in the year after. TASz  Municipal Board Report  1797. No. 231,  345,  490,  600,  859,  1019,  1187,  1333,  1438.
 At the re-election of officials on 3 July 1801 György Soós was elected; TASz  Municipal Board Report  1801. No. 754.
 he served for a longer period in his post. Mátyás Knitt(e)lhoffer, who became his successor on 13 May 1814, TASz  Municipal Board Report  1814. No. 724.
 held the office until his death. On 22 November 1816 János Füster was elected as archivist. TASz  Municipal Board Report  1816. No. 1911.
 Füster held the archivist office till 17 February 1820, then the royal commissioner appointed him second deputy clerk; later he obtained higher town offices. TASz  Municipal Board Report  1820. No. 306, 1385.
 
Füster’s successor in the post was István Lasits, who spent nine years in the service of the town; prior to his promotion he had been second chancellery clerk. Besides his tasks in the archives he had to go on with keeping the land-register. TASz  Municipal Board Report  1820. No. 306.
 
The director of the archives was not among the most honoured jobs. Lasits requested a pay-rise in 1821, but the council refused his right and proper claim referring to the economic and financial conditions of the town: “The officials would deserve a pay-rise, as the salaries do not even reach the systematicum of the year 1764, nevertheless food and other goods have become more expensive, but the town does not have income in pengõ currency.” TASz  Municipal Board Report  1821. No. 1232.
 Lasits however, managed to make improvements in other fields, as he acquired consoles for storing the law-court documents, and he got a cabinet in his study. TASz  Municipal Board Report  1820. No. 420.
 
Lasits served in his office until he died, then in 1827 a scribe Károly Fanta was appointed from six applicants. TASz  Municipal Board Report  1827. No. 1962. György Pacsay, who later became councillor, then mayor was among the applicants.
Fanta’s archivist career did not last long, later he held higher town offices. In 1848 at the municipal elections he obtained one of the town-councillor places. TASz  Municipal Board Report  1829. No. 1678.
A scribe, János Mihalik was appointed temporarily as his successor. TASz  Municipal Board Report  1829. No. 1717.
Mihalik had been employed by the town for 15 years and served in the town-clerks office. TASz  Municipal Board Report  1830. No. 129. He was granted civic rights  in 1830.
He was affirmed in his office by the royal commissioner in May the following year. TASz  Municipal Board Report  1833. No. 1061.  1846. No. 1256.
Mihalik held his office as archivist for a longer period. In the first years he had to perform significant work. It partly meant taking over the records left in the scribes’ office and making catalogues, registers. In 1833 the archives’ permanent staff became enlarged, on this occasion a scribe György Horváth was appointed to work here. János Mihalik requested later as well to employ assistance staff, but he could not find means of employing permanent colleagues.
Royal commissioner David Marich followed the affairs of the arch¬ives with attention, just as well as other offices and positions. In 1823 he asked the council for information about the functioning of the arch¬ives and the circumstances of its establishment. The council explained in their response, that it had been established in 1793 on the order of the royal commissioner János Latinovits, but detailed written orders had not been made, only verbal instructions had been given to the arch¬ivist, who could issue documents only with the permission of the town-clerk’s office. TASz  Municipal Board Report  1823. No. 633.
 
The instructions of the archives were elaborated in 1824. TASz  Municipal Board Report  1824. No. 252,  362,  927,  928,  929.
Prior to this the institute changed place; in 1813 some major reconstructions were made. The northern part of the building was pulled down and a new one was built; the archives were housed here. TASz  Municipal Board Report  1814/15. No. 393,  313.  307,  243.
The ever-growing administration, however could not be placed permanently, thus in 1837 a decision was made to build new headquarters. The plan of the neoclassic style building was made by the Székesfehér¬vár-born Miklós Ybl. The new headquarters plan was soon struck off the agenda, so the archives office stayed in the same place.
The town maintained not only its own archives, but due to the patronage system also the maintenance of the parishes’ archives belonged to its duties. The few data we have shows that the town supported the emplacement of the archives of the parish of the town centre. The duty to house the archives in the tower of the parish church fell on the town. TASz  Municipal Board Report  1793. No. 1361.
Later on, the archives were planned to be placed next to the cathedral – the parish church of the town centre functioned as cathedral after the founding of the bishopric in 1777 – but the revolution and war of independence of 1848–49 crossed these plans. TASz  Municipal Board Report  1847. No. 886.
 
In 1827 the loca credibilia function of the chapter was restored, which was beneficial in searching for the documents from the pre-Turkish era. The Act on the authenticity of the chapter also provides that “those documents which were taken from the former chapter’s archives of Fejérvár to other archives during the Turkish occupation, the serial number of which is indicated by the chapter, must be returned”. 1827. Act 26. A székesfehérvári káptalan közhitelûségérõl. [The Authenticity of the Chapter of Székesfehérvár]. In: Magyar Történytár 1000-1895. 1740-1835. évi törvénycikkek.  [Collection  of Laws of Hungary 1000-1895. Acts from the Years 1740-1835]. Special edition for the Millennium. Budapest, 1901. p459. 
At the same time the search for the documents of the chapter was started. Several sources mention the search for the lost archival documents, the Palugyai description is one of them. The sources differ in stating when the first attempt was made to find the town’s pre-Turkish period documents.
The reform era was fruitful in this respect too, as in 1834 the municipal attorney presented a list of documents that were found in the chapter of Bratislava. The council submitted the list to the electors, but no attempt was made to recover the documents. TASz  Municipal Board Report  1834. No. 2418.
 
Alike the archives, valuables of various sorts were placed in the land registration office, in its deposit counter: partly deposits, but other found objects as well. It meant a significant change, when the gold and silver objects were not to be placed here anymore but in the Chamber. TASz  Municipal Board Report  1839. No. 2358,  2359.
 
The range of documents that were placed in the archives expanded continuously. The Act XXIII of 1827 modified the registration and guarding of denominational registers. Magyar Történytár 1740-1835. évi törvénycikkek [Collection of Laws of Hungary, Acts from the Years 1740-1835.] Franklin Society – Révay brothers. Budapest, 1901. p459.
The Act provides that the registers (birth, marriage, death) must be issued in two copies at all denominations; the municipal authority must receive one of the copies and place it in the municipal archives. The registers were placed in the archives to ensure legal security, which was of  importance in case the denominational registers got lost, since the act also provided that the registers had to be treated as classified material; the abbreviated copies were to be asked from the pastor.
The town management occupied with treating the denominational registers even before this. They certified the requested copies for other authorities on several occasions. The magistrate did the certification for the army too. TASz  Municipal Board Report  1815. No. 1060,  1819. No. 232. 1830. No. 372.
The magistrate corrected the misentries in the registers as well. TASz  Municipal Board Report  1839. No. 1083,  1843. No. 1459,  1845. No. 1810.
Following the codification of the act mentioned above, there weren’t significant changes, because the parishes (town centre and “upper-town”) failed to fulfil the regulations that require to place the duplicate document of the denominational registers in the municipal authority. Progressive measures were taken in the 1840s in this respect; the registers of certain years were actually placed in the archives, but as for the town centre, the missing registers were supplied only in 1848. TASz  Municipal Board Report  1844. No. 4890,  1848. No. 1442.
The Calvinist administrator Ádám Kálmán was the first among the denominations who handed the registers (1825–32) to the town council in 1837; the registers were given to the archives on trust. Later on the registers of the 1840s were forwarded to the archives.
Mihalik’s activity generated disapproval in the council especially of the debates that upset the town’s public life. In 1839 he was reprimanded, because he acquainted the electors with the documents that were kept in the archives. TASz  Municipal Board Report  1839. No. 1497,  1713.
There had been some tension earlier as well around this case; Vilmos Lintzer (Linzer) asked for the Israelites’ files from the archives for the sake of protecting town-law; however, his request was refused. TASz  Municipal Board Report  1837. No. 2160,  2279,  2281.
Later the council permitted the chief representative to look into the files. TASz  Municipal Board Report  1838. No. 301,  304,  482,  815,  2062.
 
In 1844 the council affirmed its prior decision again that the files could be handed out only with the permission of the council. TASz  Municipal Board Report  1844. No. 1310.
The council dealt with the archives on several occasions in these years, the lack of shelves was one of the items on the agenda. TASz  Municipal Board Report  1844. No. 4919.
During these years great care was taken in organising the archives; the index books were modernised, TASz  Municipal Board Report  1842. No. 1981.
 and taking the minutes of municipal meetings were regulated. TASz  Municipal Board Report  1842. No. 1995.
 
Preserving documents was not the only task of the archives. One of the town’s statutes from the 18th century ordained that valuables, money, objects that were found in the territory of the town must be handed to the judge or a church. A part of the articles that had been given to the judge went into the archives. The archives had some treasury functions. Deposits were placed in the archives. In Székes¬fehérvár the first data about it is from the middle of the 18th century, when János Olai requested the delivery of his maternal inheritance, which had been placed in the archives. It was money first of all that had been given in trust, and valuables in the second place. The town sometimes used the deposits to cover its costs, but anybody could take them as loan. Therefore the council made a special report to the royal commissioner on the interest of the capital that had been withdrawn from the deposits in the archives.
The movable property of those who died in the town without heir were placed in the archives before the public sale. In some cases public funds were taken care of by the archives. The money in the archives had to be replaced with new money in case of devaluation. Kállay 555.
 
The archives not exclusively performed this safe deposit function. Private persons left silver coins, silver-ware, deposit vouchers in the archives, and it actually happened that a person in military service deposited his documents and valuables with the archives. As a result in1826 a safer door was made for the archives’ room.
From the late 18th century mostly the land registration office guarded the lost property and money. From the late 1830s because of the money left in this office – together with other, mainly advance money that was usual with the buying and selling of real estates – it was also called deposit pay-office. Kállay 445.

The duties of the archivist were regulated by the organisational statute during the development of civil administration. The statutes issued in the spring of 1848 drew the duties of the archives only in outline: “The directive for the archives is that original documents can not be given to anybody from other towns anybody from other towns = outsider
 without the permission of the authority and must be kept  in order all the time”. TASz Committee report  1848. No. 1781. Original draft.

In May 1848 on the re-election of officials there were three applicants for the archivist position. János Mihalik János Mihalik was the brother of Gyögy Mihalik, the parson of the town centre.
 won by overwhelming majority outvoting István Hiller and Elek Farkas. TASz Report of the General Assembly 1848. No. 1715.
 Mihalik applied for one of the councillor posts, but he was defeated by the well-connected János Niczky, who had been deputy chief justice before.
The archivist was one of the town functionaries in this period too. The officials of the town were the chief burgomaster, the chief justice, the captain-general, the councillors, the town-clerk, the attorneys, the archivist, the accountant, the chief medical officer, the chief surgeon, the chief engineer, the tax-collector, the treasurer, the chairman of the orphans’ court, the hospital catering manager and the treasurer of the town’s income.
 As a result his position included other duties as well. The council meeting appointed him the commissioner of the butcher- and weaver guild on 18 May 1848. TASz Report of the General Assembly  1848. No. 1740.
 During the events of the revolution and war of independence of 1848–49 Mihalik’s name appeared several times in the sources. On 6 October 1848 he took part in taking an inventory of the executed count Ödön Zichy’s property in Székes¬fehérvár. As it is known the town attached the former administrator’s property  in Székesfehérvár in accordance with the family extinction law. Councillor György Baur, municipal attorney Vilmos Linzer, archivist János Mihalik and representative István Peresztegi Nagy were sent in order to seize, take an inventory and actually take possession of the properties. TASz Committee Report  1848. No. 3699.

The elected staff of civil servants and general assembly functioned till 29 December 1848. Then, under the leadership of József Orsetti a 19-member “standing committee” was formed for “the maintenance of public peace and order”; the committee was co-opted twice in the following days. Mihalik, being a town functionary was appointed new member on 29 December 1848 at the amplification of the standing committee. TASz Report of the Standard Committee 1848. No. 4736.
 It was the committee’s task to act as the substitute of the general assembly; the committee was managing the town during the state of war. The committee was dissolved by the town’s Austrian commanding officer, baron János Petricsevich Horváth on 7 January 1849.
Mihalik’s activity in politics continued in the following year as well. Eduárd Gaál, royal commissioner struck the Hungarian-side officials off the staff of civil servants, and appointed others. As a result he appointed archivist János Mihalik, a councillor, as the oldest official of the staff. A scribe, János Nagy was appointed to the archivist position. TASz  Municipal Board Report  1849. No. 265,  279.
 
Mihalik took his position again on 10 May 1849. TASz Municipal Board Documents  1849. No. 1563.
 Not much later, however, he left the town His brother was arrested, it is supposed that this was the reason for his leaving the town. Town-clerk János Füster became his deputy from 1 August 1849. He died  on 8 January 1855.
, and the staff of civil servants proposed the royal commissioner that the archivist post should be filled. “This meeting requested the honourable royal commissioner to be so kind as to appoint the archivist, as the town desperately needs a permanently employed archivist. The royal commissioner promised to do so”  TASz  Municipal Board Report  1849. No. 161.
 A few days later, on 15 September 1849 Ignácz Heringh royal commissioner appointed scribe János Szabó as the town’s archivist. TASz  Municipal Board Report 1849. No. 275,  360.
 The archives were under the supervision of the town-clerk during this period.
In the first years of the neo-absolutism a part of the documents from the time of the revolution were made illegible. The entries about the revolution were erased from the committee’s minutes of the meetings. The County Chief Officer (head of the county administration appointed by the king) sent for some important documents of the town, which could be reclaimed only much later. During this period the charter of Székesfehérvár, which was issued on 23 October 1703 was also thought to be lost. Imre Palugyai in The Latestdescription of Hungarian History, Land-register and State mentions the Diploma Leopol¬dinum as: “the original was destroyed just a few days ago with wicked deed, which has not been detected yet”. Palugyai: volume II. 126.

The administration system that was worked out by the town-¬council functioned till 16 December 1859. Then the mayor József Drucker introduced a “new order and procedure”. He divided the town-council’s administrational functions into three parts: the first one was the economic and financial matters; the second part was the police, military and legal matters –  he charged the municipal attorney with it –; administration, industry and commerce belonged to the third part. The town-clerk, János Füster directed the latter, archivist János Niczky was assigned as his assistant. Niczky had been working as archivist since 1857. TASz  Municipal Board Report  1857. No. 1281.
 
When the officials were re-elected on 10 January 1861 József Egyed was appointed the new archivist. TASz Committee Report  1861. No. 26.
 Just as at the re-election in 1848 electors voted on the position. There were three candidates for the position, and Egyed defeated the others. We know little about his work, but great emphasis was put on making archival indexes  during this period, because the council-meeting records were finished by the end of the year.
The town officials resigned on 3 November 1861. According to the letter of resignation administration as such ceased to exist; the unsettled files, the pay-office key and the town-seal were given to the archives. The police, the educational, ecclesiastical and medical staff kept their offices, all the official letters to the town were placed in the archives unopened.
At the re-election in May 1867 the majority of offices were elected by acclamation. Vote counting was needed only on few occasions, for example at the voting for the mayor’s and the archivist’s post. Four persons were proposed for the archivist position, but only Domonkos Geiger and Henrich Bambek were voted for. Geiger won by the majority of votes (564). TASz  Municipal Board Report  1867. No. 26.  There were 933 votes altogether. The father of Gyula Lauschmann, József Lauschmann was among the candidates.
 Geiger held his post till 21 October 1869, when he was appointed the secretary of the savings-bank. István Pölhõsi became his successor. TASz Report of the General Assembly  1869. No. 127.
 
Following the compromise of 1867 the re-elected municipal management worked till the organising of the new administration in 1870. The work to reform the municipality accelerated after the promotion of Lord Lieutenant József Zuber. His inauguration took place on 11 August 1871 at the extraordinary general assembly. The municipal organisation, which was formed on the basis of the municipal law 1870. Act XLII.
 rated the archivist among the staff of town-administration. As such he was a member of the general assembly with elective franchise. The organisational description of 27 February 1872 however, did not regulate his duties.
The Lord Lieutenant position was new in the municipal towns or to be more exact the former royal free towns. Earlier the central government had enforced authority “against” the royal free towns through the royal commissioner system, in fact this control had been eliminated during the reorganisation of 1848. It is understandable that these towns received the new position with aversion. In the case of Székesfehérvár it eased the tension that the town’s Lord Lieutenant was appointed from a family holding important offices in Székes¬fehérvár. At the same time he became Lord Lieutenant of Pécs as well. József Zuber was born in Székesfehérvár, he served as a member of the national guard. Later he became a member of the staff of civil servants; he worked as a town-clerk, a chief constable, then as a sub-prefect of Fejér county. Before he was appointed Lord Lieutenant of Fejér county he had been vice-prefect between 1869 and 1870. On 25 February 1875 he was appointed Lord Lieutenant of Komárom town and county. Other members of his family could be found in the staff of civil servants of Fejér county as early as the 18th century.
 
The reorganisation of 1870 separated the county- and the municipal town Lord Lieutenant posts, because the Lord Lieutenant of the county could not be at the same time the Lord Lieutenant of the municipal town, which was enclosed by the territory of the county. The appearance of the Lord Lieutenant position lessened the power of the local government because he as the representative of the executive power supervised the work of the local government. He acted as the chairman of the general assembly, and deputised for the suspended officials. He could put pressure on the assignment of the applicants for positions. He appointed the former archivist among the staff of civil servants.
At the re-election of 18 April 1872 Lord Lieutenant József Zuber appointed former councillor János Niczky an archivist “for a lifetime” and an honorary councillor. However, he did not hold his office for long; he died in the following year. TASz Report of the General Assembly  1872. No.9. János Nitcky applied for the administrative councillor position, but he was outvoted. He was elected II. administrative councillor on 9 May 1867. His death was commemorated on 24 December 1873.
 
The archivist post was not popular in the 1870s, as several times it was occupied only for shorter periods. Most of those who held the position accepted it while waiting for a better opportunity. On 12 February 1872 archivist János Tuboly, resigned his office after he was promoted court bailiff. The general assembly trusted the council with filling the vacancy. TASz Report of the General Assembly  1872. No. 1868. XXVIII.
 The problem was not solved however and the vacancy was filled only at the re-election.
The new regulations were a little more detailed than the former ones. The municipal organisation of 1885 ranked the archivist among the town officials as before. It defined his duties as the following: “The archivist is obliged to preserve  and look after the documents and other valuables placed in the town-archives”. TASz Székesfehérvár szabad királyi város törvényhatósági szervezete. [The Municipal Organisation of Royal Free Town Székesfehérvár]. 1885. p21.
 As town official, the archivist was member of the municipal committee.
The file department of the town – the archivist was also charged with its management – got its own, detailed regulations in the statute. The file department was regarded as a subsidiary office, which worked separately from the registrar’s office and the copying and forwarding office. The file department of the town was charged with the handling and safeguarding of files, documents and every other valuables kept here.
The registrar’s duty was to separate the documents that were received for safe keeping, and to catalogue them according to name and subject, that is to arrange the dossiers. He was also charged with joining dossiers, that is if the file had some antecedents it was joined to the preliminary documents. The dossiers were then put in packets in order to handle them more easily, they were labelled with the number of the file department office, the year and the first and last file department number of the dossiers.
The members of the council were allowed to request the documents for official use at any occasion, a certificate was issued about it, which was put in the place of the document. Both inspection and copying were however restricted for private persons. In lack of instructions from the council the mayor was authorised to give permission.
Testaments and other important documents were kept separately in a safe, and a register was kept about it. The orphans’ court files were also kept and handled separately.
The archivist was not allowed to disclose the content of the files in transcripts, he could only declare if it was available or not. The abbreviated and the certified copies could be issued with the permission of the council or the mayor. TASz Székesfehérvár szabad királyi város törvényhatósági szervezete [The Municipal Organisation of Royal Free Town Székesfehérvár]. 1885. p27-28.

Following the turn of the 19th–20th century the archivist’s duties were defined in details by the organisational regulations. The archivist continued to be the member of the general assembly. In 1901 new rooms for the archives were mentioned in connection with the reconstruction of the town-hall. TASz Report of the General Assembly  29 April 1901. No. 124.
 In 1904 the issue of building new headquarters was raised when the supplemental construction of the arch¬ives were discussed.
The period between the two world wars brought the flourishing of town-history writing, and archivist Viktor Juhász had the credit for it. Information about this topic can be found in the chapter on town-history writing, here we limit ourselves primarily to giving information about handling documents and archival work.
The publications of Viktor Juhász on the role of the town archives and the significance of the archival documents must be pointed out from his versatile work. He was among the first ones who turned his attention towards industry-history sources. Székesfehérvári Szemle published a notable discourse by him titled  Data on the Life of Guilds in Székesfehérvár Found in the Town Archives; Székesfehérvári Szemle 1931. issues 10-12. p6-11.
 he also dealt with one important administration task of the town, fire-protection. It was his discourse entitled The Fire-protection of Székesfehérvár in the Last Century.
 Beyond that he published the letters patent of nobility that were kept in the archives, The letters patent of nobility in the town archives of  Székesfehérvár. Publications on the history of Transdanubia. Székesfehérvár, 1911. p98-101.
 and he was also interested in the topography of Székes¬fehérvár. Adatok Székesfehérvár török hódoltság utáni helyrajzához. [Data on the topography of Székesfehérvár after the Turkish occupation]. In: Fejér vármegye [Fejér County]. Budapest – Cegléd, 1937. p382-398.
 He wrote the first brief introduction to the archives.
We get some information about questions concerning the town archives and some archivists from the supervision of the body of civil servants’ activity in 1929. Viktor Juhász chief archivist also managed the registry office. The archives were available for town-hall clerks between 8 and 11 in the morning, then for the clients till 1 in the afternoon, and till 2 o’clock the institute was open for the town-hall clerks again. Due to the reorganisation of work areas, the chief archivist was released from managing the Office of Registrar, which was in the town-clerk’s scope of action; the honorary town-clerk became entrusted with leading the registry office. Following this the archivist had to work full time to do the unsolved matters of the archives and the file department. (Only medical cases requiring legal competence were exceptions.) In order to carry out the work mentioned above he got an assistant, Ignác Fuják. The instructions of Dr Aladár Zavaros included the translocation and fusion of  offices. The former place of the arch¬ives, the copying and forwarding office were changed. As the chief medical officer’s office was moved, they got place next to each other. Ordinance for the staff of civil servants, assistant and administrative staff of Székesfehérvár. TASz  30/1930.
 After the reconstruction of the town-hall building, the archives were placed on the first floor, later they moved to the basement.
During the Second World War the documents were not stowed away in security. Some towns sent their archives to other settlements. In Székesfehérvár the majority of the documents were placed in the basement and the cellar of the  Miklós Horthy Culture Centre, which was being built at the time. The documents here were not damaged, as opposed to the documents that were left in the town-hall, which “served as beds for the refugee families”. Apart from archival documents, “the town’s movable property with artistic value” were badly damaged; a great part of the paintings and works of art that were the property of the town or were deposited in the town got lost or were destroyed. Owing to Bálint Hóman, Minister of Religion and Education 12 paintings of the Museum of Fine Arts were deposited in the town-hall as decorations. The paintings were placed in the backroom of the general assembly hall. It is supposed that these works of art were lost.
  Even more damage was caused to the town library, which lost nearly half of its books during the frontline battles.
The reorganisation of the town administration on 15 February 1949 did not change the position and role of the archives. The arch¬ives belonged to the Constitutional and budget department (II). Gábor Kopasz became the director of the archives and he supervised the file department at the same time. (The registry, the copying and forwarding, and delivery offices, the Office of Registrar, etc. also belonged to the department mentioned above.) The structure of town administration was divided into the following departments: I. department of the chairman, II.  constitutional and budget department, III. administrative department, IV. accountancy department. TASz  Mayor of Székesfehérvár  3663/1949.

The archives of the municipalities were abolished with the establishment of the local soviet system in 1950. In accordance with the provisions the county archives and Székesfehérvár town archives were fused and were called State Archives of Székesfehérvár till 1969 when new regulations were made. Hereafter the archives fell under the authority of the county council and was called Archives of Fejér County.
When the two archives were fused in 1950 the documents of the town stayed in their place further on. The documents were stored in the basement of the town-hall and in the cellar of the Franciscan church. A more up-to-date placement of the documents was carried out in the 1970s, when they were placed in the buildings of the county archives in Szent István Square.
*
Székesfehérvár Town of County Rank was the first in the country to establish its independent archival institute following the change of the regime. The institute was founded on 15 February 1992. With the restoration of the organisational independence Székesfehérvár adopted the former Hungarian and the European legal practice; the archives ensure to preserve the documents of its legal predecessors by exercising property rights over them.
A part of the ground-floor rooms of the building at 10 Zichy Grove and the ground-floor offices of the building attached to it at 8 Honvéd Street were designated as the headquarters of the archives.
The archival documents were separated in 1992–1993. The documents of town provenance were separated from other documents of the county archives, in a volume of 893 linear meters.
The archives had 309 square metres floor-space at its foundation in 1992. As the archives received further documents, the capacity of the repository had to be enlarged (118 square metres) in 1994.
In 2001 the institute was increased by 506 square metres of floor-place. Offices, processing rooms, a research and reading room and a paper-restorer workshop were established besides enlarging the repository area. The best utilisation of the given space is provided by mobile shelves in the new store rooms. The shelves can be placed at an optional distance from each other depending on the size of the documents. The documents are put in stainless boxes, which fully meets the requirements of  the protection of works of art.
A modern network of telephones and computer system were installed. The installation of the new computer system  is the first phase of  a constant development. A structured star topology network was built up with the use of the former workstations and the installation of  new ones. The system of Linux based server is supplemented with a networked printer, which is accessible from any workstation. Up-to-¬date software, high speed DSL lines to connect the Internet help academic research and processing.
The paper-restorer workshop was established after the renovation of the archives’ rooms. It was necessary to equip the workshop with suitable lighting and running water. The light needed for the work (about 800–1000 lux) is ensured by UV filtered lights  and intense spotlights, considering the requirements of works of art protection. Mould, germ or insect contaminated  documents of the archives can be sterilised; the contaminated pages are cleaned and chemically treated; and the weak and crumbled material of the paper are strengthened in the workshop. The workshop is well equipped to repair the damaged pages and to complete the missing parts. The room is suitable for cleaning and mounting large-sized maps and for book-binding and book-restoration.
The restorer’s workshop is in the building of the archives, working in daily contact with the archivists. There is possibility for the continu¬ous restoration of the found and damaged documents, and for solving urgent tasks.
 
The reformed archives has organised several conferences since it was founded. The first was called “Diploma Leopoldinum”, when the reacquisition of Székesfehérvár’s title as royal free town was commemorated. In the forthcoming years several programmes followed this one. In the last few years particularly, the number of academic conferences increased, fortunately also the interest taken in it did so. We held a conference in1996 entitled “The basilica as a sacred place, built by King Saint Stephen”; the lectures of the conference were published in a book in the same year. The programmes of 1997 were also connected to anniversaries; the conference on the 775th anniversary of the issuing of the Golden Bull was held besides the conference called “The state-dreaming Grand Duke Géza”. 1998 and 1999 were spent in the spirit of commemorating the war and revolution of 1848–49. Three conferences out of four were dedicated to this topic. The research workers of the archives took part in a course of lectures that revealed the events of the town in 1848–49. It offered possibility for the citizens of Székesfehérvár to learn more about the history of their town. We launched a series of conferences on the history of finances; the first part of it was held in 1998, which covered the Hungarian history of finances from the period of the Árpád dynasty to the Angevin period. The second part was held in 1999, when the finances of Hungary in the period of the Turkish occupation and that of  Rákóczi’s insurrection were covered. At the 125th anniversary of the Vörösmarty Theatre of Székesfehérvár our institute and the theatre organised a  conference together on the history of theatres and the history of acting in Székesfehérvár in the frame of a series of programmes. In 2001 we compiled an exhibition on school history at the 125th anniversary of the founding of Teleki Blanka Secondary Grammar School of Székes¬fehérvár. In January 2002 we made a document exhibition on the history of the Lutheran congregation of Székesfehérvár, titled “Living stones”. It was followed by the exhibition on the viticulture of Székes¬fehérvár, to mention only the most important ones.
We regard organising conferences and exhibitions as an important scientific and educational duty, for the relationship between the source-preserving archives and the town citizens can be shaped and maintained this way.

Notes

1. Éva Somkuti: Levéltárak és épületek Fejér Megyében [Archives and Buildings in Fejér County]. In: Kétszáz éves a Fejér Megyei Levéltár 1787–1987 [Two Hundred Years of the Archives of Fejér County 1787–1987]. Székesfehérvár. 1987. p69.
2. Town Archives of Székesfehérvár (TASz) Municipal Board Report 6 February 1703.
3. TASz  Municipal Board Report 18 March 1729.
4. TASz  Municipal Board Report 5 February 1770.
5. TASz  Municipal Board Report 26 March, 23 June 1767. No. 97.
6. István Kállay: Székesfehérvár szabad királyi város és levéltára [Royal Free Town Székesfehérvár and its Archives]. In: Kétszáz éves a Fejér Megyei Levéltár 1787–1987 [Two Hundred Years of the Archives of Fejér County 1787–1987]. Székesfehérvár. 1987. p52.
7. Kállai: ib.
8. TASz  Municipal Board Report 1788. No. 130,  474,  631, 1536,  1702.
9. István Kállay: A székesfehérvári városi kormányzat szervei és személyei (1688–1790) [The Organs and Officials of the Local Government of Székesfehérvár (1688–1790)] In: Fejér megyei Történeti Évkönyv [Historical Almanac of Fejér County] Székesfehérvár. 1972. p120.
10. TASz  Municipal Board Report  1790. No. 1086.
11. TASz  Municipal Board Report  1794. No. 785
12. TASz  Municipal Board Report  1796. No. 878,  888,  882, 950,  970,  1079,  1395,  1418,  1424.
13. TASz  Municipal Board Report  1796. No. 1426,  1576.
14. TASz  Municipal Board Report  1797. No. 231,  345,  490,  600,  859,  1019,  1187,  1333,  1438.
15. TASz  Municipal Board Report  1801. No. 754.
16. TASz  Municipal Board Report  1814. No. 724.
17. TASz  Municipal Board Report  1816. No. 1911.
18. TASz  Municipal Board Report  1820. No. 306, 1385.
19. TASz  Municipal Board Report  1820. No. 306.
20. TASz  Municipal Board Report  1821. No. 1232.
21. TASz  Municipal Board Report  1820. No. 420.
22. TASz  Municipal Board Report  1827. No. 1962. György Pacsay, who later became councillor, then mayor was among the applicants.
23. TASz  Municipal Board Report  1829. No. 1678.
24. TASz  Municipal Board Report  1829. No. 1717.
25. TASz  Municipal Board Report  1830. No. 129. He was granted civic rights  in 1830.
26. TASz  Municipal Board Report  1833. No. 1061.  1846. No. 1256.
27. TASz  Municipal Board Report  1823. No. 633.
28. TASz  Municipal Board Report  1824. No. 252,  362,  927,  928,  929.
29. TASz  Municipal Board Report  1814/15. No. 393,  313.  307,  243.
30. TASz  Municipal Board Report  1793. No. 1361.
31. TASz  Municipal Board Report  1847. No. 886.
32. 1827. Act 26. A székesfehérvári káptalan közhitelûségérõl. [The Authenticity of the Chapter of Székesfehérvár]. In: Magyar Történytár 1000–1895. 1740–1835. évi törvénycikkek.  [Collection  of Laws of Hungary 1000–1895. Acts from the Years 1740–1835]. Special edition for the Millennium. Budapest. 1901. p459. 
33. TASz  Municipal Board Report  1834. No. 2418.
34. TASz  Municipal Board Report  1839. No. 2358,  2359.
35. Magyar Történytár 1740–1835. évi törvénycikkek [Collection of Laws of Hungary, Acts from the Years 1740–1835.] Franklin Society – Révay brothers. Budapest. 1901. p459.
36. TASz  Municipal Board Report  1815. No. 1060,  1819. No. 232. 1830. No. 372.
37. TASz  Municipal Board Report  1839. No. 1083,  1843. No. 1459,  1845. No. 1810.
38. TASz  Municipal Board Report  1844. No. 4890,  1848. No. 1442.
39. TASz  Municipal Board Report  1839. No. 1497,  1713.
40. TASz  Municipal Board Report  1837. No. 2160,  2279,  2281.
41. TASz  Municipal Board Report  1838. No. 301,  304,  482,  815,  2062.
42. TASz  Municipal Board Report  1844. No. 1310.
43. TASz  Municipal Board Report  1844. No. 4919.
44. TASz  Municipal Board Report  1842. No. 1981.
45. TASz  Municipal Board Report  1842. No. 1995.
46. Kállay 555.
47. Kállay 445.
48. anybody from other towns = outsider
49. TASz Committee report  1848. No. 1781. Original draft.
50. János Mihalik was the brother of Gyögy Mihalik, the parson of the town centre.
51. TASz Report of the General Assembly 1848. No. 1715.
52. The officials of the town were the chief burgomaster, the chief justice, the captain-general, the councillors, the town-clerk, the attorneys, the archivist, the accountant, the chief medical officer, the chief surgeon, the chief engineer, the tax-collector, the treasurer, the chairman of the orphans’ court, the hospital catering manager and the treasurer of the town’s income.
53. TASz Report of the General Assembly  1848. No. 1740.
54. TASz Committee Report  1848. No. 3699.
55. TASz Report of the Standard Committee 1848. No. 4736.
56. TASz  Municipal Board Report  1849. No. 265,  279.
57. TASz Municipal Board Documents  1849. No. 1563.
58. His brother was arrested, it is supposed that this was the reason for his leaving the town. Town-clerk János Füster became his deputy from 1 August 1849. He died  on 8 January 1855.
59. “This meeting requested the honourable royal commissioner to be so kind as to appoint the archivist, as the town desperately needs a permanently employed archivist. The royal commissioner promised to do so.”  TASz  Municipal Board Report  1849. No. 161.
60. TASz  Municipal Board Report 1849. No. 275,  360.
61. Palugyai: volume II. 126.
62. TASz  Municipal Board Report  1857. No. 1281.
63. TASz Committee Report  1861. No. 26.
64. TASz  Municipal Board Report  1867. No. 26.  There were 933 votes altogether. The father of Gyula Lauschmann, József Lauschmann was among the candidates.
65. TASz Report of the General Assembly  1869. No. 127.
66. 1870. Act XLII.
67. József Zuber was born in Székesfehérvár, he served as a member of the national guard. Later he became a member of the staff of civil servants; he worked as a town-clerk, a chief constable, then as a sub-prefect of Fejér county. Before he was appointed Lord Lieutenant of Fejér county he had been vice-prefect between 1869 and 1870. On 25 February 1875 he was appointed Lord Lieutenant of Komárom town and county. Other members of his family could be found in the staff of civil servants of Fejér county as early as the 18th century.
68. TASz Report of the General Assembly  1872. No.9. János Niczky applied for the administrative councillor position, but he was outvoted. He was elected II. administrative councillor on 9 May 1867. His death was commemorated on 24 December 1873.
69. TASz Report of the General Assembly  1872. No. 1868. XXVIII.
70. TASz Székesfehérvár szabad királyi város törvényhatósági szervezete. [The Municipal Organisation of Royal Free Town Székesfehérvár]. Székesfehérvár. 1885. p21.
71. TASz Székesfehérvár szabad királyi város törvényhatósági szervezete [The Municipal Organisation of Royal Free Town Székesfehérvár]. Székesfehérvár. 1885. p27–28.
72. TASz Report of the General Assembly  29 April 1901. No. 124.
73. Székesfehérvári Szemle 1931. issues 10–12. p6–11.
74. It was his discourse entitled The Fire-protection of Székesfehérvár in the Last Century.
75. The letters patent of nobility in the town archives of  Székesfehérvár. Publications on the history of Transdanubia. Székesfehérvár. 1911. p98–101.
76. Adatok Székesfehérvár török hódoltság utáni helyrajzához. [Data on the topography of Székesfehérvár after the Turkish occupation]. In: Fejér vármegye [Fejér County]. Budapest – Cegléd. 1937. p382–398.
77. Ordinance for the staff of civil servants, assistant and administrative staff of Székesfehérvár. TASz  30/1930.
78. Owing to Bálint Hóman, Minister of Religion and Education 12 paintings of the Museum of Fine Arts were deposited in the town-hall as decorations. The paintings were placed in the backroom of the general assembly hall. It is supposed that these works of art were lost.
79. The structure of town administration was divided into the following departments: I. department of the chairman, II.  constitutional and budget department, III. administrative department, IV. accountancy department. TASz Mayor of Székesfehérvár  3663/1949.

Bibliography

Csobán, Endre. Debrecen szab. kir. város levéltára. [The Archives of Royal Free Borough Debrecen] In: Levéltári Közlemények [Publications of the Archives] 1928. p204–239.
Fekete Nagy, Antal. A levéltárak kialakulása. [The Development of the Archives] In: Levéltári Közlemények [Publications of the Archives] 1936. p23–36.
Felhõ, Ibolya. A magyarországi városi levéltárak története. [The History of the Town Archives in Hungary] In: Levéltári Szemle [Review of Archives] 1965. 1–2: p115–150.
Gárdonyi, Albert. Vármegyei és városi levéltáraink. [Archives of  Our Towns and Counties] In: Levéltári Közlemények 1942–1945. p188–195.
Kállay, István. Székesfehérvár szabad királyi város és levéltára. [Royal Free Borough Székesfehérvár and its Archives] In: Kétszáz éves a Fejér megyei Levéltár 1787–1987 [The Two Hundred Years of The Archives of Fejér County] Székesfehérvár. 1987. p51–55.
MAGYAR MINERVA. Almanac of the museums, libraries, academic institutes, educational institutions, committees, councils, academic and art societies, cultural societies of Hungary. 4th volume. 1930–1931. Budapest. 1932. p628–629.
A magyar levéltártörténet kronológiája 1000–2000. [The Chronology of the History of Hungarian Archives 1000–2000] Budapest. 2000.
Pálfi, Ilona. Városi levéltáraink kezdetei. [The Beginning of Our Archives] In: Levéltári Közlemények 1940–1941. p351–379.

 

2009. október 21-én tartottuk a levéltár Szekfű Gyula termében a Magyar advent 2. Keszei István összegyűjtött versei és prózái című kötet bemutatóját. A kötetet a levéltár munkatársa, Kovács Eleonóra szerkesztette. A szép kivitelű kiadvány műszaki szerkesztése Takács Péter munkája.
Az 1956-os forradalomban részt vett székesfehérvári születésű költő, Keszei István a XX. századi emigráns magyar irodalom érdekes, ám kevésbé ismert alakja. Életműve és pályája iránt ma már feléledt az érdeklődés. Ez mutatkozott meg a rendezvény látogatottságában is, az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték az előadótermet. Az egybegyűlteket a levéltár igazgatója, Csurgai Horváth József köszöntötte. A korszakról és az emigráns létről Czigány Magda, a londoni Imperial College ny. főigazgatója beszélt, majd Kulcsár Katalin, a Magyar Rádió munkatársa emlékezett Keszei Istvánra. Kovács Eleonóra a Keszei-versek fellelhetőségéről és a kötet szerkesztéséről beszélt. A rendezvényen jelen volt a költő két testvére Ágnes és Imre, akik személyes emlékeiket osztották meg a közönséggel. Felhangzottak Keszei István költeményei is F. Dőry Magdolna és Kisteleki Zoltán értő tolmácsolásában, akik jól szerkesztett vers-összeállításukkal sikerrel idézték meg az alkotót. Ugyancsak említést érdemel Cserta Gábor, aki a költő megzenésített verseit adta elő. A megemlékezésen felhangzott Keszei István 1956. október 26-án Székesfehérvárott elmondott beszéde. A fiatal Keszei alakját Vajda Márton idézte fel. A kötetbemutató-megemlékezés zárásaként koszorút helyeztünk el a költő egykori lakóházán lévő emléktáblánál.
A rendezvény alkalmából kamarakiállítás is nyílt „Pillanatfelvétel egyre növekvő háttérrel” címmel, amely a költő írásait felidézve kísérli meg bemutatni az alkotó személyét és pályáját. A kiállítás 2010. január 31-ig látogatható.

 

Nézze meg a kötetbemutatón készült képeinket!

 

A könyvtárat látogatói jeggyel rendelkezők használhatják az intézmény nyitva tartási ideje alatt (hétfő-csüt. 8-15,30). Állománya helyben olvasható. A kutatóteremben tartózkodók a könyvtár számítógépes katalógusának segítségével tájékozódhatnak az állományról, böngészhetnek, illetve választhatják ki a számukra szükséges köteteket. A kikért anyagot a kutatóterem melletti könyvtári raktártérből a kérést követően azonnal behozzák az olvasók számára.  Egy kutató által egyszerre 5 kötet könyv kérhető ki a kutatóterembe.

Intézményünk szakkönyvtára 5947 kötet könyvet őriz. Az állományban megtalálhatók a legfontosabb általános és szaklexikonok, idegen nyelvi és szakszótárak. Kiemelten gyűjtjük más levéltárak kiadványait, valamint ezzel összefüggésben az illető megyére vonatkozó nem levéltári kiadású történeti tárgyú szakirodalmat is. Más magyarországi levéltárak anyagáról készült fondjegyzékek és egyéb segédletek is rendelkezésre állnak.
Külön gyűjtjük a levéltártan, valamint az egyéb történeti segédtudományi tárgyú kiadványokat is. Utóbbiak közül a genealógiai, és heraldikai tárgyú kötetek a családtörténetet kutatók számára különösen érdekesek lehetnek. Számos statisztikai tárgyú kiadvány is segíti a kutatókat (KSH-kiadványok). A fentiek mellett elsősorban a magyar történeti tárgyú köteteket gyűjtjük, de az egyetemes történelem, valamint más tudományok egy-egy összefoglaló jellegű áttekintő munkája is megtalálható az állományban. Közigazgatástörténeti és jogtörténeti könyvek, a magyar törvénytár és a rendeletek tára kötetei, valamint a hatályos jogszabályok gyűjteménye is fellehető. Kiemelt fontosságúak a Székesfehérvárra, valamint a Fejér megyére vonatkozó kiadványok. Gyűjtjük a székesfehérvári vonatkozású (szerző, kiadás) szépirodalmi műveket is.
A könyvtár gyűjti a történeti tárgyú CD-ROMokat, illetve DVD-ROMokat is. Ezek elsősorban más levéltárak állományáról készült digitális kiadványok, térképgyűjtemények, fotók, egyéb adatbázisok, valamint lexikonok. Ezek kutatótermi használata egyelőre nem megoldott.
Könyvtárunk több történeti szakfolyóiratot, valamint egyéb társadalomtudományi periodikát őriz. Ezek kutatási módja megegyezik a könyvekével. A folyóiratokból egyszerre kikérhető mennyiség megegyezik az iratokra vonatkozó előírásokkal. (Egyszerre max 4 kérőlap; 1 kérőlap/1 doboz ill.10 kötet.)
A könyvtár gyűjti a helyi sajtótermékeket is. Az állomány elsősorban a Fejér Megyei Hírlap, valamint elődje a Fejér Megyei Néplapot illetően teljes. A Fehérvári Polgár évfolyamai is fellelhetők gyűjteményünkben, valamint egyes községi önkormányzati lapok példányai.
A könyvtár állományáról nem készítünk fénymásolatokat.
A könyvtár katalógusa a SZIRÉN könyvtári program segítségével folyamatosan karbantartott.

 

 	2011. október 21-én nyílt kamarakiállításunkon az 1956-os forradalom székesfehérvári eseményeire emlékezünk.	   2011. 10. 23.
 	 	 
 		 
 	"Az új korhoz és emberhez méltó kifejezés" – Székesfehérvár és a római iskola címmel 2011. október 19-én tartott tudományos konferenciánk kísérőrendezvényeként mutatjuk be Aba-Novák Vilmos két székesfehérvári seccójának helyreállítását. – Megtekintehető: 2011. november 30-ig.	  2011. 10. 23.
 		 
 	 	 
 	Megnyílt legújabb kamarakiállításunk "Fejezetek egy fehérvári polgárcsalád életéből: a Say család" címmel.	 2010. 10. 10.
 	 	 
 	 A kiállítás 2010. november 21-ig tekinthető meg nyitva tartási időben, ingyenesen.	 
 	 	 
 	 Franciák Magyarországon (vándorkiállítás)	2010. 03. 01.
 		             
 	 A kiállítás 2010. márcus 31-ig tekinthető meg nyitva tartási időben, ingyenesen.	 
 	 	 
 	 Keszei István alkotói pályája	2009. 10. 23.
 	Október 23-ától mutatjuk be kamarakiáálításunkon Keszei István alkotói pályáját "pillanatfelvétel egyre növekvő háttérrel" címmel. A kiállítás 2010. január 30-ig ingyenesen megtekinthető. Nyitva tartási időben várjuk a tisztelt érdeklődőket. A kiállítás megnyitásával egyidőben jelentette meg az Alba Civitas Történeti Alapítvány (ACTA) a Magyar advent című kiadvány második kötetét, melyben Keszei István összegyűjtött versei és prózái kaptak helyet. A könyvbemutatóról készült képes írásunk ide kattintva olvasható.
 	 	 
 	 Gasztrokiállítás	2009. 05. 25.
 	Levéltárunk kutatótermében 2009. május 29-én nyílik az a kamarakiállítás, amely a város vendéglátóiparának történetét tekinti át, bemutatva a fehérvári vendéglátás egyes korszakainak egy-egy érdekes szeletét. A kiállítás nem csupán arra vállalkozik, hogy röviden körképet adjon a fehérvári vendéglátás múltjáról, közelmúltjáról, hanem, hogy néhány jelentős, mára már eltűnt, vagy átalakult vendéglátóhely emlékét is idézze. A nevezetes fogadók, éttermek és kávéházak történetét bemutató kiállításon a fotók és iratok mellett tárgyak is láthatóak. Megtekinthető 2009. augusztus 10-ig az intézmény nyitva tartási idejében.
 	 	 
 	Székesfehérvár és a nemzetőrök	2009. 03. 15.
 	A március 15-ei ünnepre kamarakiállítással készültünk Székesfehérvár és a nemzetőrök címmel. A kiállítás a kutatótermünkben tekinthető meg nyitva tartási időben 2009. május 28-ig.
 	 	 
 	Új kutatási és kutatótermi szabályzat lépett életbe	2007. 03. 05.
 	Intézményünk 2007. március 1-jén új Kutatási és kutatótermi szabályzatot léptetett életbe. Az új szabályzat teljes szövege PDF formátumban letölthető innen . (~ 1 Mb) Illetve elolvasható itt.

A cégbírósággal közös bejárat a Zichy liget felől	Az ügyfélfogadó és kutatóterem bejárata a Zichy liget Malom u. sarkán

Levéltárunk története

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára (SZVL) 1992. február 15-én alakult újjá, s a rendszerváltozást követően a hajdani városi levéltári intézmények közül elsőként szerezte vissza önállóságát. A hajdani koronázóváros, szabad királyi város levéltára nagy múltú intézmény volt, ám 1950-ben a tanácsrendszer bevezetése megszüntette a törvényhatóságok, így Székesfehérvár levéltárát is. Székesfehérvár város és Fejér megye levéltári intézményeit ekkor összevonták, s 1969-ig Székesfehérvári Állami Levéltár néven működtették. Ezt követően a levéltár a megye felügyelete alá tartozott, s neve is tükrözte ezt a későbbiekben: Fejér Megyei Levéltár néven működött tovább. 1950-ben a két törvényhatóság összevonásakor a városi iratanyag továbbra is addigi őrzési helyén maradt, a városháza alagsorában, valamint a ferences rendház pincéjében, majd 1970-ben átkerült a megyei levéltár István téri épületébe. 1992-ben a szervezeti önállóság helyreállításával Székesfehérvár városa a korábbi magyar és európai joggyakorlatot követve ismét tulajdonosi jogokat gyakorol saját, valamint jogelődjeinek iratanyaga felett, s biztosítja azok őrzését. Az intézmény székhelyéül a Zichy liget 10. számú épület földszinti helyiségeinek egy részét jelölték ki, valamint a hozzá csatlakozó Honvéd utca 8. szám alatti épület szintén földszinti irodahelyiségeit. A kutatóterem bejárata a Malom utca-Zichy liget sarkán található.

A levéltári anyag általános leírása

Az iratanyag terjedelme a 2008. év végén 2175 ifm volt.

Székesfehérvár város levéltárát a város török általi elfoglalása (1543. szept. 3.) előtt a magisztrátus megkísérelte elmenekíteni. A források szerint az iratokat az ország nyugati felén szándékoztak elrejteni. Ezt erősíti meg Szamosközy István 1604. febr. 3-i levele, amely arról számol be, hogy (Budáról, Pécsről, Esztergomból) Székesfehérvárról Nagyszombatba menekítették az iratokat. Ennek ellenére az értékes anyag elkallódott. Az 1690-es években megkezdődött felkutatásuk, de eredménytelenül. Ennek következtében a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára őrizetében lévő legrégebbi irat a város török uralom alóli felszabadulása évéből, 1688-ból származik.
A város levéltárának felügyeletét a török kiűzését követően a József-kori átszervezésig a főjegyző látta el. A város első, név szerint említett levéltárnoka Zsarvóczay (Zarnóczay) János volt, 1788-tól töltötte be a tisztséget. A levéltár első instrukcióját 1824-ben dolgozták ki. Az intézmény szakszerű kiépítése és megszervezése Moenich Károly és Juhász Viktor nevéhez fűződik. A város levéltárnokai közül kiemelkedik Moenich Károly személye, akinek levéltári munkája mellett historiográfiai tevékenysége az 1880-as években bontakozott ki. Az ő nevéhez fűződik az első tudományos archontológiai írás a várostörténeti munkák között.  1848-49-es forrásközlései mára már megsemmisült iratok szövegét mentették meg az utókornak. A két világháború közötti időszakban a várostörténet- írás fellendítésében, valamint a levéltári forrásközlések fontosságának hangsúlyozásában Juhász Viktor levéltárnoknak volt nagy szerepe.
A levéltár gyűjti Székesfehérvár város feudális-, polgári, és legújabbkori önkormányzati szerveinek, közüzemek, gazdasági szervek, ipartestületek, jogszolgáltatási szervek, családok, személyek iratait. A gyűjtemény gerincét a város mindenkori önkormányzatának, illetve egyes korszakokban a várost vezető kinevezett adminisztratív szervnek, és intézményeinek iratanyaga adja. A város tanácsának 1688-tól kezdődő összefüggő irategyüttese, a tanácsülési jegyzőkönyvek és tanácsi iratok nagy forrásértékkel bírnak. Fontos források a népösszeírások, a népszámlálási iratok, valamint a végrendeletek. Értékes irategyüttest képez a város Kamarási Hivatalának, Adó, Árva, Kapitányi és Telekhivatalának iratanyaga (benne az 1712. év alapfelvételeivel, valamint a II. József-kori földmérési iratokkal), s a később létrejött Számvevői és Mérnöki hivatal iratai.
A tanácsülési jegyzőkönyvek nyelve 1689 és 1790 között német és latin, 1791 és 1814 között latin, 1815-től magyar. Az iratok nyelve a 18. sz. folyamán német és latin vegyesen, de a magyar nyelvű iratok sem ritkák. A II. József-kori népszámlálás iratai német nyelvűek. A magyar nyelvet a hivatali ügyintézésben hivatalossá tevő 1840. évi VI. tc.-el összhangban a város 1843-ban kérelmezte magyar köriratú pecsét használatának engedélyezését az uralkodótól, amelyet 1845-ben meg is kapott. A városi ügyintézés nyelve azonban már az ezt megelőző évtizedekben is magyar nyelvű volt.
Kiemelendő Székesfehérvár város Törvényszékének feudális kori iratanyaga (1699-1848), de jelentős értékkel bírnak a későbbi korszakokból a város Kiküldött Bíróságának (1855-1860), valamint Visszaállított Törvényszékének (1861-71) iratai is. Gazdag forrásadottságokkal bír Székesfehérvár város Bizottmányi Közgyűlésének iratanyaga is 1848-49-ből. Az 1848-49-et követő korszakból a tanácsi és polgármesteri iratok mellett, a város egyes szakigazgatást ellátó bizottmányainak és szakosztályainak (1849-1872), valamint a város szabályrendeleteinek gyűjteménye (1851-1944) érdemel említést.
Az 1870. évi közigazgatási rendezés eredményeképpen a szabad királyi város a törvényhatóságú jogú városok közé került. E korszak fontos forrásai a Törvényhatósági Bizottság iratai (1872-1944, 1945-50).  A közigazgatás rendezéséről szóló 1929. évi XXX. tc. értelmében átalakult a város „belszerkezete”, ami az iratanyag struktúráján is tükröződik.
A II. világháború során a levéltári iratanyagot nem menekítették el a városból. Jelentős részét az ekkor épülő Horthy Miklós Kultúrház (ma Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár épülete) alagsorában és pincéjében helyezték el. Az itt tárolt iratok nem károsodtak, ellentétben a városházán maradtakkal; így például a Törvényszéki iratok acta iuridica iratanyaga (1788-1848) 19. századi részének egyharmada fertőzött lett, és szinte menthetetlen állapotba került.
A várost 1950-ben a tanácsrendszer bevezetésével – a várostörténetben példátlan módon – a járási tanács fennhatósága alá rendelték. E kötelékből csak 1954-ben szabadult ki, ezt követően a megyei tanács felügyelte az immár járási jogú várost.
Székesfehérvár életében különös jelentőséggel bír, hogy 1989 áprilisában megyei várossá, majd 1990. dec. 1-jén megyei jogú várossá nyilvánították.
A levéltár őrzi intézetek és intézmények iratait is. Igen gazdag a tanintézetek anyaga, különösen jelentős a nagy múltú Ybl Miklós Gimnáziumé (1855) 1878-1950, és a Szent Margit Leánygimnázium, a későbbi Teleki Blanka Gimnáziumé (1910-1986). Az intézmények közül értékes a Székesfehérvári Színház (1898-1993), valamint a Városi ispita (1766-1833), az Elaggott polgárok intézete (1833-1922) és Székesfehérvár város polgári kórházának (1833-1892) iratanyaga is. A testületek anyagában található fondok közül említést érdemel a Székesfehérvári iskolák Iskolaszékének iratai (1872-1921), s a székesfehérvári városi elemi iskolák felügyelő igazgatójának iratai (1890-1936).
A város-történetírás szempontjából igen értékes anyagokat találhatunk a családok (pl. Say, Karl család) és személyek (Kállay István történész, Szarka Géza író, levéltáros, várostörténész, Moenich Károly városi főlevéltáros és Kecskés Sándor kutató) irataiban is. A gyűjtemények közül kiemelt fontosságú a térképgyűjtemény, benne a városról készült legkorábbi, Wüstinger József által készített térképekkel, a plakátok és aprónyomtatványok, iskolai évkönyvek, a Székesfehérvár városközpont rendezési tervének feltáró lapjai, valamint a tervtár anyaga (1896-1992). Említést érdemel a kézirattár is, amely számos értékes várostörténeti kéziratot tartalmaz. A mikrofilmgyűjteményben a r.k. plébániák anyakönyveiről, valamint a helyi sajtóorgánumok közül többről is (pl. Székesfehérvári Friss Újság) találhatók másolatok. Vállalatok iratai – érthető módon – kevésbé vannak képviselve az intézményben, de itt említendő értékes iratanyag a Sagittarius Kft. Tervtára (1976-1984).
Az intézmény újjáalakulása óta számos tudományos konferenciát rendezett, s kiadványokkal is jelentkezett. Két kiadványsorozatot indított Források Székesfehérvár történetéből, valamint Közlemények Székesfehérvár történetéből címmel.

• A Források-sorozatban megjelent:
  I. 1848-49-es forradalom és szabadságharc forrásai. Székesfehérvár, 1998. Szerk.: Csurgai Horváth József- Hudi József - Kovács Eleonóra. 513 p.
  
• A Közlemények-sorozatban: „Akit szolgáltatok egy árva hon volt…” 1848-49. Székesfehérvár, 2000. Szerk.: Csurgai Horváth József – Demeter Zsófia. 227 p.
  
  A várostörténet kutatás szempontjából kiemelkedően fontos kötet: Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I-IV. 895- 1914. 1. kiad. 1993-1996.; 2. kiad, 1998.
  

• Levéltárismertetője, fond- és állagjegyzéke:
  „… dicsőség helyén emelkedő emlék” Levéltárismertető és fondjegyzék. Székesfehérvár M. J. V. Levéltára, Székesfehérvár, 2002. Szerk: Csurgai Horváth József – Kovács Eleonóra – Takács Péter 156 p. E kötetet a levéltár német és angol nyelven is kiadta 2003-ban: Ein Führer zur Stadtgeschichte und zum Archiv. 108 p.; A Historical and Archival Guide to Székesfehérvár. 110 p.
  

Kézikönyvtárunk részlete

A levéltár szakkönyvtárral is rendelkezik, amelynek katalógusa a SZIRÉN könyvtári program segítségével folyamatosan karbantartott.

 

Honlapunk használatához a Firefox böngészőt ajánljuk. Ha nem rendelkezik ezzel a szoftverrel és használni szeretné, akkor azt a logóra kattintva ingyenesen letöltheti.

Letölthető dokumentumainkat PDF formátumban tesszük elérhetővé. Ezek megjelenítéséhezaz Dobe Acrobat 9.x-et ajánljuk, amit ingyenesen az itt látható logóra kattinva tölthet le. 

 

1831. szeptember 25.
Mihalik János levéltáros az 1831 előtti hiányzó tanácsülési- és a törvényszéki jegyzőkönyvek átadását kéri a levéltár részére

Tekentetes Nemes Tanáts!

Hivatalossan jelentem, hogy a Politikai Tárgyakrul az 1786, 1787, (1)810, (1)816, (1)819, (1)822, (1)823, (1)824, (1)828, (1)830 a Törvényes Tárgyakrul pedig (1)799, (1)806, (1)807, (1)808, (1)810, (1)811, (1)812, (1)813, (1)816, (1)817, (1)818, (1)819, és (1)830-ik Esztendőbéli Jegyző Könyvek mái napig is békötve a Levél Tárba nem találtattnak mellyek közül többek az Iróházba már elkészülve vag(y)nak azoknak eredetével való öszvehasonlítatását, és béköttetését az el nem készülteknek leírat(t)atását a Levél Tárnak rendessebb tartására alázatossan kérem és maradok

A Tekéntets NT Tanátsnak

Székes Fehérvárot 25-ik 9b(ris) (1)831.

Alázatos szolgája
Mihálik János Levél Tárnok

FORRÁS: SZVL Tanácsülési iratok 1831. számn. Eredeti fogalmazvány.


1833. október 2.
Mihálik János levéltárnok a levéltári munka felgyülemlése miatt, a munka folyamatos biztosítása érdekében segédet kér

Tekéntetes Nemes Tanáts!

Hivatalossan jelentem, hogy mint, hogy az előbbeni Üdökhöz képest a Levéltárbeli Munka részerént a három rendbéli, Jegyző Könyvek sommás megszaporodásával, részerént a naponként való feles kerestetéssel, és a kikereset(t) actak helyre rakásával valamint a regesztraltaknak rendbe szedésével an(n)yira megszapporodott, hogy annélkül hogy valamely hátra maradást a legnagyobb szorgalom mellett is ne szenvedjék egy maganyos létemre lehetetlen; mely véget(t) a legalázatossabb Tisztelettel kérem a Tettes NS Tanátsot, hogy az Író ház tagjai közül egyet mellém segédnek rendeni ne terhelytessen. Ki is egyebb eránt tisztelettel maradok.

A Tekéntetes NS Tanátsnak

Székes Fehérvárot 2-ik X(bris) (1)833.
 

Alázatos szolgálja
Mihalik János
Levél Tárnok

FORRÁS: SZVL Tanácsülési iratok 1833. No. 2317. Eredeti fogalmazvány.


1837-39?
Mihálik János panasza Lintzer Vilmos főügyész ellen, aki a levéltárból a tanács engedélye nélkül iratokat vett ki

T. NS Tanáts

Tiszti Ügyész Lintzer Vilmos Urnak ellenem tett szobeli azon puszta vádjára, hogy én a Levéltárbul hivatalos foglalatosságért megkivántató Irományokat ki nem adom, melly által kötelessége tellyesítésében gátoltatik, a Tisztelt Úr tapasztalása szerént még eddig a NS Város Levéltárábul nem tsak hivatalához szükségesseket hanem más minden féle actákat nemes parantsolatokat a Tettes NS Tanáts Rendelésével jövén hozzám eredetében szedett ki, és nem tsak hogy a szükségesseket ki nem kapta hanem azokon felül az Irnok uraknak letis(z)tázás végett kiadatott Jegyző Könyveket, azoktul elszedven mind lakására hordógatya mellyért én megszólítottam és a nála lévő számos eredeti irományok vis(s)za hozására mellyeket nyugta mellyet ugy vett ki, hogy azokat a Városi Irnok Urak által lerakja, azonban azt vettem észre hogy haza vivén naponként azt nem tudom mi czélbul a NS Város Levéltárának nagy rendetlenségére többrül többet kívánt, minthogy azt tőle megtagadván segedem előtt azon kifejezéssel élni bátorkodott, hogy majd meg sekerozlak (…) szamarak. Minthogy pedig ez által nem tsak magam személyét hanem az többi Tiszti Társam s(z)emélyét is érenté válvan hathatossa protestálok és tisztelettel kérem a Tettes NS Tanátsot hogy Ügyész Urat a Levéltárba való határozatlan hatalmaskodásátul letiltani, és a Reversalis könyv utmutatása szerént nála Esztendöktül fogva tartott Irományok mellyek a Levéltáron kívűl tellyes bátorságba nintsenek, melyért az egésznek könyen nagy kára következhetik viszahozására köteleztettni, ugy ennek utána az … sz. alatt ide mellyekelt Királyi Biztosi végzésnek leendő tellyesittésére utasitani ne terhelytessék különben és puszta kérésére az Irományokat melybül azt, hogy hivatalához szükségessek ki nem tudhatom a T. NS. Tanáts assignatioja nélkül semmit ki nem adok. A mi pedig eddig fentartot betsületes mellett személyem Vádlóit illeti alázatossan kérem a Tettes NS Tanátsot öket oda utasitani méltóztassék, hogy a mit Tiszti és Polgári Rangom kiványa Vádjaikat , hogy magamat illendően védelmezhessem nem puszta szóval hanem irásba foglalva adják bé.
Tisztelettel maradván
A T. NS. T.
Székes F.
(dátumn. Aláírás nélkül)

Forrás SZVL. Tanácsülési iratok évn. Számn. Fogalmazvány


A levéltáros esküje

„Én N.N. esküszöm az élő Istenre, ki Atya, Fiu és Szent Lélek, a Boldogságos Szűz Máriára és Istennek minden Szenteire, hogy a Tettes Nemes Tanáts által reám bizott Archivariusi Hivatalomnak mindenkor, mindenekben Szentül meg felelni fogok, az Archivumban találandó vagy ennek utánna oda béjövö Irományokat hiven őrizni, a szükséges Regestrálásokat szorgossan végbe vinni fogom, semminémü Irományokat az Archivumbul a Tettes Nemes Tanáts, vagy Jegyző Uraknak hire, és tudta nélkül soha ki nem adok, minden igyekezetemet a Ns Város hasznára intézni, a Titkokat, mellyek netalán nékem tudtomra leendenek, a Tettes Ns Tanátson kívül senkinek sem fogom fel fedezni. Isten engem ugy segéljen, a Boldogságos Szűz Mária, és Istennek minden Szentei.”

Forrás: SZVL Esküminta. Évn.

1849. május 10.
A városi levéltár hivatalos átadási-átvételi jegyzőkönyve Mihalik János levéltáros hivatalba történő visszahelyezésekor

Alulírottak a f(olyó) é(vi) tanácsi j(egyző)könyv (…) száma alatt a városi levéltárnak Mihálik János levéltárnok úr kezeire adására megbízatván, hivatalossan jelentjük, hogy a f(olyó) é(vben) Nagy János volt levéltárnok és Mihálik János újjonnan visszahelyhezett levéltárnok úr jelenlétében a levéltárban lévő jegyző-, és mutatókönyveket megvi(z)sgálván, úgy találtuk hogy:
Az 1661-ik évtől 1787-ig bezárólag a politikai és törvényes tárgyak vegyessen jegyeztetvén, ezekrül a mutatókönyvek megvagynak.
A politikai mutatókönyvek 1788-tól 1848-ig bezárólag, a törvényes mutatókönyvek pedig 1788-tól 1847-ig bezárólag megvagynak.
Tisztázott j(egyző)könyvek vegyessen a politikai és törvényes tárgyakról 1788-tól kezdve 1819-ig bezárólag nincsen tisztázva, azomban 1820-tól kezdve 1832-ig bezárólag megvagynak. 1833., 1834. és 1835. évek nincsenek tisztázva, de 1836-tól kezdve 1845-ig bezárólag tisztázva találtatnak.
A törvényes tárgyakról nevezett j(egyző)könyvek a politikaiaktól elválasztva 1790-től 1803-ig; az 1805., 1807., 1809., 1812., 1814., 1815., 1820-tól 1836-ig, (az) 1837., 1838., 1839., úgy az 1841-től 1844-ig bezárólag letisztázva találtattak. Ellenben az 1804., 1806., 1808., 1810., 1811., 1813., 1816., 1817., 1819., 1840-ik évekről készültek letisztázva nincsenek.
Egyéberánt az eredeti minden j(egyző)könyvek és ugyan a politikai és gazdasági j(egyző)k(önyvek) 1847-ik év végéig, a törvényesek pedig 1848-ik év végéig feltaláltattak.
A j(egyző)könyvekben megemlített oklevelek és ugyan a politikai tárgyakról (az) 1847-ik év végéig, a törvényesek pedig az 1848-ik végéig a j(egyzői) hivatal által a levéltárba béadatván, azokat tömérdekségek miatt megvizsgálatlanul adtuk által.
Által adtuk továbbá Mihalik János levéltárnok úrnak az 1790/91-ik évi országgyűlésnek 8 darabban bekötött j(egyző)könyveit, valamint az 1836-ik évi országgyűlésről a 2-ik számtól a 11-ik számig ott található s bekötött j(egyző)könyveket, továbbá úgy az 1703-ik évi october 23-ról kelt, e városnak eredeti szabadalom levelét, valamint a városnak magyar köriratú pecsétjéről szólló oklevelet. Úgy a gondvisellés végett ott tartott 1830. évben vert 1 arany és 2 ezüst koronázási emlékpénzeket, végre 3 – egy kisebb és 2 nagyobb - zászlóit e városnak (a) hozzájuk tartozó szalagokkal együtt.
Megvi(z)sgáltuk továbbá a levéltárba gondvisellés végett helyheztetett végrendeleteket, mellyek az azokrul vezetett jegyzékkel mindenben megegyeznek és feltaláltattak.
Melly ekképpen véghez vitt levéltár átadásárul adjuk hivatalos jelentésünket a volt és újjonnan kinevezett levéltárnok urak aláírásával meghitelesítve.

Költ Sz(ékes) Fejérvárott majus 10-én 1849.

Fanta Károly kiküldütt tanácsnok
Nagy János általadó
Mihalik János általvevő

FORRÁS: SZVL Tanácsülési iratok 1849. No. 1563. Eredeti jegyzőkönyv.


Becsű a Városház épületeiről és telkéről, 1883.

A levéltár az épület emeleti részében volt elhelyezve, s két helyiségből állt.
„Levéltár egy db. külső ajtó kulcsos zárral, külseje vas lemezzel boritva, belső kereszt ajtó kinn ülő zár vaskilinccsel bevésett pántokkal, 1 db. 4 szárnyu kettős ablak egy vászon redőnnyel és 2 szárnyu vastáblával tolózárrakkal, 1 db. nagy gömbölyű öntött vas kályha kivülről fütő 4. m. h. vascső faragott kő alj, szoba padolat régi a födem boltozat.
Levéltár belső szoba 1 vasajtóval kulcsos zárral faragott kő keretben 2 lakatra zárható, lakat nélkül 1 belső kereszt ajtó félig üvegezve kinn ülő vaskilinccsel 2 db. 4 szárnyu kettős ablak vasrostéllyal mindegyike külső vas táblával deszka padolat régi a födem boltozat.”

Forrás: SZVL. Vagyonleltárak 1883.


Leltára a Székesfehérvár szab. kir. város levéltárában őrzött értéktárgyaknak és ereklyéknek
1897. nov. 17.

Ezen fentebb 30 azaz Harminc folyó szám alatt felsorolt értéktárgyak- és ereklyéknek időközönként gondjaimra bízását és a városi levéltárban való elhelyezését, ezennel elismerem.

Kelt Székesfejérvárott, 1897. évi aprilis hó 24-én.

Moenich Károly
levéltáros

Ezen levéltárban foglalt tárgyakat, s értékeket a mai napon átvizsgálva teljes rendben találtuk

Tóth István
főjegyző
Mohai Lajos
sz(ám)vevő

Székesfehérvár Szabad Királyi Város Szervezési Szabályrendelete 1906

130.§.
Levéltár
Őre és vezetője a levéltárnok
A levéltárnok teendői a következők:
a) a közgyűlés, közigazgatási bizottság, tanács és polgármestertől elintézett és irattárba kerülő iratokat rendben tartja és megőrzi;
b) a kiadóhivataltól feldolgozott ügyiratokat havonként átveszi s azokat a tanácstól megállapított ügykezelés szerint levéltározza;
c) az iktató hivataltól hozzá érkezett új tárgyiratokat, nemkülönben a szerelés végett átadott iratokat az ügyhöz tartozó előiratokkal vagy az elintézéshez szükséges egyéb levéltári iratokkal felszereli, esetleg elismervény mellett kiszolgáltatja;
d) a c) pont alattiakat az ügyosztályvezetők írás-, vagy szóbeli felhívására is teljesíti;
e) gondoskodik arról, hogy akár a folyó ügyiratokhoz csatolt, akár térítmény mellett kiadott levéltári iratok kellő időben visszakerüljenek, és helyükre tétessenek;
f) a térítvény mellett kiadott iratokról nyilvántartás czéljából külön naplót vezet, s köteles az iratok kiadása napjától számított 2 hó lefolyása után az illető ügyosztályt, vagy tisztviselőt,
a künnlevő iratok visszaküldésére rövid, nyomtatott figyelmeztetésben felhívni; ha ezután az iratok 8 nap alatt nem érkeznének vissza, vagy azoknak további kinntartása nem indokoltatnék, erről a polgármesternek jelentést tesz, és hasonló felszólítást alkalmaz akkor is, ha az iktatószámhoz csatolt előiratok, az ügydarabbal vissza nem érkeztek;
g) leltár mellett kezeli és őrzi a közlevéltárban levő emlék és műtárgyakat;
h) köteles a levéltár még rendezetlen anyagát osztályozni;
i) fölöttes hatóságai utasítására a várost érdeklő ügyek és kérdésekben adatokat kutat és szolgáltat;
k) az anyakönyvek II. példányait vezeti;
l) feleknek főjegyzői engedély mellett értesítéseket és e szabály korlátain belül levéltári iratokról hiteles másolatokat ad.
m) a szabályrendeleteket elkülönítetten együtt kezeli.

131. §.
A közigazgatási levéltár belső ügykezelésének, nevezetesen az ügyiratok rendezésének módját a jogügyi osztály és levéltáros javaslatára a tanács állapítja meg.
132. §.
A levéltári hivatalnak átadott olyan eredeti okmányok, amelyek tartalmuknál fogva, mivel jogok és kötelezettségekről szólnak, nagyobb fontosságúak, mint p. o. eredeti szerződések, alapító levelek és egyéb fontos iratok, vagy az ezekre vonatkozó térítvények külön és zárt helyen őrizendők s ezekről külön sor és névmutató könyvek vezetendők.

133. §.
A levéltárból térítvény mellett eredeti iratokat a polgármester, árvaszéki elnök, ügyosztályvezetők, rendőrfőkapitány, árvaszéki ülnökök, tiszti-főügyész, főorvos, főmérnök, főszámvevő és pénztárnok vagy helyetteseik vehetnek ki. Más tisztviselőknek, vagy hivatalnokoknak térítvényeire csak hivatali főnökük láttamozása mellett adhatók ki irományok.

134. §.
A hatóság keretein kívül álló idegen hatóság, hivatal, testület és magánszemélyek részére a levéltárból iratok csak a tanács — mindenesetre külön hozandó határozat alapján — adathatnak ki. Azonban hiteles másolatban a levéltárnok saját névaláírása s a törvényhatóság pecsétje alatt a polgármester, vagy a főjegyző előzetes engedélye mellett bármikor is iratokat kiadhat.

135. §.
A levéltár a főjegyző felügyelete alatt áll.

136. §.
Az árvaszék irattára a közigazgatási levéltárral egy helyiségben van teljesen elkülönített kezelésben. Kezelője az árvaszéki iktató kiadó. Kezelési módját belügyminiszteri utasítás szabályozza.

137. §.
A levéltárnoknak helyettesítéséről, munkatorlódás esetén kisegítéséről a polgármester gondoskodik s erre a főjegyző meghallgatása mellett a közigazgatási iroda bármelyik esküt tett tagját kirendelheti.

Forrás: SZVL Szabályrendeletek gyűjteménye.


Juhász Viktor levéltár ismertetése

SZÉKESFEHÉRVÁR SZABAD KIRÁLYI VÁROS LEVÉLTÁRA
(Stadtarchiv. - Archives municipales.)

A török kiűzése után a városi hatóság 1688 végén kezdvén meg működését, a korábbi időkből nincsenek iratsorozatok. Elveszett iratainak összegyűjtése végett a tanács 1840-ben kérdést intézett a pozsonyi káptalanhoz, hogy nem lappanganak-e azok levéltárában? A káptalan olyan értelmű választ küldött, hogy csupán az ispotályos rend székesfehérvári házának okmányai vannak ott őrizetben, melyek azonban a lovagrendnek tulajdonát képezik. Ezzel a régi levéltári anyag felkutatása elintézést is nyert.
A levéltár összefüggő sorozatai 1688-tól kezdődőleg: Acta politica; Acta judiciaria; Protocolla Senatus; Protocolla judiciaria; Fragmenta protocollorum. 1689-től 1750-ig: Grundbuch. 1828-ból: A város első felmérési térképe és az ezen kortól vezetett telekkönyvek összes példányai, helyszűke miatt a városi múzeumban őrizve. 1828-tól: Tabella confrontantionalis super quanto contributionali, csak néhány évfolyam teljes, amelyekhez a rationes egy-két csomagja áll rendelkezésre. 1688-tól: Rationes camerales. 1816-1895: A róm. kath., gör. kel., ev. ref. anyakönyvi másodpéldányok. 1850-től: A neológ, az orthodox izraeliták anyakönyveinek másodpéldányai. 1860-tól: az ág. hitv. ev. anyakönyvek másodpéldányai.
Rákóczi-kori anyag; a Bach-Schmerling-kori anyag helyszűke miatt a padláson őriztetik. 1687: Notae diaetae. 1790-1820: Sessiones diaetales. 1840-1848: Követi jelentések. Képviselőválasztási okmányok. Tanácsi, valamint árvaszéki, közigazgatási bizottsági, elnöki, kihágási központi választmányi stb. ügyek iratai a mai napig. 1867-1930: törvényhatósági bizottság közgyűlésének jegyzőkönyvei; 1872-1930: tanácsi, közigazgatási bizottsági, elnöki, kihágási, központi választmányi sorkönyvek. Letétek a levéltárban: Takács Benjamin közjegyző irattára és 3 db armális. A legrégebbi oklevél 1557-ből való; tárgya: I. Ferdinánd bocsánatadó levele a székesfehérvári polgároknak, akik a királyválasztó országgyűlésen Zápolya Jánosra szavaztak. Mutatók a város reorganizálása idejétől végig rendelkezésre állanak, az iktatókönyvek pedig csupán 1860-tól kezdődőleg vannak meg.
A levéltár a hivatalos órák alatt hozzáférhető. A levéltár vezetője: dr. Juhász Viktor főlevéltáros, tb. főjegyző. Napidíjas: Nyírfás László.

Vonatkozó irodalom: Közlemények a Dunántúl történetéhez. 1911. évf. - Juhász Viktor: A proletárdiktatúra és előzményei Székesfehérvárott. (Székesfehérvár, 1927.)

In: MAGYAR MINERVA A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, tudományos intézetek, tanintézetek, bizottságok, tanácsok, tudományos és művészeti társulatok, közművelődési egyesületek évkönyve. VI. kötet. 1930-1931. Bp., 1932. 628-629. o.

 

Jegyzetek

1. hordógatya=hordja
2. A jegyzőkönyvi számra vonatkozó rész kitöltetlen.
3. Az épület egyik – a pénzügyi tanácsnok melletti – helyiségét irattári célokra használták.
4. Székesfehérvár szab. kir. város szervezési szabályrendelete. 1906.

 

Székesfehérvárról, az egykori koronázóvárosról számos középkori forrás megemlékezik. A Szent István által alapított társaskáptalan, amely a koronázó templom és temetkezőhely mellett működött az írásbeliség szélesebb körű elterjedését megelőző évszázadban is számos értékes forrást őrzött. A káptalan államigazgatásban betöltött szerepét jelzi az is, hogy az ország alkancellári tisztét a mindenkori székesfehérvári prépost töltötte be (ezt megelőzően a királyi pecsét őre volt). A későbbiekben a gyakorlat módosult, de megállapíthatjuk, hogy a prépostok fontos állami hivatalokat is viseltek, kancellári, alkancellári és királyi titkári tisztségeket töltöttek be. E tény már önmagában is fejlett és magas írásbeli kultúráról tanúskodik Székesfehérváron, a III. Béla írásbeliséget bevezető 1181. évi dekrétumát megelőző században.
A középkori elbeszélő történeti irodalom számos művelője a székesfehérvári őrkanonoki tisztséget viselte. Így Ákos székesfehérvári őrkanonok, aki a hun-magyar krónikát készítette. Ugyancsak e tisztséget töltötte be Kálti Márk is a Képes Krónika szerzője. Itt működött Kálmáncsehi Domonkos, aki 1462-1474 között a Szent Miklós káptalan prépostja, 1474-1495 között a társaskáptalan prépostja volt – utóbb váradi, majd erdélyi püspök, végül kalocsai érsek – a kiváló humanista Mátyás király bizalmasa, diplomatája. A falakon kívüli Szent Miklós káptalan prépostja volt – 1474-1481 között – Nagylucsei Dóczi Orbán humanista, aki később Bécs püspöke lett. Ugyancsak itt volt őrkanonok Oláh Miklós (1493-1568) a neves humanista.
E gazdag írásbeliségnek azonban csak nyomai maradtak fenn, a köztörténet és a várostörténet kapcsolatát a korabeli városi- és hiteleshelyi forrásokból nehezen lehet rekonstruálni. Székesfehérvár szabad királyi város török kor előtti levéltára teljes egészében elpusztult, hasonló sorsra jutottak a városban működő egyházi intézmények iratanyagai is, s ez alól csupán a jeruzsálemi Szent János keresztes lovagok Szent Istvánról elnevezett székesfehérvári konventjének hiteleshelyi levéltára jelent kivételt. (1) Összefüggő iratsorozatok csupán a török kortól állnak rendelkezésre.

* * *

Székesfehérvár kétségtelenül gazdag helytörténeti irodalommal rendelkezik, amelynek kialakulása a XIX. században meginduló kutatásokkal és publikációkkal vette kezdetét. (2)
Az első átfogó munka, amely megkísérelte bemutatni a város szinte teljes történetét 1861-ben látott napvilágot; alkotója a fiatal Tagyosi Csapó Kálmán (3) joghallgató, – később ügyvédi pályára lépett –, aki Ráder Antal könyvkereskedő gondozásában jelentette meg fő művét Székes-Fehérvár története címmel. A munka elsősorban a várostörténet korai időszakát taglalja, érinti az Árpád-kori egyházak, a bazilika, a koronázások, a városcímer, s a latinok címerének kérdését is. A várostörténet általános áttekintését egyébként Palugyay Imre 1854-ben megjelent műve – Magyarország történeti, földirati s állami legújabb leírása – nyomán rekonstruálta. A kötetet okmánytárral és illusztrációkkal egészítették ki; a közölt források I. Lipót, Mária Terézia és I. Ferdinánd kiváltságlevelei.
Kétségtelenül nem tartozik a várostörténet műfajához, de meg kell említeni Henszlmann Imre A Székes-Fehérvári ásatások eredménye címmel írott Pesten 1864-ben megjelent művét, amely az 1862-ben végzett sajnálatos módon félbemaradt Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt koronázó templom ásatásainak eredményéről adott számot. (4) (Ezt megelőzően, a kérdéskörre vonatkozóan Érdy János munkáját emelhetjük ki, amelyet III. Béla és nejének Székes-Fehérvárott talált síremlékei címmel írt, s melyben az 1848. évi ásatásokról számol be.) (5)
Székesfehérváron a várostörténetírás, a történelmi tárgyú kutatások a XIX. században, bár voltak fórumai nem bővelkedett lehetőségekkel. A közlési lehetőségek korlátozottak voltak abban az értelemben is, hogy kevés folyóirat működött tartósan, egy vagy több évtizeden keresztül. A kutatók – és ez tulajdonképpen vonatkozik nem csupán Székesfehérvárra, de tágabb környezetünkre is – publikációi, elsősorban a napilapok hasábjaira szorítkoztak. Az 1800-as évek második felében főként a városi és a megyei főlevéltárnokoknak köszönhetően jelentek meg, kiváló cikkek és cikksorozatok, amelyek többek között a XVIII. századi nemesi felkelést, vagy az 1848. évi forradalom eseményeit mutatták be, ez utóbbit tulajdonképpen az első komoly forrásközlésnek kell tekintenünk.
Azt, hogy elsősorban a hírlapok adtak lehetőséget a történeti tárgyú kutatások megjelenésének természetesnek, kell hogy vegyük, hiszen a levéltárnokok, így Moenich Károly városi főlevéltárnok (6) a Fejérmegyei Közlönyben közreműködött, Rexa Dezső megyei főlevéltárnok a Dunántúl címmel megjelent napilapban volt érdekelt, illetve Közlemények Dunántúl Történetéhez címmel negyedévenként megjelent folyóirat alapítója és szerkesztője volt.
Székesfehérvár város levéltárnokai közül kiemelkedik Moenich Károly személye. Moenich histográfiai tevékenysége az 1880-as években mutatkozott meg erőteljesebben, ezt megelőzően főként irodalmi témájú kérdésekkel foglalkozott. A korlátozott publikációs lehetőség miatt a helyi sajtóban jelentek meg munkái. A függetlenségi politikai irányzatot képviselő Szabadság című társadalmi, irodalmi lap, melynek munkatársa is volt 1881-ben közölte egyik jelentős cikksorozatát Történeti Naptár címmel. 1880-ban a Székesfejérvári Naptárban jelent meg Székesfejérvár szab. kir. város főbírái és polgármesterei (1691-1879) című tanulmánya, amely az első tudományos igényű archontológiai írás a várostörténeti munkák között.
Több várostörténeti tanulmánya közül említést érdemel városunk nevéről 1893-ban megjelent, Székesfejérvár-e vagy Székesfehérvár című értekezése, amely elsőként a Fejérmegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet évkönyvében látott napvilágot, de később különlenyomatként is megjelent. (7) A város nevének írásáról kialakított álláspontja jelentősen eltért a Havranek József polgármester által képviselt hivatalos véleménytől. Moenich ragaszkodott a hagyományos névíráshoz és helytelenítette az új keletű Székesfehérvár írásmódot.
A századforduló előtti években elsősorban az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc kutatására fordított figyelmet. (8) A Székesfehérvári Hírlapban megjelent közleményei elsősorban forrásközlések, amelyek a forradalom és szabadságharc legfontosabb városi mozzanatait követték. Munkájának jelentőségét emeli, hogy számos forrást már csupán az ő közléséből ismerünk.
Jelentős publikációja Székesfejérvár szab. kir. város régi statutumai (1741-1775) címmel írott tanulmánya. E kérdéskör vizsgálata a XX. század fordulóján került a városok kutatóinak figyelmébe.
Sokoldalú tevékenysége közül említést érdemel, hogy a várostörténeti kutatások támogatásában, segítésében is jelentős szerepet vállalt. Ő és munkatársai tevékeny közreműködését is ki kell emelnünk Károly János monográfiájánál.
Moenich közlései – sokszor Magyar Károly álnéven – elsősorban a Székesfehérvári Hírlap címmel megjelenő, függetlenségi politikai irányzathoz csatlakozó sajtóorgánumban láttak napvilágot. A város egyik legjelentősebb politikai közlönye – Tóth Artúr laptulajdonos, felelős szerkesztő vezetésével – a Székesfehérvári Függetlenségi Kör véleményét képviselte.
A napilapok mellett, a folyóiratok csak jóval később jutottak szerephez. A Rexa Dezső nevéhez kötődő Közlemények Dunántúl Történetéhez csupán egy éven át tudott létezni, s alapításának évében, 1911-ben megszűnt, összesen négy szám látott napvilágot. Rexa hamarosan távozott a városból s Árva vármegye, utóbb Fejér, majd Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főlevéltárnoki tisztét töltötte be. Érdeklődési köre sok szempontból megegyezett Moenich Károlyéval; elsősorban verseket, irodalmi tárgyú írásokat közölt. Sokat foglalkozott a magyar színészet történetével, egyik jelentős munkája A Székesfehérvári nemzeti színjátszók Pesten és Budán 1819-1828 című írás. (9)

* * *

A várostörténet feltárásával egy időben indultak meg a Fejér megye községeinek történetét feldolgozó munkák is. Károly János Fejér vármegye története című műve előtt – amely a megye településeit, egykori mezővárosait, községeit és velük együtt az elpusztult települések történeti adatait is tartalmazza, – a történeti kutatások részben az 1874. augusztus 14-én alakult Fejérmegyei és Székesfehérvár Városi Történelmi s Régészeti Egyesülethez kötődtek. Bár az egyesület alapszabályában megfogalmazott célok között elsősorban a gyűjteményi feladatok ellátása szerepelt, törekedett arra is, hogy a megye a város múltját tudományos publikációkkal is ismertessék.
A régészeti egylet már alakulásának évében felvetette egy város és vármegye monográfia megírását, de az elképzelés ekkor nem valósult meg. Az egyesület Hattyuffy Dezső (10) egyleti titkár szerkesztésében 1885-ben és 1893-ban évkönyveket is megjelentetett. Ugyancsak Hattyuffy Dezső nevéhez községtörténeti munkák is kötődnek, ő írta Moha község történelmi vázlatát, amely 1883-ban látott napvilágot. (11) E munkát előzte meg Kereskényi Gyula érdi plébános munkája, amely Érd (Hamzsabég) és Batta (Százhalom) községek történeti vázlata címmel Székesfehérváron jelent meg 1874-ben.

* * *

Az önálló kötetek mellett érdemes említést tenni a folyóiratok szerepéről is. Rexa Dezső (12) említett 1911-es folyóirat kísérletét követően történelmi tárgyú folyóiratra évtizedeket kellett várni. A Székesfehérvári Szemle, a Székesfehérvári Napló havi mellékleteként az 1910-ben alakult Fejér vármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület közleményeként Marosi Arnold múzeumigazgató szerkesztésében 1931 januárjában látott napvilágot. (13) Az első időszakban havonta megjelenő közlöny elsősorban régészeti feltárások eredményeiről tudósított, de találhatunk benne községtörténelmi adatokat, kultúrára, irodalomra és művészetre vonatkozó írásokat, múzeumi értesítőt, kisebb közleményeket, hivatalos tudósításokat tartalmazó rovatokat is. 1933-ban már összevont számok jelentek meg. 1934-től Dolgozatok Székesfehérvár és Fejér megye életéből alcímmel a Fejérmegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület kiadványa lett. A negyedévessé vált folyóiratban, ezen időszakban rendkívül színvonalas, értékes tanulmányok láttak napvilágot, amelyek jelentős része Székesfehérvár város történetéhez – elsősorban a honfoglalás kori régészeti feltárásokhoz – kötődött, de találhatunk benne olyan alapvető írásokat is, mint a Dormuth Árpád tollából származó a Vörösmarty család múltja címmel megjelent tanulmány. A tudományos szintű folyóirat 1936-ban és 1937-ben egy-egy kötetben jelent meg. Ezekben az években a tanulmányok mellett, múzeumi értesítőt, kisebb közleményeket, feljegyzéseket, hivatalos tudósításokat tartalmazó rovatok szerepeltek hasábjain. A folyóirat Marosi Arnold 1939-ben bekövetkezett halálával szűnt meg; az utolsó szám, amelyet Dormuth Árpád megbízott múzeumigazgató szerkesztett, elsősorban Marosi Arnold értékes munkásságának szentelt figyelmet.
A lap megszűntével hosszú időre teret vesztett a tudományos igényű helytörténetírás. A folyóirat feltámasztására – ugyanolyan elnevezéssel – 1955-ben tettek kísérletet, az erőfeszítés azonban nem hozott tartós eredményt csupán egy szám jelent meg, abban az évben, amikor egyébként az újjáéledő Vörösmarty Irodalmi Társaság is megjelentette Fehérvár címmel irodalmi és helytörténeti antológiáját.
Rövid életű volt a Vár című dunántúli irodalmi folyóirat, amely 1938 februárjától 1939 januárjáig működött. Érdekessége, hogy önálló lapként és a Fejér megyei Napló irodalmi mellékleteként is megjelent, tartalmi különbség nélkül. Szerkesztői Baróti Géza, György Oszkár, Jankovich Ferenc, Pálffy István a Dunántúl egészére irányították figyelmüket.
Állandó rovatai az irodalmi rovat, amelyben könyvismertetések, kritikák; a zenei rovat, amelyben Székesfehérvár zenei életének bemutatása mellett az országos zenei rendezvények, előadások ismertetése, valamint zenetörténeti témájú írások jelentek meg; a művészeti, amelyben a városi és az országos eseményekről, valamint művészettörténeti tárgyú írások; s a színházi és film; valamint az irodalmi és művészeti életet tárgyaló rovatok voltak.
E folyóirat bár hivatalosan nem kötődött a Vörösmarty Irodalmi és Művészeti Társasághoz, tulajdonképpen ezen 1932-ben alakult társaság szellemi támogatását élvezte.
Ilyen előzmények, valamint a Fejér megyei Szemle (14) után, jelent meg az Árgus kulturális, társadalmi, majd irodalmi, kulturális folyóirat 1990-ben, amelynek rovatai a megjelenést követő években hamarosan bővültek. A történelmi tanulmányokat tartalmazó Múltidéző rovat elsőként 1992. november-decemberi számban debütált. Az első írás Horváth Lajos Utazás a Don-kanyarba címmel, néhány lelkes fehérvári viszontagságos útjáról számolt be, melynek során tisztelegtek a Don-kanyarban elesett magyar katonák emléke előtt. A Múltidéző, amely a történelmi tárgyú kutatások és a helyi emlékezet fórumává vált, hamarosan állandósult. A közlések között több országos érdeklődést kiváltó téma szerepelt, gondolhatunk itt a Prohászka Ottokár püspök tevékenységét bemutató írásokra. Ugyancsak nagy érdeklődést váltottak ki Csitáry Emilnek városunk egykori polgármesterének visszaemlékezéseiből közölt részletek, majd az ugyancsak ebben az évben megjelent államalapító szent királyunk és Székesfehérvár kapcsolatát bemutató írások. 1995-ben a holocaust évfordulóján ismét az országos események szűkebb térséget érintő hatásának bemutatása került az érdeklődés homlokterébe; a székesfehérvári zsidóság megtelepedéséről, majd a zsidótörvények városi következményeiről jelentek meg tanulmányok. Ekkor tehát érvényesült az a szerkesztői szándék, amely azóta is az egyik fő törekvés, hogy az országos és a szűkebb régiót és Székesfehérvárt érintő kérdések kutatási eredményei egyaránt megjelenjenek a lap hasábjain. 1996-ban többek között a Nagyboldogasszony bazilika, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc kérdése szerepelt a leghangsúlyosabban e rovatban. A következő évben a kutatási eredmények közlése még szélesebb skálán mozgott. Ez évben két írást közöltek Gosztonyi Pétertől; értékes tanulmány jelent meg Székesfehérvár török kor előtti zenei múltjáról; a Géza fejedelem halálának 1000. évfordulóján tartott tudományos tanácskozás több tanulmánya is ekkor látott napvilágot, de a múltidézés a Prohászka-kutatás újabb eredményei mellett, számos székesfehérvári vonatkozású tanulmányra is kiterjedt. 1998-ból elsősorban a forradalom és szabadságharc 150. évfordulójára megjelent szám emelhető ki. 1999-ben a megújult külső mellett, elsősorban a kutatók témaválasztásának gazdagsága, így a dolgozatok sokszínűsége volt jellemző.
Összességében elmondhatjuk, hogy az Árgus eredeti célkitűzéseit nem adva fel, változtatott a lap indulásakor leszögezett koncepcióján és helyesen felismerte, hogy a történeti kérdéseknek is helyet kell adnia, hiszen Székesfehérváron és Fejér megyében sincs olyan fórum, amely e területnek teret biztosítana, s nincs olyan annales jellegű kiadvány sem, amely a történeti jellegű kutatásoknak publicitást adna.

* * *

A folyóiratokban megjelenő történeti tárgyú tanulmányok mellett kevés kötet tudósított a város múltjáról. Az ezredéves évfordulóra történő felkészülés jegyében elsőként Fejér megye kereste meg Székesfehérvárt monográfia készítés ügyében. 1883 februárjában a megyei közgyűlés egy összefoglaló munka elkészítését határozta el, s ehhez a város hozzájárulását kérte, mivel, Székesfehérvár történetét is e munkába kívánták beilleszteni. A városi közgyűlés a tanács véleményét kérte a kérdésben. (15) Az év során ismételten tárgyaltak az ügyről, s a munka elvégzéséhez a városi levéltár segítségét kívánták igénybe venni, egyúttal a monográfia felügyelő bizottság városi delegáltjának kirendeléséről is döntöttek. Az erkölcsi támogatáson és a mű elkészítéséhez szükséges kutatásokban nyújtott segítségen túl ekkor nem határoztak a monográfia költségeihez való hozzájárulásról. (16)
A millenniumi ünnepségeket közvetlenül megelőzően a törvényhatósági bizottság több alkalommal is tárgyalt a monográfia készítéséről. Elsőként Tolna vármegye értesítette a várost monográfia készítéséről. (17)
Az ünnepi évet megelőzően ismételten javaslat hangzott el a munka elkészítésével kapcsolatban. A levéltár török kor előtti aktáinak felkutatása is megkezdődött Pozsonyban. (18) Komoly előrelépés azonban sem ekkor, sem a későbbiekben nem történt a közgyűlés a társ törvényhatóságok átiratait tudomásul vette, s érdemi intézkedés nélkül az aktát a levéltárba helyezték. (19) A következő évben azonban a közgyűlés a városi monográfia elkészítésére albizottságot hozott létre. (20)
A város és megyetörténet legjelentősebb művelője a múlt század végén Károly János (1834-1916) székesfehérvári nagyprépost volt. (21) Számos egyházi írása mellett történeti tárgyú munkákat is készített az 1870-es években. Fejér megye legkorábbi levéltárismertetése is az ő nevéhez fűződik, amely a székesfehérvári 1879. évi országos kiállítás alkalmából jelent meg, Oklevelek a Nádasdy Ferenc gróf nádasd-ladányi levéltárából címmel.

Ugyancsak jelentős műveként tarthatjuk számon az Emlékkönyv a székesfehérvári püspökmegye százados ünnepére címmel 1877-ben megjelent kötetet. Munkái közül kiemelkednek a Csókakő vára és várbirtokai, valamint az Oklevelek alapi Salamon Vincze családi levéltárából címmel a Fejérmegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet évkönyvében megjelent tanulmányai.
Számos műve közül most a Fejér megye története című munkát emeljük ki. Az öt kötetes monográfia az első olyan átfogó mű, amely a megye, a megyeszékhely története mellett a megye településeinek emlékeit, adatait is összegyűjtötte. Eredetileg három kötetesre tervezték a vállalkozást, de az elpusztult települések adatait is feldolgozó munka végül öt kötetben látott napvilágot. (22) A gazdagon illusztrált e munka, archontológiát és genealógiai táblázatokat is tartalmaz. Károly komoly kutatómunkát követően fogott hozzá nagy ívű munkájához. Tagányi Károly tanácsára főként a községek történetének feldolgozására törekedett. Elsősorban azzal a céllal, hogy fellendítse a helytörténeti kutatásokat, valamint az iskolai oktatás keretébe emelje be az adott település történetének ismeretét. A monográfia kötetei oklevéltárat is tartalmaznak; egy részük kiadatlan oklevél, de felhasználta a szerző a Fejér Codexet, az Árpád-kori és az Anjou-kori okmánytárat, a Török-kori emlékeket, a Zichy Codexet, a Hazai okmánytárat és más fontos forrásokat is.
Művének előszavában beszámolt kutató munkájának nehézségeiről is, a megyei levéltár rendezetlenségéről, a szakszerűtlen iratselejtezésről. Munkáját tovább nehezítette, hogy a városi és a megyei levéltár török kor előtti iratanyaga teljesen elpusztult, csupán egy-két oklevél maradt fenn. A monográfia megírásához az országos gyűjtemények mellett, elsősorban a Batthyány család körmendi levéltárában, a Lamberg család móri levéltárában, a lovasberényi Cziráky levéltárban, s a nádasdladányi Nádasdy levéltárában kutatott. E kutató munka azonban már az 1860-as években megkezdődött, hiszen ekkor, mint gróf Nádasdy Lipót agárdi birtokának adminisztrátora a család levéltárának rendezését végezte.
A mű második kötete foglalkozik Székesfehérvár történetével. A város legkorábbi említése, helyrajzi fekvése, alapítása, elnevezése és kiváltságai mellett különös részletességgel tárgyalta a felekezetek, az egyházi intézmények, a káptalan, a szerzetesrendek, a plébániák, s a kápolnák történetét. Művében „a város belső élete” című fejezeten kívül a jelentősebb közoktatási a szociális és egészségügyi intézmények múltját is feltárta, s ezen túl külön fejezetben a várostörténet kronologikus feldolgozására is vállalkozott. A monográfia további három kötete 1899 és 1904 között jelent meg, s Fejér megye községeinek történetét tartalmazza. A községtörténeti írások előtt XIV-XVIII. századi összeírásokat is közölt a monográfia 3. kötetében. A kötetekben illusztrációs anyag, elsősorban fotók is találhatóak, mind a városra, mind a községekre vonatkozóan.
Károly munkáját követően a várostörténet másik jeles művelője dr. Lauschmann Gyula (1861–1918) volt. (23) Pályájának kezdetén elsősorban az orvostudományokat művelte, írásai, cikkei jelentek meg a Gyógyászat című lapban, utóbb a járványok, a kolera, a tuberkulózis, majd Székesfehérvár egészségügyéről írt tanulmányt. (24) Érdeklődése ezt követően a várostörténet iránt erősödött fel. 1899-ben a városi színészet múltjáról írott kötete látott napvilágot. (25) A századfordulót követően jelent meg a cisztercita templom építéstörténetéről írott munkája. (26) 1904-ben jelent meg Székesfehérvár utcái, a következő évben Székesfehérvár feliratos kövei című kötetek jelezték tevékenységét. Munkásságának jelentős részét képezte a civilszervezetek történetének feltárása is. (27)
Fő művét huszonkét év kutató munkát követően Székesfehérvár története címmel 1908-1912 között írta. Művét 1912. december 24-én ajánlotta szülővárosának: „A soha meg nem szűnő vonzódás, az a mélységes szeretet, a mely ennek a földnek minden rögéhez köt, – arra kéri Nagyságos Polgármester Urat és a Tekintetes Törvényhatósági Bizottságot, fogadja el tőlem ezt a munkát, – a melyhez dr. Prohászka Ottokár írt előszót…Szeretettel foglalkoztam a múlttal, szívből adom szülővárosomnak az eredményt. Kérem, fogadják el szívesen!” (28)
Pozitivista szemléletű adatgyűjtő munkájához, Károly Jánoshoz hasonlóan felhasználta a korábban már publikált forrásokat, ezek elmélyült ismeretét követően fogott hozzá a városi és a megyei, a püspöki- és káptalani, valamint a ciszterci gimnáziumi levéltárak iratanyagának tanulmányozásához, de az országos gyűjtemények közül a Magyar Nemzeti Múzeum és az Egyetemi Könyvtár értékes forrásait is felhasználta. Kutatásait jelentősen segítette Szegfű Gyula is, aki ekkor a bécsi udvari levéltárban tevékenykedett, s számos Székesfehérvárra vonatkozó forrást közölt a szerzővel. Városmonográfiájának előszavában, Juhász Viktor főlevéltárnok tevékeny közreműködését is méltányolta, aki az akták kikeresésével, s a fontosabb források előkészítésével segítette a szerzőt.
Lauschmann, ahogy művének előszavában is említi Virág Benedek Magyar Századok című munkáját tekintette zsinórmértéknek, s az események kronologikus feldolgozását végezte el. Bár elismerte, hogy a krónika jellegű feldolgozások nem maradéktalanul felelnek meg a történetírás modern szempontjainak, helyesen mutatott rá az adatgyűjtés fontosságára.
A kötetek verseket, leveleket, röplapokat, hirdetményeket is tartalmaznak; az utolsó kötet függelékében a város nevezetesebb alkotóiról, közéleti személyiségeiről életrajzokat is közölt.
A törvényhatósági bizottság 1912. december 30-án tartott rendes közgyűlésén hálás köszönetét fejezte ki a szerzőnek, aki nem csupán a város kiváló krónikása, de jelentős közéleti személyiség is volt. Hosszabb ideig a törvényhatósági bizottság, a községi iskolaszék és a színügyi bizottság tagja volt. (29) A négy kötetes kézirat megjelenésére a következő évben, 1913-ban tettek kísérletet, de az I. világháború miatt kiadása elmaradt. A kiadást természetesen hátráltatta az a körülmény is, hogy a szerkezetében és szemléletében eltérő Károly monográfia fehérvári kötete nem sokkal előtte, 1898-ban jelent meg.
A törvényhatósági bizottság 1926. október 26-án ismételten megerősítette azt a szándékát, hogy a kéziratot kiadják. Évenként egy-egy kötet megjelentetését tervezték és a nyomdai előkészületek is megkezdődtek. A közgyűlés 50 millió koronát szavazott meg az új évkönyv első kötetére, bár Zavaros Aladár polgármester támogatta a monográfia kiadását, mégsem ezzel vette kezdetét a Közlemények Székesfehérvár város történetéből címmel megjelenő évkönyvsorozat. (30)
Lauschmann monográfiája ennek ellenére kétségtelenül bekerült a várostörténet művelőinek érdeklődésébe, különösen azt követően, hogy a munkát dr. Csitáry Emil polgármester legépeltette, s azt a város közgyűjteményeibe elhelyezték, felhasználása időnként már túlburjánzott. Kétségtelen, hogy évtizedeken keresztül szolgáltatott értékes adatokat a kutatóknak és érdeklődőknek, megjelentetésére azonban hosszú évtizedeken keresztül nem gondoltak.
Székesfehérvár Város Levéltárának újjáalakítását követően 1993-ban kezdődött meg a mű kiadása; évenként jelent meg a négy kötet, majd a nagy érdeklődés miatt 1998-ban új illusztrációs anyaggal ismét napvilágot látott.
A két világháború közötti várostörténet kutatás elsősorban a városi levéltár tevékenységéhez kapcsolódik. Moenich nyugdíjazását követően Juhász Viktor töltötte be több évtizeden keresztül a főlevéltárnoki tisztséget. (31) Egyik legjelentősebb munkája A proletárdiktatúra és előzményei Székesfehérvárott című műve, amely a Közlemények Székesfehérvár város történetéből című sorozat első köteteként látott napvilágot 1927-ben Székesfehérvár város kiadásában.
További jelentősebb munkái között tarthatjuk számon Közlemények Székesfehérvár 1848. év előtti közigazgatásából című tanulmányát, amely 1931-ben jelent meg. (32) Számos értékes írása közül ki kell emelni a Magyar Városok és Vármegyék Monográfiája sorozatban megjelent Fejér vármegye kötetet. A kötetnek nem csupán egyik szerzője, de – a neves nemességkutató Schneider Miklós megyei főlevéltárnokkal együtt – szerkesztője is volt.
Sajátos helyet foglal el az 1930-as évek kiadványai között Szarka Géza és Láng István munkája, – Székesfehérvár Ünnepi Éve 1938. – amely nem csupán a Szent István év városi eseményeit, de az ezt megelőző városfejlesztő és városszépítő munkát tárja elénk. E munkát nem tekinthetjük várostörténeti tárgyúnak, bár Hóman Bálint történész, vallás- és közoktatásügyi miniszter, a város országgyűlési követe írta az előszót, mégis a város egyik dinamikus korszakáról számol be a munka, s számos fontos történeti adatot is tartalmaz.
A törvényhatósági levéltár államosítását követően történeti tárgyú írások, mintegy két évtizeden keresztül nem születtek. Jenei Károly tevékenysége mellett, Kállay István kutatásai voltak kiemelkedőek. A feudális kori várostörténet művelőjének írásai azonban nem ekkor, hanem az 1968-ban megindult Fejér megyei Történeti Évkönyv című sorozatban jelentek meg.
A megyei levéltár gondozásában, Farkas Gábor szerkesztésében megjelenő történeti évkönyvben számos tanulmány mutatta be Székesfehérvár történetét, ezek közül kiemelhetjük Kállay István mellett, többek között Bácskai Vera, Czakó Sarolta, Érszegi Géza, Jenei Károly, Glatz Ferenc munkáit. Mindezek mellett 1988-ban az évkönyv 18. kötete Fehérvár regimentuma 1688-1849 címmel a város török kort követő történetét dolgozta fel, s a legteljesebb mű, amely a várostörténet részleteibe, a város mindennapjaiba is bepillantást enged.
Szintén jelentős tudományos műhelynek bizonyult az István Király Múzeum, amely számos várostörténeti kutatást publikált. Ezek közül is kiemelkednek a Kralovánszky Alán szerkesztésében Székesfehérvár Évszázadai címmel megjelent tanulmánykötetek, amely négy kötetben összegezve tárgyalja Székesfehérvár alapításától 1848-ig a városi fejlődés főbb szakaszait. (33)
Székesfehérvár Város Levéltárának újjászervezését követően a várostörténet újabb lendületet vett. Az intézmény elsőként Lauschmann Gyula monográfiáját jelentette meg, a felújított Közlemények Székesfehérvár város történetéből sorozatban. Ezt követően egy konferencia-kötet is napvilágot látott A székesfehérvári Nagyboldogasszony bazilika történeti jelentősége címmel, utóbbi az 1996. május 16-án rendezett tudományos tanácskozás előadásait tartalmazza.
Amint az eddig említettekből is kitűnik várostörténeti irodalomból leginkább a forráskiadványok hiányoznak. E hiány pótlására 1998-ban a levéltár új sorozatot indított Források Székesfehérvár történetéből címmel, melynek első kötete az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc fontosabb forrásait tartalmazza. Szándékunk, az hogy e sorozat is folytatódjon, hiszen egy forrásőrző intézménynek mindenképp fontos feladata a történeti források minél szélesebb körben történő publikálása.
A levéltár megújult formában folytatta a konferenciákon elhangzott előadások megjelentetését is. Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján rendezett tudományos tanácskozások előadásainak tanulmánnyá bővített változatait „Kit szolgáltatok, egy árva hon volt” címmel jelentette meg. Ezt követte a Múltunk építőkövei címmel megjelent kiadvány, amely a Városi Levéltár által újjáalakulás óta szervezett tudományos tanácskozások anyagaiból ad közre válogatást. A kötetben található írások a magyar államalapítás, s ehhez kapcsolódóan természetesen Géza fejedelem és Szent István király szerepét; az Aranybulla kérdését, valamint a magyar pénztörténet különböző korszakait tekintik át. Az itt tárgyalt témák összefüggésben vannak Székesfehérvár történetével is, így a magyar történelem e fontos szakaszait tanulmányozva e kötet olvasója Székesfehérvár jelentőségéről is ismereteket szerezhet.
A konferenciakötetek, forrásközlések mellett a következő esztendőkben fontos, hogy kismonográfiák és tanulmánykötetek is számot adjanak „múltunk építőköveiről”.

Csurgai Horváth József

Jegyzetek

1. Ezen iratok az 1960-as évek végén kerültek vissza Magyarországra, s a Magyar Országos Levéltárba helyezték el az irategyüttest.
2. Székesfehérvár múltjának feltárása többek között Horvát István és Vörösmarty Mihály szerkesztésében megjelenő Tudományos Gyűjtemény című folyóiratban kezdődött meg. A publikációk egy része a káptalanra és az egyházmegyére vonatkozott.
3. Csapó Kálmán, (tagyosi), ügyvéd, Tagyosi (Székesfehérvár, 1841. jan. 13. – Veszprém, 1931. febr. 15.): Veszprém megye első alispánjának és Hollósy Aloyziának fia. 1859-ben részt vett az egyetemi ifjúság megmozdulásaiban, s ezért egyetemi tanulmányait félbeszakítani kényszerült.1865-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1867-ben Veszprém megye első aljegyzőjének választották, utóbb főjegyző lett. 1878-ban az enyingi kerület országgyűlési képviselőjévé választották. 1883-ban visszavonult a közélettől és ügyvédként dolgozott előbb Balatonfüreden, majd Veszprémben.
4. Henszlmann Imre: A Székes-Fehérvári ásatások eredménye. Pest, Heckenast Gusztáv 1864. 
5. Érdy János: III. Béla és nejének Székes-Fehérvárott talált síremlékei. In: Magyarország és Erdély képekben I. köt. Pest, 1853.
6. Moenich Károly, Székesfehérvár tudós főlevéltárosa a Pozsony megyei Cifferen született 1840. október 24-én. Édesapja Moenich Antal uradalmi számtartó volt. Iskoláit Mohácson, Győrben, Nagyszombatban és Pozsonyban végezte, majd itt 1859-ben papi pályára jelentkezett. Az Emericanumtól azonban hamarosan megvált és gróf Zichy Károly mellett vállalt titkári tisztséget, majd könyvtárát rendezte, utóbb gazdatisztként tevékenykedett. 1869-ben Hunfalvy Pál, a neves nyelvész, etnográfus ajánlására az Országos Statisztikai Hivatal munkatársaként dolgozott. Ennek köszönhetően az 1860-as évek végén került kapcsolatba Székesfehérvárral és Fejér megyével. A városi törvényhatóság megszervezésekor 1872. április 18-án egyhangú szavazással házi pénztári ellenőrré választották, majd a következő évben – december 22-én – városi levéltárnokká nevezték ki. Korábban 1848-ban és az ezt követő tisztújításokon a város vezető tisztviselőihez hasonlóan választották a levéltárnokot. Az állás azonban az 1870-es években nem volt népszerű, hiszen több alkalommal csak rövidebb ideig töltötték be. A tisztséget betöltők többsége kedvezőbb állásajánlatra várva vállalta a levéltárnoki állást. Moenich pályájának kezdetén elsősorban verseket, elbeszéléseket, valamint nyelvészeti tanulmányokat írt, elsősorban fővárosi lapoknak (Napkelet, Hölgyfutár, Vasárnapi Újság).
   A városi és megyei hetilapok megalapítását követően hamarosan a Fejérmegyei Közlöny főmunkatársa, utóbb ideiglenes szerkesztője lett. E vegyes tartalmú társadalmi hetilap 1872. július 4-én látott először napvilágot, de csak rövidebb ideig jelent meg, s az év folyamán megszűnt. A közlöny az 1871. április 6-án Székesfejérvár címmel megjelent társadalmi heti közlöny rivális lapja volt, de a lap pénzügyi nehézségei miatt nem volt életképes.
   Első önálló kötete 1872-ben Székesfehérváron látott napvilágot Költemények címmel. Ebben az évtizedben országos gyűjtést is közölt Vutkovich Sándorral, a Magyar Írók Névtárát jelentették meg, 1876-ban. A munka Pozsonyban látott napvilágot.
   1878-ban feleségül vette a székesfehérvári születésű Czeitler Ninát, aki férjéhez hasonlóan elsősorban irodalmi érdeklődésű volt, a helyi újságok – Szabadság, Székesfejérvári Hírlap, Fejérmegyei Napló – számos költeményt közöltek tőle. 1899. március 27-én tiszteletbeli tanácsossá választották. A betegeskedő főlevéltárnok nyugdíjazására 1907. november 25-én került sor. 1919. július 3-án Székesfehérváron hunyt el.
7. Székesfejérvár-e, vagy Székesfehérvár? In: A Fejérmegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet Évkönyve 1893. évre. (Szerk.: Hattyuffy Dezső.) Székesfehérvár, 1893. 182-201. o.
8. Az első ilyen tárgyú publikációk 1888-ban láttak napvilágot, s részint hozzákötődtek.
9. In: Tanulmányok Budapest Székesfőváros múltjából 9. (Szerk.: Némethy Károly – Budó Jusztin.) Bp., 1941.
10. Hattyufy Dezső, dr. (Rácalmás 1851. okt. 28 – ?) ügyvéd. A gimnázium felsőbb osztályait a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban végezte 1870-ben. Jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte, de eközben – 1872. szeptember 16-án – megyei tiszti aljegyzővé nevezték ki. 1877 novemberétől Fejér megy tiszti ügyésze lett, majd ez évben aljegyzővé választották később árvaszéki ülnök lett. 1871-től lelkesen támogatta a megyei régiséggyűjtemény létrehozásának gondolatát. Számos régészeti jellegű publikációt készített, 1873-1876 között szerkesztette a Székesfejérvár című hetilapot, később mint a Fejérvármegyei és Székesfejérvár városi történelmi és régészeti egylet titkára, szerkesztette az egylet évkönyvét is (I. 1885. és II. 1893.).
11. Moha község történelmi vázlata. A Fejérmegyei és Székesfehérvár városi Történelmi s Régészeti Egylet kiadványa. Székesfehérvár, 1883. 27. p.
12. Rexa Dezső (Pest, 1872. febr. 28. – Bp., 1964. nov. 19.): levéltáros, művelődéstörténész, író. Árva megye levéltárosa volt, és a Csaplovics-könyvtár vezetője, majd Székesfehérváron a Fejér megyei Levéltárban, utóbb a Pest megyei Levéltárban dolgozott. Szerteágazó tevékenysége során verseket, elbeszéléseket, regényt, színdarabot írt, de ismert műfordítóként is.
13. Marosi Arnold, (Málics Mihály), (Szilsárkány, 1873. febr. 9. – Székesfehérvár, 1939. jan. 22.): régész, ciszterci rendi tanár. Érdeklődése kezdetben a természettudományok iránt volt jelentős, több növénytani, állattani tankönyvet írt. 1904-ben a pécsi múzeum munkatársa lett, Később a pécsi múzeumba helyezték. 1909-ben Székesfehérvárra nevezték ki tanárnak. Tevékeny szerepe volt a fehérvári múzeum létesítésében, amelynek haláláig igazgatója volt. Legjelentősebb munkái között tarthatjuk számon: Székesfehérvár művészeti emlékei címmel, a Magyar Művészetben – 1930-ben – megjelent írását. 
14. A Fejér megyei Tanács Végrehajtóbizottsága Művelődési Osztályának, majd a Fejér megyei Tanács társadalmi, gazdasági, művelődéspolitikai folyóirataként 1965-1989 között jelent meg, különösen a kezdeti években erős politikai elkötelezettség jellemezte.
15. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1883. No. 109/1595.
16. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1883. No. 183/ 3518, 3696.
17. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1895. No. 88.
18. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1895. No. 65/2718.
19. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1896. No. 87.
20. SZVL. Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1898. No. 65.
21. Károly János (Ráckeve, 1834. ápr. 22. – Székesfehérvár, 1916. jan. 16.): egyházi író, történész. Teológiai tanulmányait 1851-től a székesfehérvári papnevelő intézetben végezte. Bölcsészetet a pesti egyetemen tanult. 1885-től székesfehérvári kanonok és a papnevelő intézet igazgatója, az egyházjog és az egyháztörténelem tanára. Később nagyprépost, majd c. püspök lett. 1896 és 1904 között látott napvilágot öt kötetes munkája, Fejér vármegye története címmel.
22. Károly János: Fejér vármegye története. Székesfehérvár, I. kötet 1896, II. kötet 1898, III. kötet 1899, IV. kötet 1901, V. kötet 1904. 
23. Lauschmann Gyula dr. (Székesfehérvár, 1861. szept. 28. – Székesfehérvár, 1918. okt. 8.): orvos, helytörténész. Írói álnevei: Dr. Aesculáp, Dr. Castor, Pollux, Idem, Julius. Édesapja Lauschmann József takarékpénztári tisztviselő édesanyja Feld Jozefa. A ciszterci főgimnázium elvégzését követően orvosi tanulmányokat folytatott. A pesti egyetemen végzett tanulmányai után – 1884. december 20-án avatták doktorrá – egy ideig a fővárosban dolgozott, előbb a Rókus Kórház, majd az Üllői-úti Kórházban praktizált. 1888 novemberében visszatért szülővárosába, ahol 1889. március 1-jén megyei alorvos, később – 1900. december 31-én – a Szent György kórház főorvosa lett. Ezt követően 1908. szeptember 29-én Fejér vármegye tiszti főorvosává nevezte ki Széchenyi Viktor főispán. Tiszti orvosi működése során kiemelkedően sokat tett az 1910-11. évi kolerajárvány felszámolása érdekében, amelyért nem csupán megyei, de uralkodói elismerésben is részesült.
    Több emberbaráti és egészségügyi egyesületben is tevékenyen közreműködött, ezek között tarthatjuk számon a Fejérmegyei és Székesfehérvári Tuberkulózis ellen Védekező Egyesületet, amelynek 1906. január 5-én történt megalakulását követően titkára volt. Ugyancsak elévülhetetlen érdeme fűződik a történelmi és régészeti egylet megújításában, a Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület 1910. évi megalakításában, amelynek titkára is lett. E minőségében elsősorban az anyaggyűjtésben és az ismeretterjesztő előadások terén végzett munkája emelhető ki.
    Orvosi szakcikkek írása mellett tevékenyen részt vett szülővárosa kulturális életében kutatásában. A Székesfehérvári Színpártoló Egylet alelnökeként, részt vállalt a törvényhatósági bizottság színházi bizottságában. Több színdarabbal is kötődött a Városi Színházhoz, amelyeket elsősorban évfordulókra írt, ezek közül kiemelhetjük a Harminc év, Száz év című darabjait. Kötődött a Székesfehérvári Zenekedvelő Egyesülethez is, amelynek 1915-től haláláig az alelnöki tisztét töltötte be.
    Legismertebb munkája a négy kötetes Székesfehérvár története. Haláláról az 1918. október 21-én tartott városi közgyűlésen gróf Károlyi József főispán emlékezett meg. 
24. Adatok a magyarországi járványok történetéhez, tekintettel Székesfehérvár városára. Székesfehérvár, 1898. 
25. A székesfehérvári színészet múltja. Székesfehérvár, 1899.
26. A ciszterciták székesfejérvári temploma. Székesfehérvár, 1901.
27. Lásd: A Vörösmarty Kör negyven éve. Székesfehérvár, 1907, valamint A Székesfehérvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület negyven éve. Székesfehérvár, 1913. című kiadványokat.
28. E munkáját követően az Országos Monográfia Társaság 1914-ben megbízta a vármegye községei, valamint Fejérvármegye története a honfoglalás korától a mai napig című tanulmányok elkészítésével.
29. SZVL Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1912. No. 506/14 783. Rövidebb ideig a belvárosi leányiskola gondnoki tisztét is betöltötte. Az említett bizottsági tagságokról vármegyei tiszti főorvosi kinevezésekor mondott le.
30. SZVL Törvényhatósági bizottsági jegyzőkönyv 1926. No. 214/12 699.
31. Juhász Viktor 1880. augusztus 22-én született Székesfehérváron. Jogi tanulmányait 1914-ben fejezte be. Rendelkezett levéltári szakképesítéssel is, törvényhatósági levéltári szakvizsgát tett. Városi szolgálatba 1906. július 11-én lépett, mint napidíjas. Főlevéltárnokká 1908. április 7-én nevezték ki. E tisztségéből 1948-ban mentették fel. Írói neve: Albensis.
32. In: Fejérvármegye és Székesfehérvár szab. kir. város Törvényhatóságainak Almanachja. Összeállították B. Szabó István főszerkesztő és Bérczi Vilmos szerkesztő. Székesfehérvár, 1931.
33. Székesfehérvár Évszázadai I.-1967. II.- 1972, III. - 1977, IV.-1979.
    

Székesfehérvár a Mezőföld, s egyben Fejér megye legnépesebb települése. A Velencei-hegység DNy-i letörésének peremén, két egymásra merőleges árkos vetődésben kialakult süllyedék kereszteződésében fekszik a Móri-árok déli, mezőföldi nyílásában. Területe változatos tájegyüttes része, amely nagyobbrészt síksági és dombsági, kisebb részt pedig hegységi felszíntípusokból áll, túlnyomórészt mezőföldi tájvonások uralkodnak.

A város előnyös helyzeti energiáját elsősorban a Móri-árok adja, e mellett a Dunántúlt Ny-K-i irányban keresztező forgalomnak is fontos helye. A Sárrét mocsaras peremén épített vára a Móri-árok legfontosabb természetes útvonalának völgykijáratát és a Sárvíz átkelő helyét védte. A Dunántúl térségében a Ny-i, ÉNy-i és DNy-i irányban a forgalom jelentős elosztóhelye, s egyben az Észak-Mezőföld legfontosabb kereskedelmi központja.

A város a Mezőföld mezorégió centruma, legfőbb természeti adottsága, völgybejárati fekvéséből, közlekedés-földrajzi helyzetéből adódik. A fontos közúti csomópont, a múlt század 60-as éveitől vasúti gócpont.

A Balkán irányából északra terjedő földműves kultúra i.e. a 6-5 évezred tájékán érte el és vette birtokába a város területét és közvetlen környékét. A népesség gyarapodásával a bronzkorban a mocsaras szigeteken és a folyópartokon falvak alakultak ki. A neolitikumban megindult európai cserekereskedelem a természetes útvonalak metszéspontjában és azok közvetlen környékén jött létre. Ezek a területek – így Székesfehérvár és környéke – katonai és kereskedelmi központokká fejlődtek. A vaskorban a kelta eraviscusok törzse uralta a vidéket. Székesfehérvár több pontján volt telepük, temetkezőhelyük, nagyobb jelentőséggel bírtak azonban ekkor Pákozd és Gorsium települések.

Utóbbi Pannónia római megszállását követően is az egyik fontos központ – katonai tábor – fejlődött ki itt, amely a Sárvíz átkelőhelyének védelmét biztosította. A római közigazgatás kiépülésével Gorsium vallási központtá emelkedett.

A római kort követően hun és germán fennhatóság alá került e vidék, majd az avar birodalom részévé lett. E korszakokból is gazdag temetkezési leletek maradtak fenn a város közvetlen környékéről.

Alba civitas

„Székesfejérvár sz. kir. város (Alba Regia) mellyet éjszak felül a Vértes hegynek Bakony erdeje felé hanyatuló lánczolatal vesz körül, kelet, ’s délről rónaság, Nyugotról pedig erdővegyes dombságok öveznek - már a magyar történet első századában létezett ’s Árpád fővezér által építtetve annak lakhelyéül szolgált. Később Sz. István első király a még kisszerű várost a Nagy Árpád letelepedése és lakása emlékezetére roppant várossá fölépítette; királyi palota, gazdag templom, káptalan, több prépostságok ’s zárdákkal ékesítette; e felett Székesfejérvár város kebelében tanodát is alapított...” – olvashatjuk a múlt század közepén keltezett, egyik legkorábbi város ismertető kézirat bevezető soraiban.

Székesfehérvár egyike a legrégebbi magyar városoknak. A múlt századi történetírók szerint, de a nézet e század első évtizedeiben is tartotta magát, hogy a római korban is lakott hely volt. Egyesek Herculia és Floriana mások Curta néven azonosították. Újabb kutatások a fenti megállapításokat cáfolják, és a város alapítását Taksony, illetőleg Géza nagyfejedelem korára teszik, egyes feltételezések a Csák nemzetségnek tulajdonítják a város alapítását.

A krónikások közül Anonymus említi a város közvetlen közelében lévő Noé hegyet, ahol Árpád vezér szállást ütött. A mocsarakkal körülvett szigetekre szabdalt terület, megfelelő természeti erősségként szolgált a később kialakuló fejedelmi központnak. Székesfehérvár egyike azon kevés városainknak, amely nem római alapokon épült újjá, mint Óbuda, Szombathely, Sopron és más dunántúli nagyvárosaink. A természetes út-találkozási ponttól – Gorsiumtól – kissé északra jött létre az új központ, majd a fontos útcsomópont Fehérvárra tevődött át. Az itt létrejött település stratégiai és kereskedelmi feladatok mellett igazgatási és szakrális funkciókat is ellátott. A város első említése 1007 (1009)-ből származik. 1044-ből több német elnevezése maradt fenn (Wzzenburch, Vizenburg, Veyzmburg). A város nevének első magyar nyelvű (Feheruuaru) említése a tihanyi alapítólevélben, 1055-ben tűnt fel.

A történelmi belváros legmagasabb pontján épült fel a vár, és ugyancsak itt épült fel Géza nagyfejedelem négykarélyos temploma, amely később temetkezési helyéül is szolgált. (A későbbiekben itt állt a Szent Péter- Pál templom, amely IV. Béla koronázásának volt színhelye.) Géza nagyfejedem utóda István, mintegy családi hagyományként Fehérváron kezdte el magántemplomának építését. Ekkor már királyi székvárosként tartották számon a települést. István koronázását követően, 1018 körül kezdődött el az ország első bazilikájának építése, felszentelésére Szent István halálakor, 1038-ban került sor. A hatalmas 76 méter hosszú, 38 méter széles három hajós bazilikát Hartvik győri püspök leírásából ismerjük. A bazilikát a következő századokban többször átépítették. Jelentős átalakítások voltak Könyves Kálmán alatt és Anjou Károly idejében. Ekkor történt a Kun László uralkodása alatt – 1288-ban – leégett bazilika helyreállítása. Az 1318. évi átépítés során a templom tetőzetét ólommal fedték le, oszlopokkal erősítették meg, és boltozatokkal díszítették. Nem sokkal később 1327. virágvasárnapján ismételten leégett a bazilika. Kálti Márk krónikájából ismert, hogy a helyreállítás során ismét ólommal fedték le a hatalmas épületet. Nagy Lajos uralkodása alatt a bazilika északi hajójában alakították ki Károly Róbert és Nagy Lajos sírkápolnáját. Kisebb építkezésekről a későbbiekben is tudunk, Ozorai Pippo a bazilika egyik tornyát állítatta helyre, egyúttal nyert itt sírhelyet. – Ekkorra már kialakult az a gyakorlat, hogy külön engedéllyel egyházi és világi méltóságok is ide temetkezhettek. – A legjelentősebb építkezésre azonban Mátyás uralkodása alatt került sor. A bazilikát keleti irányban bővítették, hogy a Hunyadi család sírhelyet nyerhessen. Az építés során a várfalat lebontották a kápolna szentélyének a kialakításához, majd új bástyát építettek. Az átalakítások Mátyás haláláig nem fejeződtek be, így ideiglenes sírba temették.

Istvánt követően középkori uralkodóinkat itt a Nagyboldogasszony bazilikában koronázták, ugyanakkor nem vált valamennyi királyunk temetkezési helyéül. Szent Istvánt követő királyaink az általuk alapított egyházakba temetkeztek. Könyves Kálmán volt az első uralkodó, akit, a bazilikába a szentek mellé temettek. Az Árpád ház kihalásáig 8 uralkodó (II. Béla, II. Géza, II. László, IV. István, III. Béla, III. László), a vegyesházi királyaink közül is több uralkodó (Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos, Hunyadi Mátyás, Szapolyai János) választotta végső nyughelyéül e templomot.

A bazilika állami feladatokat is ellátott; itt állt a király trón, itt őrizték a koronázási ékszereket, a kincstárat, majd később az ország levéltárát, itt volt a sókamara és a pénzverőkamara is. A királyi kincstárban őrizték többek között a királyi mértékegységek etalonjait. Az államigazgatásban betöltött szerepét jelzi az is, hogy az ország alkancellári tisztét a mindenkori székesfehérvári prépost töltötte be (ezt megelőzően a királyi pecsét őre volt). A későbbiekben a gyakorlat módosult, de megállapíthatjuk, hogy a prépostok fontos állami hivatalokat is viseltek, kancellári és királyi titkári tisztségeket töltöttek be. E tény már önmagában is fejlett és magas írásbeli kultúráról tanúskodik Székesfehérváron, III. Béla írásbeliséget bevezető 1181. évi dekrétumát megelőző században.

István király alapította a káptalani iskolát, amelynek tanárai közül kimagaslik Szent Imre nevelője, Gellért a későbbi csanádi püspök. Ugyancsak ő alapította a székesfehérvári társaskáptalant. A prépostnak a koronázáskor betöltött kiemelkedő szerepe miatt a prépostságot nem rendelték a veszprémi püspök joghatósága alá; közvetlenül a pápa alárendeltségében állt. Méltóságuk okán részt vettek a királyi tanács ülésein is. Az egyházi intézmény a király kegyurasága alá tartozott, a prépost személyét többnyire az uralkodó jelölte ki. A prépostság országos hatáskörű hiteleshelyi tevékenysége kiemelkedő volt. Alba civitas az egyetlen központ, ahol több országos hatáskörű hiteleshely működött.

A város szakrális székhely jellege mellett kulturális központja is volt e századoknak. A székesfehérvári prépostok számos értékes művet hagytak az utókorra. E tisztséget töltötte be Ákos székesfehérvári őrkanonok, aki a hun-magyar krónikát készítette. Ugyancsak e tisztséget viselte Kálti Márk is a Képes Krónika szerzője. Itt működött Kálmáncsehi Domonkos, a Szent Miklós káptalan prépostja (1474-1495), – utóbb váradi, majd erdélyi püspök, végül kalocsai érsek – a kiváló humanista Mátyás király bizalmasa, diplomatája. Kálmáncsehi emléktáblával jelölte meg azt az utcát, ahol Szent Imre született. (Az emléktáblát 1734-ben találták meg, de később nyoma veszett.) A falakon kívüli Szent Miklós káptalan prépostja volt Nagylucsei Dóczi Orbán humanista, aki később Bécs püspöke lett. Ugyancsak itt volt őrkanonok Oláh Miklós, a neves humanista, a Hungaria szerzője.

A fejedelmi központot kezdetben palánk védte. A vár létére vonatkozó legkorábbi biztos adatok Péter, majd I. Béla uralkodásának első évéből valók; az 1061-ben tartott országos gyűlésen kitört pogánylázadás elöl a várba menekültek az ország főurai és az egyházi méltóságok. Fehérvárt ekkor az ország "metropolisának", fővárosának tekintik. A vár további építési időszakai Anjou Károly korszakához kötődtek, az erődítések javításáról Mátyás király uralkodásának éveiben szólnak a történeti források. A vár átalakítására 1473-ban és 1485-ben került sor.

A királyi palota I. István korában épült, a hagyomány szerint 1007-ben itt született Imre herceg. A későbbiek során, IV. Béla uralkodása alatt készült az új királyi palota és fellegvár, a vár északi részében a Budai kapu szomszédságában.

Egyesek feltételezések szerint az államalapító I. István vezette be a törvénylátó napokat. A király jelenlétében tartott ítélkezést eredetileg Nagyboldogasszony napján – Szent István halálának napja is – tartották; később István szentté avatásának napjára, augusztus 20-ára helyezték át. A törvénynapok megtartásáról az Aranybulla is intézkedett. A törvénynapok a későbbiek során országgyűlésekké alakultak, amelyek ugyancsak városunkban zajlottak. 1527-ig 47 országgyűlést tartottak itt.

Alba Civitas történetében különös jelentősége volt, az 1083. évben István király és Imre herceg canonisatiójának. A XI. században a szakrális székhely jelentősége tovább növekedett. A Szentföldre irányuló zarándokutak fontos állomásává vált Fehérvár. A keresztes hadak számtalanszor átvonultak a városon. Ekkor alakult ki az a városkép, amely a középkor évszázadaiban kevéssé változott. A hadiút forgalmának köszönhető, hogy 1147-ben II. Géza, Alba Civitas-ba telepítette a jeruzsálemi Szent János Lovagrendet. A johanniták, a később Szigetnek nevezett városrészben építették fel rendházukat, amelyhez Eufrozina özvegy királyné nyújtott segítséget. A rend a városban országos hatáskörű hiteleshelyet is fenntartott. A kolostorban temették el Eufrozina királynét, II. Géza király özvegyét.

A külvárosok számos intézménynek adtak helyet. Ugyancsak a Szigetben – Nova Civitas – volt a Szent Mihály templom. Az Ingovány városrészben állt a Szent Kozma és Demjén templom. A vártól délre a Szent Márton templom, mely a koronázási szertartások színtere volt. A Budai külvárosban a Szent Miklós prépostság, a Szent Bertalan templom és a hozzátartozó ferences rendház, valamint a domonkos rend Szent Margit monostora. Ezenkívül a városrész plébánia templommal is rendelkezett.

A városban illetve környékén a koronázásokon, a királyi esküvőkön és a temetéseken kívül más országos események is zajlottak. Ezek között tarthatjuk számon a város határában lezajlott fövenyi csatát. Az ütközetre 1163. június 19-én került sor IV. István és III. István seregei között. Az összecsapás a bizánci politikát és egyházi befolyást képviselő IV. István vereségével és fogságba esésével végződött.

Nagyobb jelentőségű az 1222. évi országgyűlés, az Aranybulla kihirdetése. A bulla deklarálta, hogy a király Szent István ünnepén köteles Fehérvárott törvénynapot ülni. A oklevél egy példányát Székesfehérváron a bazilikában lévő országos levéltárba helyezték el. Ugyancsak itt tartották az 1231. évi országgyűlést, amelyben az aranybulla dekrétumait erősítették meg, és egészítették ki. II. András dekrétuma, valamint III. András 1290. évi koronázási hitlevele megerősítette a Szent István-napi törvénynapok Fehérvárott történő megtartását. A népes országgyűlésekre, a falakon kívül, a város határában; az Andrásgyepen, valamint Fövenyen került sor.

A város életéről keveset szólnak a források, de az országos események virágzó ipart és kereskedelmet hoztak létre. A középkorban több fehérvári mértékegység közül a legnevezetesebb a "pondus Albensis" volt. A mértékekre a johannita konvent levéltára – az egyetlen fennmaradt középkori fehérvári levéltár – őriz adatokat. Ugyancsak híresek Fehérvár országos vásárai; Székesfehérvár a XV. században az Itália és Velence felé irányuló marhakereskedelem egyik fontos állomása.

A település főbb részei a következők: a várat ekkor Castrumnak (erődnek) nevezték. Az északi külvárost, Civitas Exteriornak, a nyugati külvárost Nova Civitasnak, a déli külvárost Nova Villának említik. A Nova Civitastól északra helyezkedett el az Ingovány városrész. A latinok városrésze a vártól északra, a Budai külvárosban volt. Az olasz és vallon telepesek iparosok, kereskedők III. István uralkodása óta éltek itt, nagyobb arányú betelepedésük 1147-1172 közötti időszakban történt. (A XIII. századi jogállásukat jelzi, hogy külön pecséttel rendelkeztek.) Hunyadi Mátyás korából utcaneveket ismerünk: a várban 1439-ben említik a Szent Péter utcát, 1479-ben a Szent Bertalan utcát. A Sziget első utcaneve a Zsemlyesütő utca (Semlyesythewtca), 1484-ből származik.

A hagyomány szerint Fehérvár Szent Istvántól nyerte első kiváltságlevelét. E szerint IV. Béla erősítette meg a Szent Istvántól, de valószínűbb, hogy valamely későbbi uralkodótól feltehetőleg III. Istvántól nyert városi privilégiumot. A város első kiváltságlevelét nem ismerjük, de egyes elemei átiratokból, fennmaradtak. (A jogtörténet e városjogot, a fehérvári jogcsaládként tartja számon.) A város lakói választották főbírájukat, s a 12 tagú tanácsot, amely a város polgárai felett ítélkezett. A fehérvári polgárok vámmentességet élveztek az ország területén. Az I. Istvántól származtatott privilégium, a fehérvári jog a városok többségének évszázadokon át, mintaként szolgált

A tatárjárás idején a Dunántúlon csak kevés vár, erősség nem vált a hódítók martalékává. A tatárjárás ugyan érintette Székesfehérvárt, de az olvadó mocsarak megakadályozták a tatárok betörését a várba; a külvárosok (Újfalu, Latinok városrésze) azonban elpusztultak. IV. Béla uralkodása alatt a várat is átépítették, újabb erődítésre Mátyás idejében került sor.

A város a tatárjárást követően veszített központi jelentőségéből. Az ország politikai központjává egyre inkább Buda vált. IV. Béla itt alakította ki új, királyi székhelyét. Fehérvár fejlődésének gátat szabtak a város körüli mocsarak, mivel, ezek korlátozták a vár és a külvárosok területi növekedését. Hanyatlásához hozzájárult, hogy a nemzetközi kereskedelemben eddig betöltött szerepe is meggyengült; a fontos útváros szerepe csökkent, a zarándokutak XIII. század közepén más irányba terelődtek.

A fentiek ellenére a város szakrális székhely jellege tovább erősödött. A vegyesházi uralkodók elődeiknél nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a Nagyboldogasszony bazilikában történő koronázásoknak és temetkezéseknek. Erre az időre szilárdult meg a koronázási formula, amely szerint a fehérvári koronázó templomban, az ország uralkodóját az esztergomi érsek, a székesfehérvári prépost jelenlétében koronázta meg, Szent István koronájával. A vérségi alapon az Árpád-házhoz nem kötődő uralkodóknak igényük volt az országalapító szent királlyal történő misztikus kapcsolat felvételére, ezzel hatalmuk legitimizálására.

A koronázási szertartásokat számos leírásból ismerjük. A szertartás helyszíne nem korlátozódott a Nagyboldogasszony bazilikára, bár a koronázásra a szentmise keretében ott került sor, ugyancsak e helyen történt a felkiáltás, a ceremónia legfontosabb elemét jelentő szentelés és felkenés, itt öltöztették fel az uralkodót, vagyis adták rá Szent István palástját, itt került sor a kard átadására, a koronázásra és a jogar átadására, végül a trónra ültetésre. A mise befejeztével a szertartás a Szent Péter-Pál templomban folytatódott. A felállított trónt a király elfoglalta, a lovaggá ütéseknek ez volt a színhelye, csak úgy mint az első ítélethozataloknak. A Szent Péter-Pál templomban lezajlott események az uralkodás megkezdését szimbolizálták. A lovaggá ütés azt jelképezte, hogy az uralkodó az ország legfőbb hadura, az ítélethozatal pedig, hogy a legfőbb bíró is. A koronázási ceremónia folytatásaként a király lóra ült, s a város utcáin végigvonulva esküt tett az ország törvényeinek megtartására, majd a koronázási szertartásokból ismert dombra ért és ott kardjával a négy égtáj irányába vágott, annak jeléül, hogy az országot megvédelmezi.

Vegyesházi királyaink többsége a Nagyboldogasszony bazilikát választotta temetkezési helyéül: Károly Róbert, Nagy Lajos, Albert, Mátyás, II Ulászló, majd II. Lajos végül Szapolyai János temetkezett Szent István templomába. A koronázó templom a pápák kiváltságaiban is részesült, és több alkalommal búcsút adtak a bazilika látogatóinak.

A becslések szerint mintegy 3000 lelket számláló város falai között a koronázásokon, királyi esküvőkön kívül számos jelesebb esemény történt. A diplomácia színterévé, Zsigmond korában vált. 1412-ben Ulászló lengyel királyt, 1423-ben a cseh nemesek képviselőit fogadták itt.

Székesfehérvár legrégebbi műemléke, a gótikus stílusú Szent Anna kápolna amely Mátyás uralkodása alatt épült. A múlt századi történetírók Kálmáncsehi Domonkosnak tulajdonították a kápolna építését, de újabb kutatások szerint Hentel fehérvári polgár építette 1470-ben. A török kort átvészelő épületet az 1710-es években gróf Nádasdy László őrkanonok restauráltatta, később a piarista rend tulajdonába került, de az ő megbízásuk értelmében a fehérvári ferencesrend gondozta.

Mátyás halálát követően Habsburg Miksa csapatai jelentek meg a város határában, majd 1490. november 17-én elfoglalták a hűségnyilatkozatot megtagadó várost. A német zsoldosok kifosztották a város lakóit, a királyi bazilikát sem kímélték. A város elöljárói Kálmáncsehi prépost vezetésével a székesegyház kincseivel együtt a bazilika tornyába menekültek. A várost megszálló német helyőrség másfél hónapig tartó ostrom után, 1491. július 28-án tette le a fegyvert Báthory István és Kinizsi Pál csapatai előtt.

Isztolni Belgrád, a török végvár

A török sereg 1543. augusztus 23-án érkezett a város határába. A vár ostromát augusztus 28-án kezdték el; elsőként a Sziget és Ingovány külvárosok estek el. A török szeptember 2-án a várat is ostrom alá vette; ekkor esett el a Budai külvárosban rekedt Varkocs György várkapitány, a Budai kapunál vívott küzdelemben. A város magisztrátusa szeptember 3-án feladta a várat. Az egykori koronázó város török birtokba vételéről Dzselálzáde Musztafa számolt be. A vár védői szabad elvonulást kaptak, velük együtt menekült a johannita konvent is. Dalmady Sebestyén házfőnöknek sikerült szabad eltávozást kieszközölnie, ezzel a felbecsülhetetlen értékű hiteleshely iratai megmenekültek a pusztulástól. A törökök később megszegték ígéretüket, a város lakosságával kegyetlenül leszámoltak, a királysíroknak sem kegyelmeztek, Szapolyai János holttestét kidobták a királyi bazilikából, tetemét Szigethy Tamás városbíró a Szent Mihály templomban temettette el.

Székesfehérvár – Isztolni Belgrád – a török hódoltságban is jelentős közigazgatási székhely; a budai vilajet katonai, egyben közigazgatási kerületi központja lett. A török hódoltságról a várost érintően kevés forrás tudósít. Ezek között tarthatjuk számon a török-kori kincstári deftereket. Ezekből tárul elénk viszonylag teljes kép Isztolni Belgrádról. Az elárverezett ingatlanok jegyzékei a városrészekről és az utcák elnevezéséről is tudósítanak. A fejadó-összeírásból a keresztény lakosság elhelyezkedéséről is vannak ismereteink.

A királyi csapatok a város felmentésével több mint fél évszázadon át sikertelenül kísérleteztek. A magyar lakosság a várban történtekről rendszeresen tájékoztatta a közeli magyar végvárakat. Fejér Lőrinc főbíró 1565-ben titokban két polgárt küldött Thury György palotai kapitányhoz. A megfogyatkozott török helyőrség ellen a polgárok felkelését latolgatták, de külső támogatást nem kaptak. 1566-ban Salm győri várparancsnok kísérelte meg a város felszabadítását. A Sóstónál táborozó katonaság azonban nem indított ostromot. A törökök ezt követően 1572-ben a vár megerősítéséhez fogtak. 1587-ben újabb sikertelen ostromot kísérelt, Pálffy Miklós komáromi várnagy, de a török védők szétverték az ostromhoz fogott támadókat.

1598-ban, majd 1599-ben Nádasdy és Schwarzenberg csapatai próbálták meg a város visszafoglalását, azonban a felszabadítási kísérlet eredménytelenül végződött.

A város visszafoglalására 1601 szeptemberében került sor. Szeptember 14-én Russworm tábornok átkelt az addig átjárhatatlannak ítélt ingoványon és elfoglalta a Sziget külvárost. A vár ostroma szeptember 17-étől tartott, a döntő ütközetre 20-án került sor. A vár bevételekor felrobbant a koronázó templom egyik tornya, amelyet a törökök lőporraktárnak használtak, s az ezt követő tűzvészben elpusztult a vár jelentős része.

A várat ezt követően az olaszrendszerű várépítés szabályai szerint jelentősen átalakították, ekkor készült a Monostor bástya és az új Budai kapu. Az építkezés még nem fejeződött be, mikor török sereg érkezett a város falai alá. Az ostrom 1602. augusztus 12-én vette kezdetét, a küzdelem augusztus 29-éig tartott, a várat védő katonaság ekkor szabad elvonulás fejében feladta az erősséget. Uralma második időszakában a török helyőrség jelentősen átalakította és újjáépítette a vár védőműveit, a fontosabb középületeket.

Megváltozott a város nemzetiségi szerkezete is. Székesfehérváron a szerbek a XVII. századi Fejér megyei bevándorlástól függetlenül jelentek meg. A török helyőrség szolgálatában álló szerb nemzetiségű martalócok egy része családjával telepedett le. Ebből az időszakból származik Székesfehérvár egyik leghitelesebb leírása Evlia Cselebi török utazó tollából.

Stuhlweissenburg

Buda 1686-ban történt visszafoglalását követően, Székesfehérvárt is hamarosan ostromzár alá fogták a császári csapatok. A hosszas blokád éhínséget eredményezett, s a kilátástalan helyzetben lévő törökök tárgyalásokat kezdtek a vár kapitulációjáról, május 19-én a török helyőrség végleg elhagyta Isztolni Belgrádot.

A törökök kivonulását követően a város, mint újszerzeményi terület a katonai parancsnok, majd a budai kamara igazgatása alá került. A kamarai adminisztráció mellett a városparancsnok szerepe emelhető ki az első hónapokban, de tulajdonképpen hosszabb ideig fennmaradt a katonai és a kamarai igazgatás kettősége, amely számos konfliktust eredményezett. Székesfehérvár elhanyagolt, romos állapotban volt.

A város betelepítése közvetlenül a török kiűzése után megkezdődött.

A Rákóczi szabadságharc kitöréséig főleg Ausztriából, Csehországból, Morvaországból, valamint Sziléziából és egyéb német területekről, továbbá Nyugat-Magyarország vármegyéiből érkező német polgárokkal telepítették be a várost. Ők honosították meg a város kézműves iparát, és teremtették meg a céhes ipart.

 

 

 

Elsőként a kőfaragók és kőművesek, a tobak, majd a csizmadia, bognár céhek jöttek létre, de az 1740-es évekre már valamennyi számottevő városi iparágnak céhes kerete volt (közel száz év múlva mintegy 30 céh működött). 

 

 

A város betelepítése a későbbiekben is fontos feladata volt a magisztrátusnak. A polgárjogért jelentkezőktől általában polgári háztulajdont, kézművesektől céhtagság elnyerését követelték meg.

 

 

 

A kamarai adminisztráció önkényeskedése, a városparancsnok túlkapásai miatt a város polgárai 1688 júliusában I. Lipóthoz fordultak, és a város régi kiváltságainak megújítását kérték az uralkodótól. Kérésük ekkor nem teljesült, a háromnapos országos vásárok – Szent György, Pünkösd, Szent Demeter és Szent Mihály – tartásának jogát sem kapták vissza. A vásárok meghirdetése ezt követően is folytatódott, annak ellenére, hogy csak az 1703. évi kiváltságlevél biztosította a városnak az alábbi napokon a vásárokat: húsvét előtti vasárnap (február 8.- március 14.) Szent György napi (április 24.), Szent Iván napi (június 24.), Szent Bertalan napi (augusztus 2.). Az országos vásárok mellett voltak heti vásárok, amelyeket szerdán, illetőleg szombaton tartottak.
A város régi jogaiért folytatott küzdelem 1693-ban részleges eredményt ért el. A többi szabad királyi városhoz hasonlóan Székesfehérvár is igyekezett vonzáskörzetében falvakat szerezni. I. Lipót megerősítette a város 1541. évi kiváltságlevelét, amelyben Ferdinánd a Fehérvári polgároknak engedi át a Palota várához tartozó Csór, Kuti, Gyón és Isztimér birtokokat. Ugyancsak megerősítette Ferdinánd oklevelét, amelyben Vál, Velence, Vereb és Tabajd határához tartozó birtokokat adományozott a városnak.
1701-től Székesfehérvár, a többi újszerzeményi várossal (Buda, Esztergom, Pest) közösen lépett fel a régi kiváltságok és a címer megújításáért. E fellépés eredményeként, a város 1703. október 23-án elnyerte kiváltságlevelét. A Diploma Leopoldinum számos kiváltságot biztosított a városnak. Ezek közül a szabad bíró és tanácsválasztás, a vámmentesség, és az említett országos vásárok tartása a legkiemelkedőbb. Ekkor nyerte el a jelenleg is érvényben lévő városi címert.
Az oklevél kiállításával a biztosított jogok nem léptek érvénybe, egyrészt a Rákóczi szabadságharc eseményei nem tették ezt lehetővé, másrészt a város még nem fizette ki az udvari kamarát illető fegyverváltságot. Ennek következtében
1711-ig fennmaradt a kamarai függőség. A szabad királyi városi rang országgyűlési becikkelyezésére 1715-ben került sor.
A város vezetése a kezdeti években a nemzetiségi megoszlásnak megfelelően a vagyonosabb német és a magyar polgárság között oszlott meg; a 6 majd 12 tagú magisztrátus felét-felét adta a két nemzetiség. A városvezetés ellentétei a kuruc háborúk alatt erősödtek fel. Székesfehérvárra 1704. január közepén kuruc csapatok vonultak be, de a város 1704. április 9-én kapitulált Heister generális csapatai előtt. 1704 első hónapjaitól eltekintve Székesfehérvár labanc uralom alá került, a magyar érzelmű polgárok házait elkobozták. Ezt követően a hadi események a város falain kívül folytak, de a háborúskodás jelentős károkat okozott. Több alkalommal fosztották ki a külvárosokat, majd éveken keresztül a kuruc csapatok blokádja sújtotta a polgárokat, végül a lakosságot 1709-ben a pestis is pusztította.
Jelentős helyrajzi változások is történtek a város részbeni újjáépítésekor. 1702 tavaszán a várat részleges elbontották, ezt megelőzően 1689-1691 között jelentős megerősítési munkálatok folytak, s ennek során olasz rendszerű bástyákat építettek, kiszélesítették a várárkot, a hidak biztosítására ellenerődöket készítettek. A vár megerősítését célzó tervek a város első török kort követő hiteles ábrázolásai, amelyek a vár utcaszerkezetét is ábrázolják. A Rákóczi-szabadságharc évei alatt helyreállították a korábban lebontott erődítményrészeket. A vár elbontására 1724. május 24-én a bécsi kamara ismét utasítást adott, de ez akkor sem történt meg teljesen. Bél Mátyás leírásaiból ismert, hogy az erődítmény falai a XVIII. század közepén álltak. A következő évtizedekben is jelentős terhet rótt a városra a várfalak fenntartása. A falak nagyobb részét a XVIII-XIX. század fordulóján bontották el.

 

Fehérvár építése a XVIII. század első harmadában erőteljes volt, az 1710-es években készült el a Városháza épülete. Nagyobb építkezéseket a városba visszatért, illetve ekkor letelepedő szerzetesrendek, így a ferencesek, a jezsuiták és a karmeliták folytattak. Elsőként a ferencesek kezdték meg 1720-ban a város főterén templomuk és rendházuk építését, amelyet 1745. augusztus 1-jén szenteltek fel.
1731-ben a karmelita rend kezdte el évtizedeken keresztül tartó építkezését, őket követték a város visszafoglalásakor elsőként megérkezett jezsuiták, akik templomot és rendházat emeltek, 1745-1751, illetőleg 1744-1763 között. A székesegyház építése 1758-ban kezdődött, ennek során felhasználták a régi plébánia templom falait. A templom a város, az egyházközség és a jezsuiták adományából 1768-ra nyerte el mai formáját.
A város arculata a XVIII. század közepén megindult barokk, rokokó, majd copf stílusú építkezések során alakult ki, amelyben a barokk városkép az uralkodó. A belváros – más dunántúli városok esetében is megfigyelhető – megőrizte középkori utcaszerkezetét, amely a vár két kapuján keresztül kapcsolódott a külvárosokhoz. A vár zártsága a XIX. század első harmadában szűnt meg, amikor új utcák épültek, s kapcsolták a külvárosokat a városközponthoz.
A városmag bővítése során a vár eddig megmaradt részleteit is elbontották. Elsőként a Palotai kapu, majd 1809-ben a Budai kapu melletti várfal került lebontásra. Ekkor ugyanis József nádor érkezett a Fejér megyei felkelő sereg megszemlélésére. A városi magisztrátus szűknek találta a városkaput, több polgári ház és a várfal lebontásával alakították ki a Fő utca északi részét. A középkor egyik utolsó emlékének, a Budai kapunak az elbontására 1872-ben került sor.
A barokk évszázadaként ismert XVIII. század tulajdonképp a polgárosodás évszázada Székesfehérváron, amely nem csak városképet, de új hagyományokat is létrehozott. A város fejlődését, gazdasági szerepkörének bővülését jelzi, hogy 1757. június 13-án Mária Terézia kiváltságlevélben biztosította a városnak az ötödik, Szent Bertalan napi országos vásárt.
A jelentősebb építkezésekkel egy időben kezdték el a város közegészségügyét is veszélyeztető mocsarak lecsapolását, amely közel egy évszázadon keresztül tartott. A nagyobb szabású vízrendezési munkálatok az 1764. évi pozsonyi országgyűlést követően indultak meg. Fehérvár követei ekkor vetették fel, a várost nyugatról körül övező Sárvíz mocsarának lecsapolását. Javaslatuk értelmében végül, országos kiterjedésű munka keretében valósult meg a század legnagyobb vízrendezése, amelyben (Székesfehérváron kívül) Veszprém, Fejér és Tolna megyék is érdekeltek voltak. A város csatornahálózatának jelentős II. József korára alakult ki. A várost övező mocsaras részek lecsapolása a reformkorban fejeződött be. A vízrajzi környezet megváltozása, új városrész kialakítását tette lehetővé. A XIX. század első éveiben jött létre a Belváros keleti részén, a Viziváros.
A városi lakosság száma is jelentősen növekedett, területi bővülését számos XVIII-XIX. századi helyszínrajz és térkép örökítette meg. Ezek közül ki kell emelni az I. katonai felmérést, majd a néhány évvel később készült polgári felmérést. Előbbi helyszínrajzi ábrázolást közöl Székesfehérvárra vonatkozóan, utóbbi pedig a telekkönyvezési munka révén topográfiai elnevezéseket rögzít, és a város birtokszerkezetét mutatja be.
II. József kori népszámlálás szerint a város lakossága 11 786 fő, az összeírás adataiban a városban lakó 465 nemes is szerepelt. A lakosokból mindössze 398-an rendelkeztek a polgárjog kiváltságával. A város lakóinak többsége zsellér. A népesség szinte teljesen katolikus vallásúakból állt, a szerb egyházközség lélekszáma 278 fő.
A török kiűzését követően nem került sor a kiváltságos káptalan helyreállítására. A prépostság és az őrkanonokság is közjogi szerep nélkül, mint javadalom élt tovább. A préposthoz tartozó fehérvári plébánia különleges helyzete azonban több évtizedes jogvita forrásává vált. Az esztergomi érsek több alkalommal, sikertelenül próbálta a megváltozott körülményekre hivatkozva joghatósága alá vonni a különleges jogokat élvező prépostságot. E vita a székesfehérvári püspökség megalakításáig tartott. (Fejér megye, Szent István korától a veszprémi püspökség részét képezte.)
A püspökséget Mária Terézia 1777. február 17-én alapította, első püspökévé a székesfehérvári születésű Séllyei Nagy Ignácot nevezte ki. A város főterén álló copf stílusú püspöki palota építését hamarosan megkezdték, de csak az utód Millasin Miklós püspök alatt – 1801-ben – fejeződött be. A püspöki palota építkezéséhez a középkori bazilika köveit használták fel. Ezzel végleg eltűntek a Nagyboldogasszony bazilika megmaradt részei is, a Mátyás és a Nagy Lajos kápolnák, amelyekben a XIX. század fordulóján még istentiszteletet tartottak.
A püspökség alapításával a régi társaskáptalan, székeskáptalanná alakult 6, majd 8 taggal, később hiteleshelyi tevékenységének gyakorlását is visszanyerte. (Ekkor kísérelték meg – sajnos eredménytelenül – a régi társaskáptalan levéltárának felkutatását.) Mária Terézia nevéhez fűződik a Pozsonyban őrzött Szent István fejereklyének a fehérvári székesegyháznak történő adományozása. A fejereklyét ünnepélyes keretek között 1778. április 2-án fogadta Székesfehérvár. Ugyanebben az évben hozták létre a felsővárosi plébániát, ezt megelőzően a város egész területe, (a török kiűzésétől) a belvárosi plébánia egyházkormányzatának képezte részét.

 

 II. József intézkedései során 1785 szeptemberében Székesfehérvár elvesztette szabad királyi városi jogállását, és a kerületi főispán hatósága alá került. A városigazgatást is átalakították; a változások során szétválasztották a közigazgatást és az igazságszolgáltatást. 1787-ben létrehozták az addig ismeretlen polgármesteri tisztséget, korábban a város vezetője a főbíró volt. Ezt követően hatásköre elsősorban az igazságszolgáltatási teendőkre korlátozódott. A pénzügyi és közigazgatási kérdések a polgármester hatáskörébe kerültek. II. József halála után a városi jogok a korábbi állapotba kerültek vissza.

A város első iskolája a német iskola a Városház mellett 1693-ban nyílt meg; a magyar iskolát egy évtizeddel később említik a források. Az 1770-es évektől működött fiú-, majd az 1832-től leány főelemi iskola. (A leány iskolai képzés 1807-ben valósult meg, a korábbi német iskola udvarán építettek részükre külön tantermet.) A többi városrész a XIX. század első évtizedében jutott elemi iskolához.

A jezsuita rend alapította gimnázium 1702 elején kezdett működni és a rend feloszlatásáig (1773) működtették. Ezután a pálos rend vette át, de II. József – 1786. március 20-án – feloszlatta a pálos rendet is. A pálosok után a 6 osztályos királyi gimnázium vezetése Benyák Bernát piarista szerzetesre hárult. A város Fő utcáján lévő rendházat a katonaság igénybe vette élelmiszerraktárnak, majd (a napóleoni háborúk idején) katonai kórháznak használta. A ciszterci rend 1813 őszén vette át a gimnáziumot. A forradalom és szabadságharc alatt, és azt követően 1850-ig újra katonai kórház volt. A gimnáziumi oktatás azonban nem szünetelt az 1851-ben főgimnáziumi rangot nyert intézményben. Az intézmény a XIX. század 70-es éveiben új iskolai épülettel gazdagodott.

A gimnázium tanárai között számos kiváló tudóst találunk. Itt tanított Pray György történetíró, Baróti Szabó Dávid költő. Virág Benedek 1780-tól oktatott a gimnáziumban, tanári állását azt követően is megőrizte, hogy feloszlatták a pálos rendet. 1782-1784 között tanított a gimnáziumban a "Kalapos király" szerzője Ányos Pál. A felvilágosult, magyar érzületű jezsuita, pálos, cisztercita szerzetes tanárok működésének köszönhetően, a város szellemi élete fellendült.

A polgárság jelentős része ekkor még nem beszélte kifogástalanul a magyar nyelvet; mégis büszkék voltak a város ősi hagyományaira, Alba Regia példátlanul gazdag történelmi múltjára és jogokat biztosító privilégiumára. A polgárság a központi kormányzat németesítő és birodalmi szemléletű politikáját nem tette magáévá. A város magisztrátusa 1814-ben határozott arról, hogy a városi tanács üléseiről készült jegyzőkönyveket, a latin, illetőleg a német helyett, magyar nyelven vezessék. Egyes bizottságok már korábban is magyar nyelvű jegyzőkönyveket készítették, és természetesen a korábbi századból is találkozhatunk magyar nyelvű bejegyzésekkel.

A Székesfehérvári Nemzeti Színjátszó Társulat 1818-ban jött létre. A társulat alakításában a megye reform nemességének és a városi honorátior rétegnek volt szerepe. A társulat egyik legfontosabb céljaként a nyelv "kimívelését, pallérozását és kiterjesztését" tekintették. Az első évadban Székesfehérváron, a következő évben Budán és Pesten tartottak előadásokat. Különösen Kisfaludy Károly drámáinak ismertetése kötődik a színjátszó társulathoz.

Székesfehérvár polgárainak ébredését jelzi, hogy az 1825. évi pozsonyi országgyűlésen " A magyar királyok’, és királynék’ koronázásához ősi, és a’ magyar nemzet’ öt első százados történeteivel öszve szőtt igazának visszanyeréséért..." a város polgársága Fejér megye rendjeivel közösen az uralkodóhoz fordult. Kérésük azonban nem hozott kedvező eredményt, a koronázásokat ezt követően sem tartották Székesfehérvárott.

A reformkor évtizedeiben jeles munkák jelentek meg városunkban. A XVIII. század végére már kialakultak a gazdasági és kulturális feltételek mellett azok az igények is, amelyek biztosították a nyomdák és könyvkereskedések működését. Az 1803-ban alakult Számmer Nyomdában, számos országos jelentőségű mű jelent meg, külön érdemes kiemelni Vörösmarty Mihály művei közül "A Bujdosók" -at, amely 1830-ban, valamint a Csongor és Tünde színjátékot, amely 1831-ben jelent meg.

A nemzeti érzület kialakításában a patrícius polgárság átalakulásának folyamatában a reformkor országos mozgalmai mellett, a gimnáziumi nevelésnek, a város egyesületeinek volt főbb szerepe. E téren különösen fontos szerepet töltött be a Fejérvári Casinó, valamint a Székes-Fejérvári Casinó. A Fejérvári Casinó főként a megye liberális nemességét tömörítette, míg a Székes-Fejérvári Casinó a város polgáraiból és tisztviselőiből szerveződött. Jelentős tevékenységet fejtett ki az 1840. május 31-én alakult Fejér megyei Olvasó Társaság, amely az első kölcsönkönyvtárat működtette a városban és a megye két településén.

A társadalom önszerveződése, a korábban alakult civilszervezeteknek köszönhetően kulturális területen kívül is megvalósult. A Székes-Fejérvári Casinó kezdeményezte a megye és a megyeszékhely gazdasági egyesületének – a Szabad Királyi Székes-Fejérvári szőlészeti, gyümölcsfanemesítő és dohánytermelő egyesület – szervezését, amelynek jogutódja (1859. december 4-én alakult) a Fejér megyei Gazdasági Egyesület lett.

A város gazdasági életében jelentős befolyást kifejtő Székes-Fejérvári Takarékpénztár 1845. augusztus 23-án alakult meg. A pénzintézet létrehozásának gondolata az 1840-es évek elején vetődött fel, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár és a Pesti Kereskedelmi Bank alakulását követően. A pénzintézet a következő évtizedben indult erőteljes fejlődésnek. A város gazdasági életében hosszú évtizedeken át megkülönböztetett jelentőséggel bírt, de hatása a XX. század első felében történt urbanizációs fejlesztésekben is meghatározó volt.

A reformkor szellemi pezsgése, a civilszerveződések korszakalkotó mozgalmai eredményeként tarthatjuk számon az "Első Magyar Költsönös Életbiztosító Intézet" 1846. évi alapítását. Az ország első életbiztosító társaságának létrejöttében a Székes-Fejérvári Takarékpénztárnak volt döntő szerepe. A külföldi intézetek működését is alapul vevő szervezet, a hannoveri biztosító társaság mintájára, a kölcsönösség elvén jött létre. Az intézet a következő években eredményes munkát végzett. Ennek keretében az ország több mezővárosában és szabad királyi városában jöttek létre képviseletei. A szervezési munkákba 1848. márciusára Fáy András is bekapcsolódott; elképzelése szerint az életbiztosító pénzügyeinek bonyolítását az Első Hazai Takarékpénztár vette volna át. Az intézet továbbfejlesztésére azonban nem kerülhetett sor, végül a következő évtizedben tevékenységét beszüntette.

A magyar nyelvről szóló törvény kidolgozásának országgyűlési vitájával egy időben, más szabad királyi városokhoz hasonlóan Székesfehérvár "választó polgársága" is a város tanácsához fordult, amelyben a városi pecsét deák köriratának megváltoztatását kérték. A testület többségében német nevű polgárai 1843. március 13-án kelt beadványukban a magyar köriratú pecsét készítését indítványozták. V. Ferdinánd függőpecsétes oklevele, a városi címert leíró részben kisebb mértékben, de megváltoztatta a régi hiteles közpecsét ábrázolását is. A magyar nyelvű pecsét használatát 1845. augusztus 9-én vezették be.

A városi polgárság jogai ezekben az években tovább bővültek, ennek egyik példája, hogy 1843-ban az országgyűlési követeket a polgárjoggal rendelkezők választották. Már ekkor felmerült az 1848-as vívmányok következtében teljesült igény, hogy a város közgyűlésének tagjait is titkosan választhassa a polgárság.

A jogok bővülése mellett alapvetően megváltozott ezekben az évtizedekben a városi társadalom szerkezete, vagyoni és vallási szempontból is. A városban a török-kort követően a római katolikus egyház mellett, a görög keleti egyházközség működött. A város kiváltságlevele szerint csak a római katolikus egyházhoz tartozók nyerhettek polgárjogot, és telepedhettek le a városban. A fentiek értelmében a reformkorig egyedül e felekezetet tűrte meg a város vezetése. A szerbek a polgárjog kiváltságához is ritkán jutottak, házingatlannal csupán a Palotai-, vagy másképpen Rácvárosban rendelkezhettek. A görögkeletiek száma a múlt század közepéig növekedett, majd asszimilációjuk révén a századfordulóra jelentéktelenre zsugorodott. A felekezet a múlt század végéig elemi iskolát is fenntartott.

A református gyülekezet 1824-ben alakult, az 1840-es évekig a sárkeresztesi egyház fiókegyháza volt a fehérvári közösség. Templomukat 1837-ben építették, de az 1843. szeptemberi tűzvész során leégett. Az új templom avatására 1844. december 1-jén került sor. 1895-óta állandó káptalantartó hely volt, az említett fejlődésnek és az anyagi gyarapodásnak tekinthető, hogy a fehérvári református püspöki székhely alapításának gondolata is megfogalmazódott.

Az izraelita felekezet 1842-ben szervezte meg hitközségét. A felekezet tagjai az 1830-as évek végén telepedhettek le, bizonyos feltételek mellett Székesfehérváron. Elsődlegesen a környező falvakból érkeztek, nagyobb számban az 1840-es törvényi rendezés következtében. Letelepedésük élénk és hosszas vitát váltott ki, főként a Székesfehérvári Kereskedelmi Társulat tiltakozott, tekintettel, hogy többségük kereskedéssel foglalkozott. A hitközség megalakulását követően fiú magántanodát hoztak létre, a tanítói teendőket a rabbi látta el. A közösség egyik legjelentősebb vezetője a kezdeti évektől Zipser Mayer rabbi volt, az ő haladó gondolkodása vezetett a hitközség szétszakadásához. A neológok újításait meggátolni nem tudó kisebbség, 1861-ben alapította meg az ortodox-pártot. A haladók 1862-ben, az ortodoxok 1870-ben építették zsinagógájukat.

Az izraelita felekezet virágkorát a múlt század utolsó évtizedében élte. Ezt követően – különösen 1910 után – megindult elvándorlásuk, elsősorban Budapestre költöztek.

Az 1843-ban létrehozott izraelita fiúiskola, a hitközség szétszakadásáig működött. Ezt követően 2 vegyes főelemi tanoda jött létre, amelyek 1877-ben szűntek meg. Hosszabb ideig egyik hitközség fenntartásában sem volt elemi iskola. Az új avatására 1889 szeptemberében került sor. A zsidótörvények miatt az iskola az 1941/42-es tanévben már, mint 5 osztályos iskola működött, tekintettel arra, hogy az izraelita diákok gimnáziumi tovább tanulását korlátozták.

Az evangélikus egyház az 1850-es években szerveződött. 1860-tól 1869-ig a várpalotai egyházközség filiájaként működött. Imaházukat 1873-ban építették. A gyarapodó gyülekezet 1928-ban már segédlelkészi állást is szervezett. Az új evangélikus templom Sándy Gyula műegyetemi tanár tervei alapján, 1932-ben épült. Lélekszámuk gyorsan nőtt hiszen a XIX. század végére, a XX. század elejére a harmadik legnépesebb felekezet lett a városban.

1848-49. fontos fordulatot hozott a város életében. 1848. március idusának eseményei a következő napokban lettek ismeretesek, a városban népgyűléseket tartottak, nemzetőrséget szerveztek. A város új önkormányzata a helyhatósági választásokat követően, május hónapban szerveződött meg, hasonlóan nagy érdeklődés mellett került sor a népképviseleti választásokra, amelyen gróf Batthyány István nyert mandátumot.
A horvát támadás következtében a hadiszolgálatot a város valamennyi polgárjoggal rendelkező lakosára kiterjesztették. Jellasics serege szeptember 26-án érkezett Székesfehérvárra. A város polgárai a Székesfehérvár melletti pákozdi csatát követően Jellasics hátrahagyott seregeinek lefegyverzésében vettek részt. A szabadságharc első éve azonban nem csupán a katonai események és a polgári berendezkedés kialakításának első hónapjai voltak. Székesfehérvár más okok miatt is az ország érdeklődésének homlokterében került. 1848 decemberében indultak meg a Nagyboldogasszony Bazilika királysírjainak feltárásai. Az Érdy János vezetésével végzett ásatások során III. Béla és neje Antiochiai Anna hamvai és szarkofágjai kerültek napvilágra.
1849 elején a város ismét a császári csapatok kezére jutott; néhány hónap múlva távoztak, de hamarosan újabb seregek érkeztek, amelynek ellátása ismét terheket, rekvirálásokat jelentett. Az augusztus 10-i városi felkelést az osztrák csapatok gyújtogatással, letartóztatásokkal, kivégzésekkel, majd hadisarccal bosszulták meg.
(A kivégzettek emlékére 1888-ban állítottak emlékoszlopot a Halesz-ligetben.)
A szabadságharcot követő évtizedekben – bár bizonyos értelmű fejlődésről beszélhetünk, hiszen tovább folytatódott a város építése, ipari üzemek települtek, a vasúthálózat épült ki – a stagnálás jeleit is megfigyelhetjük. A város népessége jelentősen visszaesett. A gazdasági fejlődés mellett Fehérvár ebben az időszakban újabb intézményekkel gyarapodott. Az 1850-es éveken a Farkas Ferenc alapítványából nőnevelő intézet létesült, ugyancsak ekkor nyílt meg a város első óvodája, a Rapos József-féle kisdedóvó. Ezekben az években tudunk a városi ismétlő fiú- és leányiskoláról is.
Székesfehérvár a neoabszolutizmus korszakában a közigazgatási átszervezések következtében elvesztette önálló törvényhatósági jogait, 1850-1860 között Fejér vármegye alá rendelték. Az önkormányzati rendszer visszaállításakor, majd ezt követő újabb megszüntetésekor a város a függetlenségi hagyományokat folytatta. E politika színtere volt többek között az 1860-ban megalakult Székesfehérvári Vörösmarty Szoborbizottmány és a Székesfehérvári Magyar Színügyet Pártoló Társulat.
A szoborbizottmány az országban elsőként indított gyűjtést a fehérvári diák, Vörösmarty Mihály szobrának felállítására. A bizottmány több éves munkája eredményeképpen 1866. május 6-án állították fel a költőről elnevezett téren, Vay Miklós alkotását. A színügyet pártoló társulat a színház működtetésére, illetőleg színház építésére törekedett.
Az 1861. évi országgyűlési követválasztáskor is a függetlenségi politika érvényesül. A választók egyhangúlag a Határozati Párthoz csatlakozó gróf Batthyány Istvánt támogatták. A következő országgyűlési választásokon is a Határozati Párt politikai örököse, a balközép nyert mandátumot.
A dualista korszakban átalakult a város kulturális élete, e szellemi környezetben 1867-ben jött létre a Vörösmarty Kör, amely egy évszázadon keresztül meghatározó színtere volt a város szellemi és társas életének.
Kezdeményezésére alakult meg a kőszínház építésére vállalkozó részvénytársaság. A város által adományozott telken épült színház felavatására 1874 augusztusában került sor. Az említett részvénytársulat mellett, amely az épületet biztosította, gondozta, a színügy igazgatását a színpártoló egyesület végezte 1922-ig.
A város közgyűjteményekkel is gyarapodott 1874-ben jött létre a Fejér megyei és Székesfehérvár városi Régészeti Egylet, 1895-ben nyílt meg a város első közkönyvtára. Ezt megelőzően jelentős politikai és társadalmi befolyásnak örvendő, könyvtárakkal rendelkező olvasókörök működtek. Ezek között kiemelkedő szerepe volt a Palotavárosi Olvasókörnek és különösen a Tóvárosi Olvasókörnek. A Palotavárosi Olvasókör viszonylag későn, a többi városrész hasonló egyleteit követően, 1873-ban alakult meg. Az egyesület a Függetlenségi Párthoz tartozó polgárok gyülekezőhelye volt. Innen kezdeményezték a Székesfehérvári Függetlenségi Kör megalakítását. Az 1882-ben alakult kör városirányító szerephez ekkor még nem jutott, csak a századfordulót követően az országos politikai események segítették a kör vezéreit a helyi politikai és közigazgatási hatalom elnyeréséhez.
Székesfehérvár hagyományos centrumszerepét, a vásárváros jellegét elsősorban a vasútépítés változtatta meg. A Déli vasút 1861-ben történt megépítését megelőzte a Székesfehérvár – Komárom vasútvonal 1860-ban történt átadása, ezzel a szárnyvonallal csatlakozott a város a Budapest – Bécs vonalhoz. 1872-ben készült a Veszprém – Celldömölk vasútvonal, 1896-ban a börgöndi vasútvonal építésével a város a Budapest – Dombóvár fővonalhoz csatlakozott. 1898-ban a helyi igények létrehozták a Székesfehérvár – Bicske vonalat, amelyet gazdasági vasútként tartottak számon.
A vidéki központtá alakult város fejlődése most hosszabb időre lelassult. Új helyzetének elfogadása, meglévő adottságainak kiaknázása a kiegyezést követően történt meg. Regionális közigazgatási központ jellege megmaradt, sőt a későbbiek során, a múlt század utolsó évtizedében állami szervek idetelepülésével tovább bővült, amelyhez még közművelődési, és gazdasági központ jelleg is párosult. Ezzel egy időben kereskedelmi központ szerepe jelentősen visszaesett. A város elsősorban rendezvényekkel hívta fel magára az ország figyelmét. Ezek sorából ki kell, emeljük az 1872. évi országos szépművészeti kiállítást valamint az 1879. július 1-jén megnyíló országos mű-, ipari, termény- és állatkiállítást, amelynek tervezése és létrehozása gróf Zichy Jenő tevékenységének köszönhető. A Fejér megyei Gazdasági Egyesület közgyűlésén elhangzott felvetését kétévi szervezőmunka követte. Kevésbé ismert de ugyanez év májusában Székesfehérváron rendezték a II. országos iparos gyűlést, majd júniusban az II. országos gazdakongresszust és kiállítást, amely az agrárius politikai mozgalom elindítója volt. A kongresszus szervezésében a város korábbi országgyűlési képviselője gróf Zichy Nándor vitt tevékeny szerepet. Az ő személyéhez köthető több székesfehérvári pénzintézet megalakítása is.